Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/20 / 1. szám - Egy általános kötelmi jog szükségességéről, tekintettel a kereskedelmi és az általános magánjog egymáshoz való viszonyára

EGY ÁLTALÁNOS KÖTEi MI JOG SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL 25 datlanság eseteiben a kereskedelmi jog szigorúbb szabványainak lehessen alávetni. De hiszen ezen indok nem foroghat fenn, mert a házaló, a kufár el van ismerve kereskedőnek; ez pedig csak nem áll az intelligentia magasabb polczán. mint a kisiparos! De a modern keresk. törvény logikája kérlelhetlen! Több keresk. törve'ny, igy a német is, azon termelök ügyleteit, kik saját terményeiket át vagy feldolgozott állapotban forgalomba hozzák, nem ismeri el kereskedelmi ügyleteknek, még ha iparszerüen űzetnek sem. A magy. ker. törvény e tekintetben a haladás útjára lépett s azokat a nagyipar esetében kereskedelmi ügyleteknek ismeri el és pedig helyesen, mert, a mint az értekezleti jegyzőkönyv (250. 1.) megjegyzi, ily nagy-termelő a kereskedelmi forgalomban jelentékeny részt vesz és nincs ok, öt a kereskedelmi törvény előnyeitől „megfosztani", — különösen nincs ok megtagadni tőle, hogy czégvezetöt rendelhessen, megvonni könyveitől a bizonyító erőt. Igaz, hogy a czégvezetőre a kis-termelőnek nincs szüksége, könyveket vezetni kedve sem lesz; de a keresk. törvény többi előnyeitől „megfosztatik", mi csak azon esetben lenne helyes, ha állana az értekezlet ez iránti indoka (250. 1.), hogy a kistermelő foglalkozásra és képzettségre nézve messze áll a kereskedelmi forgalom körétől. Ez pedig legalább feltétlenül nem áll: mert ki merné mondani,hogy a városi majoros (maier), ki zöldségét a napi vásáron eladja, foglalkozásra és képzettségre meszebb állana a keresk. forgalomtól, mint a kufár, ki ugyanazon és más törvény szerint is kereskedő, habár nem protckollált, kiről tehát nincs kétség, hogy a kettő között az egész különbség az, hogy az előbbi maga termeszti, az utóbbi mástól veszi az eladásra szánt zöldséget. Ha mindezen következetlenségektől eltekintünk, még korántsem vagyunk tisztában a kereskedelmi forgalom körével, mert következnek az interpretationalis nehézségek. így a keresked. vétel definitiójánál a keresk. törvények rendesen megelégesznek annak a kimondásával, hogy tárgya ingó dolog legyen, s hogy a szándék isméti eladásra irányuljon. De a törvényhozó intentiójából és a commentatorok többségétől azt tanuljuk, hogy az eladási szándék magában még nem elégséges, hanem szükséges, hogy az ismét-eladási szándék nyerészkedési szándékkal párosuljon. így a német keresk. törvény indokolása (27, 9, 10. 11.), igy Goldschmidt (H. B. 424. 1. 1.), Apáthy (19. 1.) és mások. A fösúly tehát a nyerészkedési szándékon alapszik, ugy, hogv ha az eladási szándék ugyan megvolt, de nem egyszersmind a