Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)
1882/17 / 1. szám - Perrendtartási reformok. Anglia
SZEMLE. 53 A megejtett vizsgálat következő eredményre vezetett: Vádlott Kr. I. 21 éves, szegény szülök fia, kezdetben a pékmesterséget tanulta, de ezt odahagyta és ügyvédi irodába lépett Írnokul, mely hivatásával 19 éves korában hagyott fel, állítólag azért, mert a badeni lottóban tetemes Öszszeget nyert. Azon tanúk, kik az utóbbit bizonyíthatnák, fájdalom, elhaltak és a majna-frankfurti bankház, mely ezen nagy nyereményt kifizette, sohasem létezett. Tagadhatlan azonban, hogy Kr. I. ezen idő óta előbb kicsiben, lassan-lassan mind merészebben pénzes emberként lépett fel, mig végre 1879-ben több birtokossal ingatlanok vétele és nagyobb tőkék kolcsonvétele iránt lépett alkudozásba. Ily alkudozásokat hosszú időn át különösen B. h —i magánzóval folytatott, ki azonban több alkalommal kijelentette, hogy határozott kötelezettségek felvállalása előtt Kr. I. vagyoni viszonyai tekintetében kiván megbízható adatokat. Ezen óhajnak megfelelendő, hamisította Kr. I. a már említett elismervényt. Hogy magát azon esetre, ha ezen okirat hamis volta később talán napfényre kerülne, biztosítsa, számos kötelezvényt hamisított, melyekben Meinecke I. H. gazdász és neje, született Hartmann Henrietta, különböző, összesen 18,000 márknyi kölcsönöknek Kr. I.-töl való felvételét ismerik el. Kr. I. ezen kötelezvényeket Cl. ügyvédnek adta át beperlés végett. A kereset azonban adósoknak, közel fekvő okokból nem volt kézbesíthető s ennek következtében az idézés hírlapok utján történt meg. A Meinecke házaspár a tárgyalás alkalmával makacssági ítélettel a 18,000 márknyi kölcsönösszeg visszafizetésében marasztaltatott. Kr. I., állítása szerint, nemsokára azután Hamburgban adósaival véletlenül találkozott, hol ezek ügyüket oly módon rendezték, hogy D. Fülöp c—i bankárnak 16,900 márka értékű letéteményezett papírokról szóló elismervényét adták át neki és a különbözetet készpénzben törlesztették. Adósai akkor megjegyezték, hogy az elismervényt, melynek alapján D. Fülöpöt beperelte, az ö (Kr. I.) nevére már átíratták. Ezen kibúvó mellett magát biztonságban vélvén, üzleti alkudozásai alkalmával már emlegetni kezdé D. Fülöp elleni követelését. Sajnálatára azonban tapasztalnia kellett, hogy B. magánzó annyira elővigyázatos, hogy feltehető róla, miszerint D. Fülöp elismervényét látva, képes közvetlenül annál a tartozás természete iránt tudakozódni. Módot keresett tehát, hogy D. Fülöp oly nyilatkozatának jusson birtokába, mely óhajainak teljesen megfelel. Kr. I. e czélból Cl. ügyvéd által a már többször említett keresetet indíttatta D. Fülöp ellen. Midőn a keresetlevél a végrehajtónak kézbesítés végett átadatott, C-be utazott, felkereste D. Fülöpöt és ennek magát Cl. ügyvéd irodavezetőiéként mutatva be, felkérte, hogy a néhány nap múlva posta utján H.-ból érkező keresetet, mely tévedésből indíttatott D. Fülöp ellen — nehogy ö (az irodavezető) ezen hiba miatt állását elveszítse — fogadja el és küldje egyszerűen vissza a h—i végrehajtónak1). P'ülÖp a márczius 2-án érkezett keresettel csakugyan az „irodavezető" kérelme szerint járt el. A h—i végrehajtó a visszaérkezett keresetet Cl. ügyvéd irodájába vitte, hol ez, miután a keresetnek a szabályszerű kézbesítés utáni visszaküldése közömbös, egyszerűen a Kr.-féle ügy csomójába tétetett. Következő napon Kr. I. megjelent Cl. irodájában, itt átvizsgálta csomóját s ez alkalommal a kézbesített, de visszaküldött keresetet