Magyar igazságügy, 1884 (11. évfolyam, 21. kötet 1-6. szám - 22. kötet 1-6. szám)

1884/21 / 2. szám

AZ OLASZ. BÜNTETÖTŐKVÉNYKÖNYV TERVEZETE >°3 Irányadók voltak ennél »a jurisprudentiának ismeretes controversiái, valahányszor p. o. az elévülés és hasonló kérdések fölötti határozatnál annak eldöntése válik szükségessé, vájjon valamely adott cselekmény megtartja-e eredeti büntetti jellegét, vagy vétséggé válik-e, ha a cselekményt vagy a személyt illető körülményeknél fogva reá csak a vétség büntetése volna alkalmazandó«. A hármas felosztás ezek folytán nem azért s oly értelemben fogadtatott el, »hogy a büntetendő cselekmények specificus súlyának ismérve a büntetésből merittessék«, hanem »a nomenclatura egyszerű kényelmessége kedvéért« s azért mert, az olasz tartományok nagy részében s a bűntettesek kiadására vonatkozó nemzetközi szerződésekben szokásban van«. De a correctionalisatiónak eszméje, melyet a nagynevű Mancini hátránynak nevezett ugyan, de a mely nézetünk szerint igen is helyes, a franczia rendszernek nemcsak elméletileg téves és helytelen, de a polgári szabadságra gyakorlatilag is nagyon végzetessé válható consequentiái nélkül s a büntetendő cselekmények benső természetének, a lénytani igazságoknak teljes elismerése mellett is érvényre emelhető. Ennek bizonyítékát épen a magyar btkv képezi. Tekintettel arra, hogy a kérdés nem csak elméletileg, de gyakorlatilag is nagy horderejű s tekintve, hogy a correctionalisatiónak, bár gyakorlatunk vele immár meglehetősen megbarátkozott, tulajdonképeni lényegének ismerete, talán még nem vert mindenütt oly mély gyökeret, hogy minden kétely kizártnak tekintethessék: szabadjon e kérdésnél egy pillanatra megállapodnom, jóllehet ez talán ezen ismertetésnek szánt czikk keretén kivül esik. A büntetendő cselekmények osztályozása kérdésében két uralkodó rendszert találunk. Az egyik a tisztán észszerű, tudományos rendszer: az olasz clascicus iskola rendszere. Ez a büntetendő cselekményeket két nagy kategóriába osztja : büntettek (delicta) és kihágások. A felosztás alapja »a cselekménynek benső minősége, természete». Ugyanis, vagv olyan büntetendő cselekményekről van szó, melyek más jogának egyenes megtámadását és sértését képezik (jogsértő cselekmények) s ez oknál fogva sújtatnak büntetéssel, — ezek képezik az első osztályt s »bűntetteknek« (vera et propria delicta) neveztetnek; vagy pedig oly cselekményekről, melyek »önmagukban ártatlanok vagy közömbösök, vagy gonosz szándék nélkül követtetvén el, kárt, jogsértést nem okoznak, de mégis büntetéssel sújtatnak, mint olyanok, melyek veszélyeztetik az egyéni vagy a társadalmi biztonságot s igy belőlük jogsértés következhetik be (nem jogsértő, de jogot veszélyeztető cselekmények) Büntetéssel sújtatnak tehát az általuk nem ugyan sértett, de veszélyeztetett társadalmi biztonság s e biztonság érzetének érdekében.