Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 4. szám - A magyar büntetőtörvénykönv javaslatának indoklásából

232 állapot megoltalmazására irányuló universalis jellege félreismerhetlen vonásokban érvényesiti magát. „Nem egyszerre élvezi Európa mindenik nemzete a haladás áldásait; de előbb vagy utóbb valamennyien hasznukra forditandjákazt." Rossinak ezen állítása mindinkább valósággá válik; mert a rendkívül gyors és könnyű közlekedés idejében nagyon kirivó ellentétek nemzet és nemzet közt nem állhatnak fenn. A mi bűntett az egyik államban, az nem lehet erény vagy megengedett cselekmény a szomszéd államban sem; s a mi nem az egyhelyütt, az nem tekinthetik bűntettnek máshol sem. Az emberiség szellemében élénk vonásokban élő ezen igazságot fejezi ki Halscher is, midőn azt mondja: „Dem berechtigten Interessé des Staates gegenüber, solchen Schaden von sich und seinen Bürgern abzuwenden, erscheint es darum als leere Spitzfindigkeit, wenn man behauptet, dieser Mensch sei zwar in Frankreich ein schwerer Verbrecher in Preussen dagegen nicht, sondern müsse hier als ein durchaus redlicher und rechtlicber Mensch behandelt werden." De különösen nem engedhető meg az, hogy egy és ugyanazon állam törvénye oly cselekményeken és mulasztásokon fölül, melyek benső valójuk és lényegük szerint büntettet képeznek, olyanokat is tekintsen bűntetteknek, melyek azoknak benső sajátságával nem birnak, melyek tehát az erkölcsi igazságot és a közérdeket nem sértvén : bűntetté minősítésük mellett, a törvényhozó akaratán kivül más ok nem volna fölhozható. A törvény nem teheti a cselekményt bűntetté ; hivatása csak az, hogy a bűntettnek felismert cselekményt annak nyilvánítsa és büntettetni rendelje. Sem az 1843-ik évi, sem a jelen törvényjavaslat nem származnak azon szellemből, mely a törvényhozás igazolatlan félénksége, vagy sötét gyanakodása szempontjából szaporítaná a büntetendő cselekményeket; de épen azért meg kellett változtatni a kitételt, mely az egész mü lényegével és szellemével ellentétben, ily föltevésre alkalmat szolgál. Hogy valami az-e, a minek tekintetik? az a közönséges életben sem közönyös; különös fontosságot nyer azonban a kérdés a büntetőjog terén, hol minden kétértelműség kerülendő. Quasi delictumokat nem ismer a büntető törvénykönyv, sem a büntető jogtudomány. A mi a büntető törvény szerint büntetendő: az valóságos delictum, s nem tekintetik csupán annak. Helyesen mondja Haus tanár: „Mindazon cselekmény, mely a tettes hibája vagy szándéka folytán másnak kárt okoz, ha arról nem intézkedik