Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 1. szám - Észrevételek a büntető eljárási tervezetre. 1. [r.]

2 HALMÁGYI SÁNDOR fejlés hatása alatt. A traditiók mindenütt, még a jogélet körében is, nagyobbára fel vannak forgatva; a mi még fennáll a múltból, a modern reformtörekvések előrelátható lökéseinek kitéve. Nem ismer irgalmat a regeneratio szelleme s lehet, hogy itt-ott talán fölösleges kíméletlenséggel folytatta nivellirozó munkáját eddig. De az bizonyos, hogy a nemzet, a jogegyenlőség s democratia elveit elfogadva, megizmosodott, megújhodott s lemondás és elernyedés helyett ma már rugékony életerővel lát dologhoz és fényesebb remények czélpontjait önbizalommal tűzi ki. Versenyre és munkára lelkesít a szabadság, önbizalomra tanit a munka. A nemzet érzi, hogy boldogul és saját életrevalóságában feltalálhatja függetlensége és nagyobb jövője biztosítékait; érzi azt és a társadalom komolyan kezdi észlelni, hogy a tevékenység ebben az új világban, a hol a dologtalan s reménytelen patriotismus az ősi sallanggal együtt divatból kimegy, edz és nemesit. Bizony más világ ez, más mozgató szellemmel, más elvekkel, más igazságokkal, más jogrenddel és aspiratiókkal; s abból, a mi a múltból itt-ott még fenmaradt, csak a valóban nemzeti és a reform útjában ellentétkép nem álló számithat kegyelemre még a magánjog oly kényes régiójában is. Mikor hazánk utolsó rendi országgyűlése 1848-ban el nem vitatható politikai bölcsességgel és hazafias elhatározással kimondta azt, hogy a magyar haza legyen szabad ember, szabad föld, szabad gondolat hazája, varázsigéket mondott ki. Oly varázsigéket mondott ki, melyek előtt — mert a nemzet komolyan vette azokat — a régi magyar társadalomnak okvetetlen minden alapjaiban megrendülni, összedőlni kellett, hogy egy másnak adjon helyet, melyet szabad verseny és szabad közszellem alakit és mozgat. A Werbőczi-világnak vége lett, politikai szervezetével s jogrendjével együtt. Helyette itt van ez a másik, legfőbb vonásaiban annyira ellentéte amannak. Egészen más configuratio. A mivel évszázunk első felében s nevezetesen a negyvenes években a gyakorlati magyar politika nagy mestere, Széchenyi, s a magyar doctrinairek — Szalay, Eötvös, Trefort, Kemény Zsigmond, Csengeri, Tóth Lőrincz s mások — a pozsonyi országgyűléseken a liberalismus és radical-reformok szószólói, élükön Deák Ferenczczel, sőt egész 1848-ig az akkori viszonyok közt Kossuth is, mint e 1érhetővel ábrándoztak, mind az csak szerény eszmény ahhoz képest, a mit ma már megvalósulva látunk. Magyarország alig negyven év alatt, daczára a legnagyobb