Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 2. szám - A büntetőjog általános tanai, tekintettel az ujabb törvényszakokra, írta dr. Schnierer Aladár, egyetemi jogtanár. Budapest, Heckenast Gusztáv. [könyvismertetés]

i37 és kizárólag vagy beszámítható vagy be nem számitható. Harmadik eset, vagyis a ténynek részbeni beszámítása és részbeni be nem számithatása lehetetlen. A bűntényhez a bűntény alanyának tekintetéből szabad akarat, elhatározás és cselekmény felismerési képesség kívántatik meg; ebből kifolyólag tehát csak oly cselekmény büntethető, a mely szabad akarat-elhatározásból és tényt felismerő képességből származott. Az akarat „szabadságának" ellentéte az akarat szabadságának hiánya, a felismerhetési képességnek, a képtelenség, — oly eredmény, mely félig szabad akaratból, félig nem-szabad akaratból eredett, vagyis a mely mint cselekmény léteznék is és nem is: nem képzelhető. A cselekmény beszámithatására nézve tehát csak vagy igenlőleg, vagy tagadólag lehet válaszolni és igy az enyhébb beszámítás, a mint azt szerző az emiitett §-ban számtalanszor felemlíti, tévedésen alapszik. Az enyhítő okok, a melyek a bűntény alanyának személyiségéből erednek, a büntetés kimérésére hatnak s ott kell, hogy mérlegeitessenek, mert a bírónak első teendője azon kérdés megfejtése, váljon a bűntény a tettesnek beszámitható-e vagy sem? ha nem, akkor tovább mennie nem kell, mert nincs büntethetőség, ha igen, akkor a büntethetőség megállapittatván, a büntetés kimérésével foglalkozik, s itt kell neki tekintetbe venni azon individuális körülményeket, a melyek a büntetés mennyiségét leszállíthatják. A be nem számithatási okok közé a tévedés is fel van véve, fogalmának meghatározása azonban nézetünk szerint nem helyes, mert a büntényálladékot képező feltételek hibás felfogása a beszámithatást még ki nem zárja. Ehhez a gonosz szándék nemlétezésén kivül azoknak nem ismerése, még pedig teljesen mentő nem ismerése kívántatik meg. A „hibás felfogás" kitételének használata ugyanis oly tévedést jelent, a mely az illető hibáján, könnyelműsége avagy gondatlanságán alapszik és igy magába zárná azon tévedéseket is, a melyek a tettesnek mint vétkességéből eredők beszámíthatók, és a melyekre nézve maga a szerző is a büntethetőséget elismeri és jogosultnak tartja. A bünkisérlet fogalmát és fejtegetését szerző helyesen oldotta meg, de helytelenül alkalmazta azt a nem alkalmatos eszközökkel tett bünkisérlet tárgyalásánál. Szerinte különbséget kellene tenni oly cselekmények között, a melyek szándékosak, külsők és valamely bűntény elkövetésére vonatkozó kezdeményt foglalnak magokban és