Magyar igazságügy, 1881 (8. évfolyam, 15. kötet 1-6. szám - 16. kötet 1-6. szám)

1881/15 / 1. szám - A visszaesés és nyilvántartása. 1. [r.]

52 is tulajdonit hatást, hogy visszaesők a 333. (lopás), 341. (rablás), 350. (zsarolás), 355. (sikkasztás), 370. (orgazdaság), 379. (csalás), 422., 423. és 424. gyújtogatás) §§-ban meghatározott büntettek vagy vétségek eseteiben feltételes szabadságra nem bocsájtatnak (Bünt. törv. 49. §-a.). Ezen §-ban csak általánosságban visszaesőkről van szó; nem felesleges azért talán azon kérdés felvetése, mily értelemben veendő itt e szó: „visszaeső"? — A törvény szelleme nézetünk szerint kétségtelenné teszi, hogy ez alatt csak a recidiva vera egyrészt, másrészt csak a recidiva propria, és pedig ez utóbbi „cum identítate in genere" s úgy ért tendő, hogy az ezen szakaszban foglalt bűncselekmények hasonnemüeknek tekintetnek; p. o. nem bocsájtható feltételes szabadságra azon gyújtogató, a ki már ha nem is gyujtogatásért, de például lopásért büntetve volt. Kérdés támadhatna az iránt, vájjon ahhoz, hogy e szakasz szerint valaki visszaesőnek tekintessék, szükséges-e hogy kétszer, vagy elegendő-e •ha egyszer büntetve volt? — másodszor, kizárja-e a szakasz alkalmazhatását, ha az utolsó büntetés óta tiz év már eltelt akkor midőn a tettes utoljára elitéltetett ? Az indokok a törvényszakasz azon pontjára, mely a visszaesőkre vonatkozik, nem reflectáltak, mert az eredeti tervezet szerint tudvalevőleg csak a külföldiek nem bocsájtattak volna feltételes szabadságra. Az első kérdésre nemmel vélünk helyesen felelni, azon már egyszer emiitett oknál fogva, mert a törvény a kétszeri büntetést nem a visszaesés fogalmának lényeges kelléke gyanánt, hanem csak a speciális súlyosabb büntetés teltételéül állította fel, — s igazolja ezen felfogást az is, hogy a 49. §-ban nem azon §-okra történik hivatkozás, melyek az ismételt visszaesés súlyosabb büntetéséről szólanak, hanem azokra, a melyekben az illető bűncselekmények fogalma van megállapítva. A második kérdésre ellenben igennel felelünk, mert a törvény a visszaesés hatásának tartama tekintetében az ideiglenesség elvét fogadta el. Ebből természetesen nem azt akarjuk következtetni, hogy az ezen feltételek között levő egyén feltételes szabadságra bocsájtandó, hanem csak azt, hogy esetleg szabadságra bocsájtható, — tehát a priori e kedvezményből kizárva nincs. V. Tekintetbe veendö-e az ismételt visszaesés, mint különös súlyosbitó tényező ? Tudjuk, hogy jelesül a franczia criminalisták — a kik különben épen nem szoktak az enyhébb felfogáshoz hajolni — ezen kérdésre határozott nemmel válaszolnak, utálva affa, hogy a folytonos következetes