Magyar igazságügy, 1878 (5. évfolyam, 9. kötet 1-6. szám - 10. kötet 1-6. szám)
1878/9 / 1. szám
11 tette, be van fejezve s előterjesztésre vár, önálló egész gyanánt fog feltűnni. A biró alkalmazásánál pusztán csak annak, tartalmából fog kiindulni. Ez által azonban még más nehézség is elkerülhető lesz. A rendőri kihágások tekintetében gyorsabban változnak a vélemények, mint a büntető törvénykönyv tekintetében. A rendőri codexet kevesebb aggodalommal egészítik ki valahányszor a szükség ugy kívánja, mint a büntető törvénykönyvet oly czélból, hogy egy eddig büntetés nélkül maradt delictum abba felvétessék. Ide járul még, hogy minta javaslat előadója, az ünnepelt jogtudós Pauler, meggyözödőleg kiemelte, a törvényhozó helyesen cselekszik, ha a jogellenes cselekmények közti különbségei a nép előtt külsőleg is feltünteti, s igy világosan felkelti azon tudatot, miszerint as egyik és a másik cathegoriába tartozó cselekmények közt külömbség létezik. Mert az ez idő szerinti összhangzó nézetekhez képest az iránt nem foroghat fenn többé kétely (anélkül, hogy a büntetőjogi büntetendőség és rendsértések (polizeiliches Unrecht) közti finom megkülönböztetésbe bocsátkoznánk), hogy ez utóbbiaktól származó cselekmények nem tekinthetők a jogot közvetlenül oly módon sértő tetteknek, mint a bűntettek és vétségek. Habár nem lehet tagadni, hogy a vétségek közt néhány olyan is van, mely belső büntetendősége mellett még arra is alkalmas, miszerint nagy, jövendőbeli baj forrását képezze, mint p. azok, melyek a javaslat 436., 440. §§-ban vannak említve (1. az indokok I. k., 13. 1.), s igy ezek praeventiv szempontból nem maradhatnak figyelmen kívül, mégis azon jogsértések egész nagy osztálya, melyeket „kihágás" elnevezéssel jelöltünk meg, nem annyira azon czélra törekszik, miszerint az állam büntető jogával közvetlen ellentétbe kerüljön, mint inkább csak az állami rendet sérti és a jogbiztosságot veszélyezteti. Csak ezen utóbbi szempontból lehet megmagyarázni, hogy ily delictumok büntetésénél nem vizsgáljuk, vájjon szándékosság vagy gondatlanságból, azaz vigyázatlanságból származtak-e. A mi magát a hármas felosztást illeti, mert végre is ez képezi a törvény alapját, habár csak a bűntettekkel és vétségekkel foglalkozik, e felett a nézetek ez idöszerinti állása mellett, felesleges volna szót vesztegetni. A hollandi javaslat legújabban kísérletet tett ugyan, hogy a hármas felosztást a kettős felosztással, vagyis a büntetendő cselekményeknek „bűntettekre és kihágásokra" való osztályozásával helyettesítse, A hármas felosztás kérdése azonban, véleményünk szerint, kevésbé a tudomány, mint inkább a törvényhozás szempontjából döntő kérdés. A jó büntető törvénykönyvtől mindenek előtt azt lehet megkövetelni, hogy áttekinthető legyen. Ezen áttekinthetőséget azonban nem mozdítjuk elő, ha a legsúlyosabb bűntetteket a legkisebb vétségekkel csapjuk össze.
