Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/19 / 2. szám - Az esküdtszék kérdése a sveiczi jogászgyülésen

170 SZEMLE esküdtbe. Csakhogy a jellemszilárdság nem minden ember tulajdona. Nincs itt szó a tisztán személyes előítéletekről, a bizonyos dolgok iránti rokon- vagy ellenszenvről, mert feltehető, hogy nyilvános szolgálatra hivatott polgár ezek fölé helyezkedik, még ha kevésbbé müveit is. Az életkörnyezetböl származó gondolkozás és érzés forog itt szóban. Ezekre legkevésbbé szokás figyelni, mert Ösztönszerűek és nem tudatosak. Az elsők ellenében védekezhetik a vádlott, mert visszavetéssel élhet; de nem teheti ezt az utóbbiakkal szemben, miután nem ismeri és igy a véletlen is megronthatja a verdictumot. Azt lehetne mondani, hogy e veszélyek Sveiczban a rendes bíróságnál is megvannak, mert hisz ezek is választatnak. Csakhogy biró mindig kisebb számmal lesz egy senatusban, mint esküdt, tehát kisebb a vádlott személyes ismeretségének esélye is; azután bármilyen legyen is a kinevezés módja, a biróválasztás mindig nagyobb gonddal szokott történni, mint az esküdteké. A rendes biró tapasztalatból bizalmatlanabb a közbeszéd hitele 'iránt. A főgarantia azonban a rendes biró morális felelőssége; ö nem védekezhetik tudatlansággal és elragadtatással. Az esküdt, ha Ítéletet mondott, a tömegbe vegyül; kénytelen a kérdésekre, melyeket elébe tesznek, felelni; de e kényszerűség azután mentesiti minden felelősségtől. Véleményező nézete szerint a részrehajlatlanság tekintetében, kivált demokratikus államokban az állandó bíróságokban nagyobb a garantia ; politikai zavarok alkalmával pedig- az esküdtek ép oly tehetetlenek mint a rendes bíróságok, sőt még könnyebben tántorodnak meg. De a részrehajlatlansággal egyedül nem is lehet beérni; az esküdtnek felvilágosodott, képes embernek kell lennie. A jury legnagyobb hivei is azt tartják, hogy az alkalmasság, a tapasztalat, az embereknek és cselekedeteik rugóinak ismerete nem mindig van meg azokban, kik hivatva vannak a juryben helyet foglalni; de azt mondják, hogy az esküdtnél elég a józan ész. A józan ész igen egyszerű dolognak látszik; igennel vagy nemmel felelni nem nehéz; és ha csak azt kérdeznők a jurytől, hogy a vádlott elkövette-e a cselekményt, ez igen egyszerű volna. A dolog azonban nem igy áll. A jury határoz a bűnösség és a szándék felett is, ehhez pedig bonyolódottabb elmeművelet kell. Némelyek még tovább mentek, s azt kívánják, hogy a jury döntse el a cselekményt minősítő és a mellékes körülményeket is. A józan ész, mely különben tapasztalat szerint nem is általános, nem elegendő. Bonyolultabb esetnél szükséges, hogy az esküdtnek éber figyelme, nagy emlékező tehetsége, éles esze legyen, hogy az ellenmondó bizonyítékok, a számított elhallgatások és futólagos jelek között az igazságot ugy szólván futtában ragadja meg. Oly dolgokról kérnek tőle véleményt, melyek a szakembert is zavarba ejthetik; a morális felelősségről, észbeli fejlettségről, kereskedelmi vállalatok értékéről, bizonyos vállalkozások jellegéről hivatvák nyilatkozni. Igaz, hogy szakértőket hallgathatnak ki; de mi lesz akkor a morális megyözödésből ? Az ilyen rendszabályok ellenkeznek az esküdtszék természetével. Ha a jury. mint mondják, a társadalom tükre, a közlelkiismeret ki-