Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/14 / 1. szám - A faluközösség eredete. Ősi család és tulajdon. 1. közlemény

47 Az első és legnevezetesebb tétel, az őskori tulajdon közösségi természetéről vallott tan. Ez az az állítás, melyet a legújabb radikális iskola írói oly hévvel felkaroltak, hogy a Maine jogászi tekintélyének védpajzsára támaszkodva, destructiv követelményeiknek a jelenben s utópista látomásaiknak a jövőről súlyt és történeti igazolást kölcsönözzenek, utalván egy távol múltra, a nípek őskorára, melyben a tulajdon közössége, különösen pedig a földbirtok közössége volt a tulajdon uralkodó alkata. E körülmény nem kerülte el a Maine figyelmét sem, s ö legutóbbi könyve, az Early History of Institutions két helyén jelezte e szertelenségét és helytelenítésének kifejezést is adott. H. de Laveleye munkájának „La Propriété et ses Formes Primitives" dicsérő megemlítése alkalmával mellesleg megjegyezi, miszerint „eltér némely közgazdasági következtetéstől melyre ö (Laveleye) vezettetett". (3. 1.) „Ujabban8) több részről, s kivált orosz íróktól, oly leírásai bocsáttattak közzé a kezdetleges földmívelö csoportok „természetes vagyon-közösségének", mintha ezek a legelöhaladottabb és leginkább életbevágó den.ocratikus elméleteknek képeznék mintegy megelőzését. Pedig ennél tévesztettebb felfogást alig képzelhetni. Ha az ily kifejezéseket, minők az „aristocratia" és a „demokratia" itt egyáltalán használni szabad, valószínűleg sokkal helyesebb állítás volna azt mondani, hogy a falusi közösségek átalakítását és esetleg teljes megszüntétését világszerte a democratia sikeres támadása okozta az aristocratia ellen". (Ear. Hist. 1.) Ez azonban sokkal általánosabb, futólagosabb módja a czáfolatnak, semmint voltaképen czáfolatnak volna nevezhető; a nagv kérdést pedzi ugyan, de nem tárgyalja, nem taglalja. E hallgatásnak én két okát látom ; egy világos, alaki okát, s egy másik bensőbb természetűt, melynek azonban csak sejtelmem gyanánt merek kifejezést adni. Az első t. i. Maine azon irodalmi sajátsága, hogv kitünöleg positiv, construáló, s ábrázoló, de sohasem polemikus. Müvei azon néhány ritka helyén hol elméjének éle valamely tanelv, egyes iró ellen fordul, a kritikai granumot mindig valamely közvetlenül alkotó eszméje közvetítő segédeleméül vegyíti; s a kivel vitatkozik — ha ugyan vitatkozónak nevezhető ez előkelő, óvatos és méltóságteljes modor — az nem kisebb ember mint Blackstbne, Austin és Bentham, Hugó de Groot vagy Montesquieu. A sejtelem azonban, mely müveiből nyert egyéni benyomásom, az, hogy Maine ki a napjainkat mozgató kérdésekről nyilatkozni nem szokott, maga is klasszikus, nyugodt irmodora és módszerének történeti tárgyilagossága daczára, radikális szellem lehet; mi alatt nem akarok 'J Pulszky A. fordítása a Függelék Jegyzeteiből.