Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/20 / 6. szám - Az okirathamisítás kérdéséhez. Második, befejező közlemény

448 DR. HEIL FAUSZTIN ezen nem igen lehet csodálkozni, ha meggondoljuk, hogy ugy a nálunk érvényben volt osztrák btkv., mint előbbi büntetőjogi gyakorlatunk szerint az okirathamisitás csak a csalásnak egyik esete volt. De a min igenis lehet csodálkozni, s a mit közbenvetőleg felemlíteni el nem mulaszthatok, az, hogy a horvát btkvi javaslat, melynek ugy látszik derogált a magyar btvk.-re támaszkodni s a magyar tudományból meríteni, hogy bánt el a fogalommal. A. 329. S szövegezése s jelesül a »Beweiserheblichkeit der Urkunde« momentnmának, habár más szóval (wichtig), s jegyezzük meg mindjárt, lehetőleg helytelen szóval, kiemelése — mely momentum az osztrák btkvi javaslatban, mint láttuk, kiemelve nincs, — kétségtelenné teszi, hogy a javaslat közvetlenül a német btkv.-re akart támaszkodni, s az okirathamisitásnak azon fogalmát akarta adni, a melyet a német btkv. alapján a német jogtudomány kifejtett. Csakhogy ignorálván a magyar btkvet, a melynek pedig politikai indokokból is inkább és első sorban irányadóul elfogadása a nemzeti büszkeség minden megsértése nélkül helyén lett volna, ez alkalommal is — mint sok más tekintetben — rosszul járt. Mert mig a magyar törvényhozó az okirathamisitásnak fogalmát nemcsak tisztán felfogta, hanem a törvénynek szerencsésebb szövegezése által lehető félreértéseknek s téves magyarázásának is útját állta s igy lehetővé tette, hogy minden nehézség nélkül magokból a törvény szavaiból merittessék az okirathamisitás azon helyes fogalma, mely Némethonban csak a tudomány s törvénymagyarázat segélyével volt elérhető ; s ezen azempontból nemcsak a törvény technikáját, de minthogy a tudomány csak annyiban bír értékkel, a mennyiben a gyakorlati élet igényeinek megfelel, kétségtelenül a tudományt is előbbre vitte: addig a horvát javaslat a német forgalom-meghatározást félre vagy meg nem értette, mert a német btkv. fogalom-meghatározását ekként ültette át: »Wer in der Absicht, cinen a n derén in Irrthum zu fiihren oder in Irrthum zu erhalten, von einer falschen oder verfalschten Privaturkunde, welche zum Beweise von Rechten oder Rechtsverháltnissen wichtig (sic!) ist, Gebrauch macht, hegeht stb « Már olyan jogtudós nincs, a ki ezen szakaszt máskép tudná értelmezni, mint akként, hogy ha és mihelyt a tévedésbe ejtés eszköze okirat, akkor nem csalás, hanem okirat-hamisítás forog fenn. A mi pedig nem egyéb, mint két ontologiailag különböző lénynek, két, külömböző tárgygyal biró delictumnak összezavarása. Hogy a magánokirathamisitás és a csalás ezen itt fejtegetett határvonalát már a porosz btkv. uralma alatt is mennyire felismerték, ki fog tűnni néhány példából, Maestrup Lütke azon czélból, hogy vagyoni állapota, jelesül tartozásainak magassága iránt a hatóságot tévedésbe ejtse s ez által jövedelmi adójának leszállítását érje el, a hatósággal el akarta hitetni; hogy bizo-