Magyar igazságügy, 1875 (2. évfolyam, 3. kötet 1-6. szám - 4. kötet 1-5. szám)

1875/3 / 1. szám - A magyar büntetőtörvénykönyv javaslata és a "Jogt. Közl." kritikája

02 lyes kérdésnek" nevezünk. A kinek szavait félremagyarázzak, a kit személyesen megsértenek, annak joga van azt követelni, hogy kimagyarázhassa magát, hogy a személyes sértést visszautasíthassa. De történt e ez D. S. úrral, félremagyarázta-e a „Magyar Igazságügy" szavait, túllépett-e czáfolatában az irodalmi hang legszigorúbb követelményén? Ennek ellenkezőiét könnyű bizonyítani; egyszerűen utalni kell a „Jogtud. Közi." és a „Magyar Igazságügy" czikkeire. Ezekből kitűnik, hogy D. S., a mint alább ki fogjuk mutatni, mesterkedett az állitások elcsavaritásában, mig ellenben a „Magyar Igazságügy" szigorúan és lelkiismeretesen ugy vette D. S. állításait, a mint azokat érteni lehetett, és ha D. S. sértve érzi magát a „Magy. Igazságügy" czáfolata által: ennek oka nem a személyeskedésben rejlik, hanem azon keserű érzetben, melyet a napvilágra hozott, és semmiféle mesterkéléssel el nem rejthető kudarcz költött fel benne. Nem azért nem közölte tehát a „Magyar Igazságügy" D. S. excursioit, mert igy könnyű volt öt czáfolni, hanem azért, mert az egész tudományos világ példáján indulva, ezen közlést mellőzendőnek tartotta és mert D. S. nem formálhatott magának arra jogot, hogy személyes kérdésben átengedjükneki a szót. Higyje el különben D. S. ur, hogy ha csak a czáfolat könnyüségét tartottuk volna szem előtt, akkor nem csak idézünk vala czikkeiből, hanem egész terjedelmében közöljük azokat. Ha pedig D. S. a „R—m"-nak czikkét, melyet a szerző folyóiratunk számára is átengedett, személyeskedőnek nevezi, erre ismét elegendő a polémia egyes mozzanataira utalni, hogy ezen állítást egész merészségében felfogjuk. „A tervezet, mondja maga D. S., évek hosszú során át, a tudomány segédeszközeinek bősége mellett készült." A fáradságos munkának eredménye alig látott napvilágot, midőn D. S. „botrányos kirívó ellenmondást" fedezvén fel a 65. és 127. §§-ok között, ezt elegendő indokul tekinti arra, hogy a képviselőház a törvényjavaslatot oly utasítással adja vissza az igazságügyministernek, hogy a legközelebbi országgyűlés elé egy revideált javaslatot terjeszszen. A „Magyar Igazságügy" czikke kimutatja, hogy ellentmondást a G5. és 127. §§-ok között csak az lát, a ki a büntetőjog elementáris tételét a felségsértési kísérletről nem ismeri, kimutatja ezt az európai legislatio és doctrina egész apparátusával, tehát az irodalom iránti tekintetből komolyan tárgyalja a „Jogt. Közi." oly baklövését, mely miatt az oskolából kikerülő jogászt az elméleti vizsgálaton meg kell buktatni. Ezt nevezi D. S. személyeskedőnek, ellenben kenetteljes simaságot talál abban, midőn „botrányos kirívó ellenmondás miatt egyszerűen visszavettetni indítványozza azon, mint maga állitá, évek hosszú során készült javaslatot, melyet egy másik biráló — szintén a „Jogt. Közi."-ben — akkép jelemez, hogy „eltekintve az elvi