Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 2. szám - A kereskedelmi ügyek tanához. 1. [r.]

n8 DR. SCHWARZ GUSZTÁV nincsenek meg. Ennélfogva a jog nem decretálhatja a zálogbirtokost, a precaristát birtokosokká, midőn ezekben — mint Savigny is elismeri — az animus domini hiányzik. Másfelöl: a jog nem tagadhatja meg a birtokot a bérlőtől, a haszonkölcsönvevőtől, stb. midőn ezek az animus dominit megragadják. A Savigny elmélete szerint tehát egész következetesen járt el T h i b a u t, midőn a birtoknak és birtokvédelemnek bármely detentorra való átszármaztathatását állította.21 Mert, ha a birtok tény, ugy azon kérdés, van-e egy konkrét esetben birtok, vagy nincs, nem jogkérdés, hanem ténykérdés. E birtoknak tehát lehetőnek kell lennie minden detentor személyében, mihelyt a birtok ténybeli előzményei benne megvalósulnak, azaz midőn ez a dolgot a maga számára »akarja«. A Thibaut elmélete kétségtelen ellentétben volt a forrásokkal. De a Savigny elmélete a leszármaztatott birtokrók ellentétben volt a saját birtok-fogalmával. Természetes tehát, hogy az irók Savigny óta ama »kivételes eseteknek« az általános szabály alá hozatalára törekedtek. Ezen igyekezet ismét az animus possessionis revisiójára vezetett. Az animus possessionis oly meghatározását kellett találni, mely ama négy »kivételes esetre« és csakis ezen négy esetre illett, de nem illett egyszersmind a bérlő, haszonbérlő, commodatarius, depositarius esetére is. Be kellett bizonyítani, hogy a birtokra megkívántató animus megvan a zálogbirtokosban és a többi három származékos birtokosban, de nincsen meg az önérdekű detentorokban. Ezen törekvés Savignytól napjainkig egy egész irodalmat hozott napvilágra — mondjuk ki előre : eredménytelenül. Ez irodalomban két irány külömböztethető meg. Az egyik megtartja a Savigny animus dominiját és addig csavarja a zálogbirtokos, sequester, precarista, emphyteuta fogalmát, míg amaz animus domini reájuk is illik. A másik elejtve a Savigny animus dominiját, helyébe egy tágabb körű »animus dominantis«, »animus rem sibi habendi«-t állit fel, mely azonban magyarázatlanul hagyja a tényt, hogy a bérlő, haszonbérlő, haszonkölcsönvevő, letéteményes, kikre pedig amaz animus rem sibi habendi csakúgy talál, miért nem birtokosok ? Az első irányba tartozik Schröter.22 Szerinte a zálogbirtokos, a sequester, precarista és emphyteuta sőt a superficiarius személyében is — kit Schröter szintén birtokosnak néz — megvan az animus domini. A két utóbbira e bizonyítás még megkísérelhető. Hiszen az emphyteuta és superficiarius joga tényleg oly terjedelmes, hogy a tulajdonosi akarat bennök, kik a tulajdon összes gyakorlati hasznát húzzák, csakúgy meglesz, mint a tulaj donképi tulajdonosban, ki dominiumának elméleti ön21 Arch. f. civ. Prax. l8 köt. 320 k. 1. 22 Schröter: Ueber den abgeleifeten Besitz Linde's Zeitschrift 2. köt. 233—269 1. L. ellene Savigny Besitz 134 1.