Magyar igazságügy, 1877 (4. évfolyam, 7. kötet 1-6. szám - 8. kötet 1-6. szám)

1877/7 / 1. szám - A nyilvánkönyvek közhitelessége

15 személyes rendelkezési képesség felől? és a közhitellel meg­egyeztetbetö-e, hogy sérelmet szenvedjenek akkor, midőn a telekkönyvben a kiskorúság feltüntetve nem volt, midőn a te­lekkönyvi hatóság is a kötvényt bekebeleztcté és csak utólag derült ki, hogy az adós kiskorú volt. Herczegh helyesen mondja, hogy e megszorítások fenn­állanak följegyzés nélkül is, már a törvény rendelete folytán, melyet a telekkönyvi hatóság a hozzá érkezett kérvények­elintézésénél hivatalból köteles figyelembe venni.111) Azon­ban egyes adott esetekben a judicatura ezen, a jóhiszemű harmadik személyre igen sújtó szabályt a publica fides érde­kében mérsékelte sőt mellőzte is. A fennállott hétszemélyes tábla ismételve ily értelmű határozatot hozott: „A tulajdon­jognak telekkvi bekeblezésekor az illető tulajdonos kiskorúsága ki nem tüntettetvén és így az állítólagos kiskorúság a hitelező által kért zálogjogi bekeblezésnek akadályul nem szolgálhatván: a telekkvi rendelet 81. és 82. §§-aiban megkívántató kellékekkel bíró kötvény alapján a bekeblezés megengedtetik".17) A publica fides értelmében döntötte el ugyanazon főbíró­ság azt az esetet is, midőn oly birtokból, melynek hitbizo­mányi minősége a telekkönyvben kitüntetve nem volt, a jó­hiszemű jelzálogos hitelező kielégittetését követelte. „A hitbi­zományi minőség, mely telekkönyvileg följegyezve nincs: a hitelezőt nem gátolhatja azon törvényes jogában, hogy a le­kötött jószágból kielégittetését kereshesse1*). Elismerjük, hogy ellenkező értelmű határozatokkal is ta­lálkozunk. Kimondotta a curia, hogy „csőd alatt álló egyén ingatlan vagyonának telekkönyvi átruházása érvénytelen, ha arra a csőd telekkönyvileg följegyezve nem is volt. A csőd te­lekkönyvi följegyzésénck elmulasztása a csödhitelezök jogaira káros befolyással nem lehet." 19) K') Telekkönyvi rendtartás Magvarországban és Erdélyben. (1873) 319-ik 1. 17) 1868. jul. 15. 5995. sz. a. hétszemélyes táblai határozat. Lásd C u r i a i határozatok a „Jogtud. Közlöny" 1SGS. évfolyamában 131. 1. Hasonló elvet mond ki az 1SG8. jul. 15-iki 5993. sz. a. határozat (U. o. 134 1.) az 1868. jul. 27. 0001. sz. a. határozat (U. o. 13G. 1.) 1S) 1866. nov. 20. 19,985. sz. a. hétszemélyes táblai határozat. Curiai határozatok a „Jogtud. Közi." 1867. 19* 1. ,9) 1871. márcz. 15. 3225. sz. legfőbb itélöszélű határozat. (H e r­czegh. Curiai határozatok 1871. 9.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom