Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/17 / 1. szám - A magistratura reformja. Francziaország

44 KÜLFÖLDI JOGÉLET. és hogy a mi az előléptetést illeti, „rövidíteni lehet ugyan az állomásokat, de nem lehet eltörölni az elvet." Én más nézeten vagyok és már kifejtettem, hogy ha úgynevezett birói cariére létezik, a roagistratura nem bir kellően megújulni. A „cariére8 fogalma szükségképen azt tételezi fel, hogy vannak kezdők, kik annak elején állanak és kik minden korai komolyságuk mellett sem voltak még .képesek értéküket és különös alkalmasságukat igazolni. A bíráskodás, e legmagasabb és legnehezebb hivatás, csak érett emberekre volna bízandó, ki tehetségeinek már jelét adta, kinek érdemeit már megbecsülhetni, s ki már kivívta a közbecsülést egy hosszú életpályán, melynek koronázása a magistraturába való belépés. Világos, hogy máskép a magistratura voltaképen nem újul meg, és hogy ennélfogva azon szemrehányásnak van kitéve, hogy soha sincs kora magaslatán, hogy csak távolról követi „a szellemek mozgalmát." Az új vér, melyet belé oltanak, nem lévén elég erős, azt a nélkül, hogy értékesülne, mindjárt magával sodorja az általános áramlat; más szóval: a régi és tiszteletes hagyományoktól 'elkapott fiatal bírónak nincs más választása, mint vagy elsülyedni a hatalmas környezetben, melybe taszították, vagy pedig — nem lévén hatalma arra hasznos befolyást gyakorolni — kinos és meddő magányban emészteni fel magát. Az előléptetés teljes eltörlése visszaadná a bíráknak ama magasztos függetlenséget, melyet a hierarchicus rendszer megtámadott ; a különös tekintélyt és nélkülözhetetlen fényt, mely azon néphitből származik, hogy a hatalomtól nincs mit félniök vagy remélniök, „A biró, mondja RoyerCollard, csak akkor lesz megvédve ugy saját gyengesége, mint a hatalom ellen, ha egyaránt ment a félelemtől és a reménytől." Az elmozdithatatlanság, ha tiszteletben tartatik, mentesiti öt a félelem ellen ? de egészen hatályos csak akkor lesz, ha Rossi szavai szerint „mozdulatlanság járul hozzá". A bírót otthon, azok között kell elhelyezni, a kik ismerik és tisztelik; a kik figyelemmel kisérvén addigi pályáját, szemtanúi voltak jelleme szilárdságának és élete becsületességének. Ott kell öt állandósítani. Másutt is ugyanaz az ember volna, igaz, de nincs meg az a hírneve, mely akármily kiérdemelt, nem mindig általánosan ismert. Hisz ez a mozdulatlanság rendes sorsa az ügyyiselönek és az ügyvédnek. Egyik sem hagyja el hivatalát, gyakorlatát, de azért rendszerint tisztelt, gyakran fényes állásba jutnak, olyanba, melyet a vándorló birák nem ritkán irigyelhetnének. Azután a törvénykezési teendők hasonlítanak ugyan egymáshoz, de mégsem mindig azonosak. A bíráskodás, mint minden hivatás, a specializálás felé hajlik; a tapasztalat, mely époly nélkülözhetetlen, mint a tekintély vagy a tisztelet, époly kevéssé átalános; midőn szert teszünk reá, állandósul is. Utóvégre is csak ugy hasznos, ha ott gyakoroljuk, a hol szereztük. Azt mondották, hogy „a magistraturában az előlépés az, a mi a hadseregben a rangfokozat." De a katona mindenütt ugyanaz marad, és a riszt, ki előlép, nem megy át más fegyvernemhez. De a birói előléptetés még nem szűnt meg, ha kimondjuk, hogy nincs többé helye; a birói szervezetet kell olyanná tenni, hogy vele Össze