Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)
1874/1 / 1. szám - A Magyar alaki büntető jog fejlődése az utóbbi két év alatt
36 vetve e szokást megszüntette, s megengedve, hogy ezen egy helytartótanácsi rendeleten keletkezett gyakorlat törvény erejével birt is, az most az 1871. XXXIII. t. czikk életbelépte után nem csak obsolet, hanem épen eltörült törvénynek tekintendő. E pontra azért helyezünk súlyt, mert a mellett, hogy ezen felterjesztés sok időt s munkát igényel, a régi praxis criminalis „főben járó" minősítésének ez idő szerint többé értelme sincs, miután azon minősítési tanok szerint, melyeket a legfőbb Ítélőszék, bár azt ősi gyakorlatunk nem ismerte, szintén követ, a súlyos testi sértés és vétkes vagy szándékos emberölés folytán bekövetkezett halál miatt ugyan senkinek feje többé veszélyben nem forog. A legfőbb ítélőszék ezen hajthatlan conservativismusának azonban van egy felette becses eredménye. Az emberek kezdenek elszokni az utolsó fórumig meg nem álló felebbezésektől. A gondolat, hogy egy vagy más apróbb sérelem orvoslatának reményeért az egész addigi eljárás megsemmesittethetnék, óvatossá teszi a vállalkozóbb természetű vádlottakat is. így aztán csak ritkábban találkozunk oly meghagyással, mely szerint „ezen és ezen már amúgy is hosszú időn át húzódó bűnügynek rendes írásbeli per utján leendő gyors elintézése" meghagyatik. Szemlénk ezzel véget ért. Azonban mielőtt czikkünket befejeznök, anticipálunk egy kérdést, melyet az olvasó értekezésünk letevése után hállgatag hozzánk intéz s felelünk reá azonnal. De hát ennyi inconvenientia, ennyi zűrzavar, ennyi ingerültség és küzdés után van-e valami gyakorlati eredmény? s mit nyert vele a közügy? kérdi az olvasó. Eredmény van ! mutatkozik ez a büntető eljárás elleni eddigi számtalan panaszok nagy leapadásában; mutatkozik a börtönökben, a vizsgálati foglyok aránylag csekély számában, mutatkozik a perek gyors lefolyásában. Mindez ujabb eljárásunknak kétségtelen gyümölcse. Ami pedig a küzdelmeket illeti, arra nézve határo-