Magyar igazságügy, 1881 (8. évfolyam, 15. kötet 1-6. szám - 16. kötet 1-6. szám)

1881/15 / 1. szám - A visszaesés és nyilvántartása. 1. [r.]

46 2. viszonylag elégtelennek bizonyult a rendes büntetés morális objectiv ereje (a jók megnyugtatása, a gonoszok megfékezése); ekként 3. viszonylag elégtelennek bizonyult a rendes büntetés politikai czéljának elérésére (a jogbiztonsági érzet helyreállítása), s ez a súlyosabb büntetést teljesen igazolja. Ezen alapra vezetve vissza a visszaesés súlyosabb büntetését, kitűnik egyszersmind, hogy azon nézet, mely azt elvileg ellenzi, mint állítólag a „non bis in idem" elv megsértését, tarthatatlan. Mert világos, hogy ezen elv megsértéséről nincsen szó. Nem az első cselekmény számíttatik be a visszaesőnek; a beszámítás módja nem változik: de fokoztatik a büntetés, mert a rendes büntetés elégtelennek bizonyult. Külön álláspontot foglal el e kérdésben Haus, a mennyiben t. i. nézete oda megy ki, hogy visszaesők ellen a büntetés súlyosbítása ne kötelezöleg, hanem csak facultative mondassák ki, a visszaesés tekintetbe vétele tisztán a biróra bizassék. Az alapelvbeli eltérés kétségtelenül abban áll, hogy mig a fennebbi nézet szerint a rendes büntetés relatív elégtelen volta „praesumptio juris et de jure", Haus nézete szerint az csak egyszerű „praesumptio juris" melynek ellenkezője concret esetekben igenis képzelhető. A concret körülmények pedig csak a bíró által méltányolhatok. Carrara erre igy válaszol: Szükséges-e a netalán túlságos szigor elkerülése végett ennyire tág tért nyitni a judicis arbitriumnak ? Tudományunk mindig Scylla és Charibdis között mozgott, egyrészt a büntetések helyes kiszabásának, másrészt a judicis arbitrium fékezésének szüksége között.1* S mi ehhez azon észrevételünket csatolhatjuk, hogy minél inkább a törvénytől s minél kevésbbé a bírótól függ a concret büntetés, annál inkább védve van a polgári szabadság.*) *) Nem a judicis arbitrium teljes kizárását értjük. Azon kétségtelen igazság, hogy minden egyes concret bűncselekmény sajátszerű individuális jelleggel bir; hogy a büntetés igazságos kiszabása ezen individuális jelleg tekintetbevétele nélkül lehetetlen, a mennyiben ezt teljes mérvben csak a biró teheti: szükségkép bizonyos tért biztosit a judicis arbitriumnak, s szükségkép biztosítani fog mindaddig, mig a büntető jogtudomány jövő vívmányai e feladatnak a törvény altali teljes és helyes megoldását lehetővé tenni nem fogják. — Be fog-e ez következni ? általában ezen érdekes kérdés fejtegetése jelen sorok keretén kívül esik • — de megjegyezhetjük, hogy az újabbkori irány a mi felfogásunknak felel meg, minek támogatásául^ szabad legyen idézni Carrara következő szavait: „A büntető jogtudomány s törvényhozás valódi haladása nem abban áll, hogy a büntetés mérve a biróra bizassék, hanem ellenkezőleg, a törvény általi szorgalmas elemzésében mindazon körülményeknek, melyek a büntetés enyhítését vagy súlyosbítását igazolják, hogy ekként a törvénynek visszaadassék a jogar, mely csak azt, nem pedig az embert illeti meg. Ismételjük, hogy a büntető jog haladása ezen iránybani haladása szerint bírálandó meg. És bízunk abban, hogy a büntető jogtudomány e nehéz problémát úgy elméletileg, mint gyakorlatilag egyszer helyesen fogja megoldani."