Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/19 / 1. szám - Észrevételek az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének a dologi jogot tárgyazó részére. Második közlemény

2í> BÁNFFAY SIMON ÉSZREVÉTELEK AZ ÁLT. MAGÁNJOGI TÖRVÉNYszedhetett volna, de azokat be nem szedvén, elvesztek, ezt világosan kellene kifejezni. A beruházások iránti (?) ellenkövetelé s-ről intéz kedö 118. §-hoz, daczára, hogy az osztr. p. t. k.-böl vétetett át, mégis férhet szó, a mennyiben megeshetik, hogy a jóhiszemű birtokos az ott fölemiitett czélra költekezéseket tesz oly beruházásokra, melyeknek hasznát ö még nem vette, de a melyek hatása most mutatkozik, midőn a birtokot elveszti, maga a tárgy pedig, mely ezt okozta, s melyre a költekezés történt, értéktelenné vált (péld. a vízmosások kiegyenlítésére húzott sövények, vagy egy terűlet kiszárítására használt szivattyú stb.); ha már most a volt jóhiszemű birtokosnak csak ezek értéke téríttetnék meg, nem pedig a befektetett költség, ez ellenkeznék azon jogelvekkel, melyek szerint a jóhiszemű birtokos cselekményei megítélendők. Sokkal inkább megegyeznék ezekkel azon határozat, hogy a birtokosnak a valóságos beruházási költségei téríttessenek meg azon haszon értékének levonásával, melyet ö már e beruházásokból húzott (Wáchter Pand. II. 175 1.) Nem mondom, hogy ez minden esetben és viszonyok közt könnyen megállapítható, de a törvény az igazságot a commoditásnak föl nem áldozhatja. Ezen elv a szerintem ugyan hibás 122. §-ban implicite benfoglaltatik, mely § az általam felhozottak támogatására is szolgál; de egyúttal a tervezet egyöntetűségének hiányáról is tanúságot tesz, a mennyiben egyik § az egyik, másik pedig egy másik törvénykönyvből fordíttatván le, összhangzásukra a kellő gond nem fordíttatott. A 120. §-ban kimondott átalános elv a jóhiszeműség fogalmával, s azon jogokkal, melyek a jóhiszemű birtokból folynak, ellentétben áll. Elvül állittatik t« i. fel, hogy a jóhiszemű birtokos sem követelheti azon árt, melyet ö a dologért adott. — Átalánosan elismert azon elv, hogy ha a jóhiszemű birtokos valamely dolgot elidegenített, s ebből nyereséget kapott, tehát magasabb áron adta el, mint ö vette, s e dolog a harmadiknál elvész, tehát a tulajdonos nem vindicálhatja : ekkor a jóhiszemű birtokos a tulajdonosnak csak azon nyereséget köteles kiadni, mely reá a dolog eladásánál esett. Ezzel ki van mondva az is, hogy a jóhiszemű birtokos által a dologért adott ár ötet illeti, s ebből a tulajdonos mit sem követelhet. Ebből folyólag átalános elvül az mondandó ki, hogy a jóhiszemű birtokos követelheti azon árt, melyet ö a dologért kiadott, s az ellenkezőjét kivételnek kell felállítani, ha t. i. pretio affectionis vette, ha nála a dolog rosszabbá vált, ha ugyan jóhiszemüleg, de hibásan szerezte stb.; s ezen 'alapelv az, mely e viszonyok természetével inkább megegyez. A 122. § nyilván ellenkezik a 116.w§-al, ha az alperes alatt