Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/20 / 6. szám - Az okirathamisítás kérdéséhez. Második, befejező közlemény

AZ OKIRATI!AMISITÁS KÉRDÉSÉHEZ 453 Hogy mennyiben tekinthető azért okiratnak más mint vagyonjogokra vonatkozó irat, az ide nem tartozik ; de a megánokirathamisitás passiv alanyát másnemű okirat nem képezheti. Az okiratnak mint a magánokirathamisitás passiv alanyának, a magyar btkv. szerinti fogalma, ezekhez képest összeesik a pármai codex okiratával: »scrittura atta a produrre obbligazione o liberazione« (469. §) s igy szűkebb a német, de szűkebb az olasz btkvek szerinti fogalomnál. A külömbség pedig lényeges. Mert mig az olasz btkvek s a német btkv. szerint a magánokirathamisitás passiv alanya minden oly okirat lehet, mely másnak bárminő jogsérelmet okozhat (olasz), illetve bárminő jogok vagy jogviszonyok bizonyítására jelentőséggel bir (német felfogás) : addig a magyar btkv. szempontjából az okirat épen úgy, mint az emiitett pármai formula, az okiratból számazó »obligatorius viszonyt« tételez fel, mint a delictum lényeges feltételét. Nem obligatorius viszonyra vonatkozó iratoknak, ha (magán) okiratoknak mondathatnának is, hamisítása nem fog magánokirathamisitást képezhetni. Hogy megállapithat-e más delictumot, az a körülményektől függ, minek bővebb fejtegetése nem tartozik ide; csak példakép legyen felemlítve, hogy p. o. egy oly levélnek hamis készítése, mely valódisága esetén állítólagos szerzője ellen bűnjelt képezhetne, meg fogja állapítani a hamis vád tényálladékát (227 §); vagy a Carrara által felhozott példa szerint, ha valaki egy férjes nő nevében szerelmes leveleket ír, s azokat körözteti, a becsületsértés, esetleg rágalmazás vétségével lesz alaposan terhelhető. De magánokirathamisitás egyik esetben sem fog fenforogni, mert a meghamisított irat, vagy ha annak vesszük, okirat, nem szül obligatorius viszonyt. Hogy ez mily lényeges külömbséget állapit meg, a magyar »okirat« s a német »Urkunde« között, épen a magánokirathamisitás delictumát érdcklőleg, azt hiszem, tenyerén fekszik; de ép azért, jóllehet talán e sorok közvetlen tárgyával szorosan nem függ is össze, ki akartam emelni, figyelmeztetésül arra, mily óvatossággal kell eljárnunk, ha az e kérdésben btkvünkhöz legközelebb álló német judicaturát felhasználni akarjuk. És épen ez okból legyen szabad egy esetre reílectálnom, mely legújabban (f. é. márcz. 22-én) képezte a lipcsei birodalmi törvényszék megítélésének tárgyát. A megállapított tényálladék szerint vádlott harmadik személyek nevében leveleket irt egy kereskedelmi czéghez, melyekben provisio melletti utazó minőségében e czég szolgálatóban álló X. felöl azt irta, hogy erkölcstelen életet folytat, főnöke bizalmával viszaél, utazásaiban más czégek részére is köt ügyleteket stb. E leveleknek, melyeknek tartalma valótlan volt, az volt czélja, hogy a czég e ténykörülmények valódisága iránt tévedésbe ejtessék, a közte s utazó ügynöke közt fennálló 31*