Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/13 / 1. szám - Die Vertheidigung in Strafsachen. Historisch und dogmatisch dargestellt. Bécs, 1879 [könyvismertetés]

101 Szerző a reformált büntető perjog álláspontján foglal helyet. „Was wir im Allgemeinen den „reformirten Process" nennen — mondja a szerző — ist ein supernationales Kunstwerk, ein Inbegriff von Principien, welche fast alle Culturfactoren der Menschheit unmittelbarer oder mittelbarer miterarbeitet habén. Wie das nach nationaler Ausgelebtheit wissenschaftlich wieder erstandene römische Civilrecht eigentlich nirgends in seiner Totalitát als positives Recht praktische Geltung fand, ja nicht einmal jemals zu einem abgeschlossenen Ganzén wurde, vielmehr immer im Entwicklungsflusse begriffen blieb, nichtsdestoweniger aber mit seinen Thesen, für derén Vervollkommenung seit Jahrhunderten alle hervorragenden Civilisten sich beth'átigen, die Welt beherrscht, so verh'ált es sich in neuester Zeit auch mit dem sogenannten reformirten Strafprocesse; er gilt in keinem Lande, obwohl fast jedes sein Kriminalverfahren reformirt, der Totalit'át seiner Prinzipien nach, er ist kein positiver Process; doch er ist gleich dem römischen Civilrechte als Weltrecht der unive rselle Mittelpunkt wissenschaftlicher Arbeit, der gemeinsame Born und niemals stagnirende Erkentnisstrom, aus dem die Nationen nunmehr die Grundsátze ihrer Reformén schöpfen". Akármily ékesen van is ezen értelmezés kifejtve, mégis csak annyiban igaz, a mennyiben nem mond többet, mint azt, hogy a „reformált büntető perjog" tömöttebb és rövidebb kifejezésképen szolgálhasson annak megjelölésére, a mit az Összehasonlító jogtudomány eredményeképen becsülünk. Azon jogelvek foglalatja tehát, melyeket az összehasonlító jogtudomány történeti és dogmatikai feldolgozás alapján kritikai módszerével felismert. Nem kell mondanunk, hogy szerző a nyilvánosság, a szóbeliség, a vádrendszer, a vád és védelem közötti fegyveregyenlöség, a bizonyítékok szabad méltatása szükséges voltából indul ki. Fejtegetéseiben gyakran nem tartja elegendőknek azon rendelkezéseket, melyeket az európai perrendek, nevezetesen a legújabb német és ausztriai perrendek ezen elvek megvalósítása végett felvettek. Ezekre nézve kritikai éllel kimutatja a hiányokat és megjelöli a további fejlesztés irányát. Azt tartja, hogy a hivatalból rendelt védőknek az állam tartoznék díjazást adni, a mennyiben a vádlott nem kaphat. A vizsgálati fogság kérdésében erős támadást intéz a collusio miatti hosszas elzáratás ellen. Helyes megjegyzéseket tesz a törvényszéki termeknek az igazságszolgáltatásra való befolyására nézve. Az angol eljárás mintája szerint a védelemre nézve a titkos eljárást a per minden stádiumában mellőzendőnek tartja. Túlzásoktól azonban nem ment teljesen. így ha azt tanítja, hogy a védő jogosítva van a vádlottnak azt tanácsolni, hogy ne tegyen beismerést, meg kell