Magyar igazságügy, 1876 (3. évfolyam, 5. kötet 1-6. szám - 6. kötet 1-6. szám)
1876/5 / 5. szám - A büntető törvényjavaslat tárgyalása. A képviselőház igazságügyi bizottságából
390 Pauler megjegyzi, hogy e tudományos kérdés már majdnem egy század óta annyira meg van vitatva, hogy mi szükség sincs jelenleg arra. hogy a bizottsági tagok érveiket itt kölcsönösen kicseréljék. Kijelenti, hogy magát nem is tartja semmiféle érv által e tekintetben capacitálhatónak. Horváth L. megjegyzi, hogy Teleszky, midőn elismerte a tételes törvény jogát a halálbüntetés alkalmazására, maga is a concret viszonyokból indul ki, s ezek mindig megérdemlik a vitatást. Maga a jelen viszonyok közt nem pártolhatná a halálbüntetésnek a magyar törvénykönyvből kihagyását, bárt azt hinni, hogy egy esetben sem lesz az végrehajtandó. Juhász nem fogadja el a halálbüntetés megtartását; hivatkozik saját kir. ügyészi tapasztalataira s a statistícai adatokra, melyek szerint a halálbüntetési ítéletek nem hajtattak végre, tehát nincs is reá szükség, mert különben az Ítéletek foganatositandók lettek volna. A tapasztalat folytán azon meggyőződésben van, hogy nálunk e büntetés nem szükséges. Hodossy nem az érzelmek, hanem az ész szempontjából tartja eldöntendőnek azon kérdést, hogy a mi concret hazai viszonyaink közt fentartassék-e e büntetés, vagy nem. Az ellene eddig felhozott egyetlen érv, hogy az utóbbi években egy halálbüntetés sem hajtatott végre, mitsem bizonyít, mert a törvény meghozatalánál egyik fő momentum azon hatás is, melyet valamely büntetés már azáltal előidéz, hogy fel van véve a törvénybe. E hatás viszonyaink közt okvetlenül szükséges, nem nélkülözhető. Hivatkozva a minisztérium indokolásában felhozott évekre is, a halálbüntetés mellett szavaz. Perczel miniszter Juhász állítására csak kettőt jegyez meg: azt, hogy nagyon gyakoriak a folyamodások rögtönbirósági eljárás elrendelése iránt, s azt, hogy már maga ez eljárás elrendelése legtöbbször elég volt a megzavart jogbiztonság helyreállítására. A polgárisultság terén előbbre haladott államok közül nem egy tartotta a halálbüntetést mind e napig fenn, s nem egy eltörölvén azt, szükségesnek találta visszaállitását E büntetés jelenlegi törvényeink szerint fennáll, s nem volna helyes a halálbüntetésnek minden átmenet nélküli kizárása. A javaslat pedig a legszűkebb körre szoritá azt, s e tekintetben szabadelvű haladást jelez. Annak hangsúlyozásával, hogy a kormány nagy súlyt helyez e tekintetbeni álláspontjának elfogadására, kéri a halálbüntetés fenntartásának kimondását. Marsovszky mint végleges s állandóan megtartandó büntetést nem véli helyesnek a halálbüntetést, de speciális hazai viszonyainknál fogva jelenleg szükségesnek tartja azt a javaslat által restringált körben. Schmausz ugy vélekedik, hogy azok, kik a halálbüntetés eltörlését akarják kimondani, a büntetésnek praeventiv hatását tagadják, s e nézethez nem járulhat. Azon körülmény, hogy a törvényhatóságok kérik a rögtönitélö eljárás elrendelését, bar a halálbüntetések nem hajtatnak végre, épen azt mutatja, hogy már e kivételes rendszabály elrendelésének is megvan jótékony hatása. Komjáthy megjegyzi, hogy e körülmény nem igazolja a halálbüntetés fentartását, mert a vagyonbiztonság elleni büntetéseket maga a javaslat sem sújtja halálbüntetéssel. E büntetés védői az elrettentési elméletet pártolják, pedig azon körülmény, hogy a halálbüntetés egyszer sem hajtatik végre, mi jelentőséget sem ad az elrettentésnek. A bizottság többsége ezek után elvileg elfogadta a halálbüntetés fenntartását. A 21-ik §-nál, mely szerint „a halálbüntetetés zárt helyen nyaktilóval hajtatik végre,"—Horváth L. kérdi, vájjon e szabály a statáriumra is állani fog, miután lehetnek esetek, hogy ott más végrehajtási nemet kell alkalmazni. — Pauler előadó megjegyzi, hogy e rendelkezés nem zárja ki, hogy a statáriumnál más mód alkalmaztassák. — Csemegi mellőzendőnek véli e helyen azon kérdést, ha vájjon egyátalában lesz-e