Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/13 / 1. szám - A köteles rész. (A m. tud. akadémia által jutalmazott pályamű). Bevezetés

53 ereje hátlapjára fordult, a szigor önkénybe, a tetterő kéjdühbe, a szilárdság a romlásnak végleteibe kezde átcsapongani. Azelőtt: jus bonumque apud eos non legibus magis quam natura valebat (Sallust d. Catil. coni. 9.)* Neque praemiis opus erat, cum honesta suopte ingenio peterentur •, et ubi nihil contra morém cuperent, nihil per metum vetabantur (Tacit. Annál. III. 26.) A múltnak ily dicsöitésében, bár volna is túlzás, de a fordulat átalán véve, történeti tény. Az erkölcsök hanyatló fordulata nagyjából a jelen időszámítás előtti utolsó század elejére esik. Sed ubi laboré atque justitia respublica crevit — mond Sallust (u. o. 10.) —reges magni bello domiti, nationes ferae et populi ingentes vi subacti, Carthago, aemula imperii Romani, ab stirpe interiit, cuncta maria terraeque patebant: saevire fortuna ac miscere omnia coepit. Igitur primo pecuniae. deinde imperii cupido crevit: ea quasi materies omnium malorum fuere... Namqe avaritia fidem probitatem ceterasque artes bonas subvertit... Haec primo paulatim crescere: post, ubi contagio quasi pestilentia invasit, civitas immutata. Postquam divitiae honori esse coepere et eas glória, impérium, potentia sequebatur, hebescere virtus, paupertas probro haberi, innocentia pro malivolentia duci coepit. Rapere, consumere, sua parvi pendere aliena cupere: pudorem pudicitiam, divina atque humana promiscua, nihil pensi neque moderati habere... Sed lubido stupri. ganeae ceterique cultus non minor incesserat: viri muliebria pati ...vescendi causa terra marique omnia exquirere : dormire prius quam somni cupido esset, non famem, aut sitim, neque frigus neque lassitudinem opperiri, sed ea omnia luxuu antecapere. Haec juventutem, ubi familiares opes defecerant, ad facinora incendebant: animus imbutus malis artibus haud facile lubidinibus carebat; eo profusius omnibus módis quaestui atque sumptui deditus erat. E dolgok rajzolása közben maga a remekiró felkiált: nam quid ea memorem, quae nisi eis qui videre nemini credibilia sunt! A törvényhozás pedig a lábrakapó korcsosodással szemben az erkölcsök iránt egyre bizalmatlanabb lön. Mind belebb és belebb nyomult az egyén jogkörébe. Behatolnak a rendszabályok a magánélet rejtekeibe. Hol annak előtte jóról-roszról csak lelkiösmeretével és szive tisztaságával számolt az ember, im lépten-nyomon törvényre bukkan, mely jutalmakkal és büntetéssel külömbözteti meg az erény és bün Ösvényeit. Ez volt az erkölcsök erkölcstelen javítása. Tacitust a sokféle törvény iránti utálat arra az ítéletre ragadja, hogy a XII. táblás törvénnyel vége ö szerint a tisztességes jogalkotásnak: finis aequi juris (Ann. III. 27.) Jamque non modo in commune sed in singulos homines latae quaestiones, et corruptissima republica plurimae leges. (U. o.) Hogy az efféle törvényszerzés többet árt mint használ, könnyű belátni. Kivált a család- és örökjog terét szállotta meg a jobbitgatás fekélye. A nőtlenek (coelibes), gyermektelenek (orbi) a rájok nyiló örökség kisebb-nagyobb elvesztésével lakolnak az állam s a feljelentök javára. Innen a bona vacantia. Kezdődik az utálat a kapzsi