Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/19 / 1. szám - Észrevételek az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének a dologi jogot tárgyazó részére. Második közlemény

24 BÁNFFAY SIMON ÉSZREVÉTELEK AZ ÁLT. MAGÁNJOGI TÖRVÉNYalig képzelhető. De az indokolásból is azt látom, mintha nem is a közös dolog egé'sze're hozott Ítélet értetnék. Nem tartom helyesnek a 145. § azon intézkedését, hogy az osztályra például a jelzálogos hitelezők is meghivassanak. Vájjon mit akarjanak ezek ott? Ellentmondhatnak-e az osztálynak ? erről a törvény hallgat; vagy abba beleavatkozhatnak? e jog őket meg nem illetheti; s a mennyiben jogaik e § szerint ugy is sértetlenül fönmaradnak, mit keressenek ők egyebet az osztálynál ? Ez oly újitás, mely a tulajdoni jogot mélyen sérti s mely által a hitelezőknek több jog tulajdoníttatik, mint a mennyit azoknak az adós engedni szándékozott. Hát ha még a hitelező joga nem is az egészre, hanem csak egy tulajdonostárs jutalékára terjed ! Ugyan mi köze a többinek e hitelezőhöz vagy ennek ö hozzájok? Legfölebb akadékoskodhatnék, mely esetben a többinek még rosz néven sem lehetne venni, ha ötet okkal-móddal maguk közül kivetnék, mi a gyakorlati életben valószínűleg igen gyakran s hozzáteszem, igen helyesen, meg is történnék. Hasonló esetekre pedig a törvénynek alkalmat adni nem szabad, főleg miután egyéb intézkedései által e jogosultak igényei amúgy is kellően óva vannak. Végre a 138. §-ban az örökhagyót nyilván meg kellene említeni; a 148. § végén pedig érthetőbb lenne ez: „ezek további külön eladása." A szomszédjogra nézve a tervezet azon elvet állítja fel: qui jure suo utitur nemini facit injuriam. Ezen elv talán Robinson Crüsoera állhatott, de vájjon a mai emberi társadalomra nézve áll-e, az már nagy kérdés; sőt ha az ember a tervezet indokait figyelemmel olvassa, ez elvet már itt is nagyon ingadozónak tapasztalja. Ha a szomszédjogba való s nem a szolgalmak közé tartozó §§ indokolásait tekintjük, az érvek valóságos kaleidoskopja tűnik elénk, majd ilyen, majd amolyan alakban mutatkoznak; de akár a fent kimondott, akár valamely más, de következetes, az egészen áthúzódó elvet hiába keresnénk benne. A 154—156. §§ a cselekvő szomszéd pártját fogják; már a 160—163. §§ a szenvedő szomszéd részén állanak, s mint az indokolás mondja, a szomszéd telek tulajdonosát ily káros hatások ellen védeni kell, tehát a másik szomszédnak még sem szabad saját telkét tetszése szerint használni. Különben a tervezet maga mindenesetre jobb az indokolásnál, csakhogy az is, mint eredetije a szász törvény, csupán casuisticus rendelkezésekből áll, a nélkül hogy csak egy elvi § felvétele ]s megkiséreltetett volna. Pedig e casuistica a tulajdon kellőleg helyes korlátozását se tárgyára se kiterjedésére se módjára nézve ki nem meriti. Nem tudjuk meg belőle, vájjon szabad-e a tulajdonosnak háza erkéjét a szomszéd légürébe beépíteni vagy ablakait ugy készíttetni, hogy nyitott szárnyuk oda benyúljon; szabad-e pinczéjét