Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 49. szám - A tulajdonnak ügyleti korlátozásai. Tervezet 563-568. §§ [1. r.]

MAGÁNJOGI K.OD1F1KÁCZ1ÓNK, 3 mindenkit, a ki reája szorul. A vezetők és tanítók kitűnően legyenek díjazva, hogy jeles erőket kapjunk oda és megelégedett elemeket, a kik szeretettel és teljes odaadással szentelhetik minden erejüket a közérdekű czélnak. A döntő tényezők, ha be is látják ennek a helyességét, azt szokták mondani, hogy erre a czélra nincs elég pénze a magyar államnak. Erre a következő választ kell adni. Az embernek kell levegő, kell meleg sziv, de nem kell feltétlenül a kard. Az emberiségnek kell feltétlenül a szabadság, az egyenlőség, de nem bizonyos, hogy kell a számtalan katona. Megfordított dolog tehát, ha á haderőre szolgáló száz és száz milliókat kiadjuk, mintha feltétlen életszükségletet szolgálnának, de az emberiességi, vagy helyesen emberi intézményekre csak a fölösleg marad. A mi oktalanság az egyes embernél, nem lehel bölcsesség az állami életben. I)r. (lold Simon. budapesti ügyvéd. V A tulajdonnak ügyleti korlátozásai.*) (Tervezet 563—568. $§.) A Tervezet 563—568. § ai azon tulajdoni korlátozásokat tárgyalják, a mik jogügylet folytán jönnek létre, tehát szerződésen és végintézkedésen alapulnak. A Tervezet 570—573. § ai a közérdekű kivételes és az 574—591. §-ok pedig általános magán érdekű, főképpen szomszédi viszonyból származó tulajdon korlátozásokat tárgyalnak. Fontosságát, jelentőségét és hatályát tekintve tehát nézetem szerint, azt a sorrendet kellett voína követni, hogy: előbb jöttek volna a közérdekű kivételes korlátozások, az "után az általános magán érdekű s végül a jogügyleti korlátozások. De ez csak szépségi hiba s azért, kivételével az 569. § nak, melyet feltéllenül ki kell emelnünk a tulajdon korlátozását szabályozó szakaszok közül és a melyről már az 561—562. §-nál volt szó és ott érdemben már le is tárgyaltuk, az 563. §—tói kezdve követjük a tervezeti sorrendet. De mielőtt tulajdonjognak s jobban mondva tulajdonban foglalt jogosítványoknak jogügyleti korlátozásairól volna szó, meg kell állapodnunk abban, hogy jogügyleti módon tulajdonképpen miféle jogosítványok korlátolhatok? Ha a tulajdonjogban foglalt s értekezésem elején fejtegetett jogosítványokat tekintem, azok három főcsoportba szedhetők össze. Az egyik csoporthoz tartoznak a dolog birtoka, használata és haszonélvezete. A másik csoporthoz tartoznak a dolog átruházása, megváltoztatása, megsemmisítése vagy elhasználása és elhagyásának joga s a harmadik csoporthoz tartoznak a zálogba adási és megterhelési jog s a jogosítványok ezen három főcsoportja szerint általában véve a jogügyleti korlátozások vagy arra vo natkoznak, hogy a tulajdonos dolgát ne birja, ne használja, vagy haszonélvezze; vagy arra, hogy azt el ne idegenithesse és ebben benne rejlik a korlátozás a dolgot el nem használhatni, vagy máskülönben meg nem semmisíteni, meg nem változtatni vagy el nem hagyni; vagy végül arra, hogy a tulajdonos dolgát zálogba ne adhassa, meg ne terhelhesse. A közéletben ezek a korlátozások mint birtokbeli. elidegenítési és megterhelési tilalmak ismeretesek s kiterjeszkednek a saját csoportjukbeli összes jogosítványokra. A Tervezet 563—568. §-aiban azonban csak az elidegenítési és megterhelési tilalom tárgyaltatik; a birtokra, használat vagv haszonélvezet elvonására vonatkozó korlátozásokat pedig a Tervezet más czim és más fejezetekben tárgyalja. E helvütt tehát csak az elidegenítési és megterhelési tilalomra vonatkozó intézkedések fogják képezhetni a bírálat tárgyát, nem zárkózva el az elől, ha esetleg a bírás, használat és haszonélvezetnek korlátozása tekintetben egy általános és a tulajdonjogot lénvegében s közelről érdeklő intézkedésnek itteni felvételét szükségesnek találnók. hogy ez iránt is előterjeszszük javaslatunkat. Egyelőre tehát az elidegenítési és megterhelési tilalomról szóljunk. Hogy ezen korlátozásoknak, hogy ugy mondjam a velejéhez jussunk, szükséges kutatnunk azoknak gyakorlati szükségét, mert csak az képezheti jogosultságuk alapját. Gyakorlati szükség nélkül, csupán az ugvnevezett szeszélyből való korlátozásokat egy fejlődött jogrendszer nem tűrheti. Miként az ember igvekszik a közéletben a személyi korlátokat lerázni magáról es a míg e törekvésében a közérdek veszélyeztetve nincs, ezt egv jogrendes állam nem ellenezheti, akként a magánjogi •) L. az elóbbi közleményeket a 7., 35—36. és 43. számokban. fejlődő rendszer se fogja tűrni a felesleges békókat. A tapasztalat szerint az elidegenítési tilalom vagy a végből állapittatik meg, hogy egy harmadik személynek a tulajdon átruházására vonatkozó igénye fentartassék és megóvassék, vagy a végből, hogy az átruházó tulajdonos arra bizonyos személyes természetű igényeket biztosítván a maga számára, egyúttal biztosítsa a szerző vagy jogutódai tulajdonát is, de visszakövetelési igény biztosítása végett az elidegenítési tilalom nem szokott kiköttetni. Az is ritkaság ugyan, hogy egy harmadik személy vélt átruházási igényének megóvására ily kikötés történjék, ennyi előrelátás és óvatosság nem természetünk, de elvégre mégis előfordulhatnak esetek s a közfogalom ily esetekkel korlátolva nem igen lesz, tehát miért ne nyitnánk ilyen kétségtelenül előrelátó és becsülendő czélnak utat és módot. Ámde a visszakövetelési igény biztosítása nem gyakorlati, tíenki sem fog ugyanis ajándékozni, hogy az elajándékozott dolgot bármikor visszavehesse. Ily jogügylet nem bír a komolyság jellegével s a gyakorlatban nem is találkozunk a bizalmatlanság e formájával. Hanem igenis a leggyakoribb s igen gyakori eset az, hogy a tulajdonos elöregedvén, csekély vagyonkáját saját munkájával fentartani nem képes, tehát még életében szétosztja vagyonát gyermekei között és egyikét közülök a vagyon nagyobb részével látván el — kiköti magának és házastársának az életfogytig tartó közös lakást a családi házban, a közös használatot vagy haszonélvezetet. Avagy bizonyos ellátást, életjáradékot, természetbeni szolgálmányokat, lakást, élelmet, ruhát, orvosi és gyógyítási, eltemettetési kötelezettséget, sőt sokszor jó bánásmódot is kikötnek maguk részére. Arra, hogy vagyonát átruházza és egyik gyermekétől biztosítsa a fentartását, utalva van. mert maga nem birja már jól művelni a földeit, annyi pedig nincsen, hogy cseléd állal műveltesse — s gyermekeit pedig idegenbe bocsájtsa. Ámde a gyermek csak ugy szokta elvállalni szülei tartását, ha kiváló fáradozásának jutalmát már szülei éleiében biztosítva látja s megköveteli, hogy a szülők még életökben ajándékozzák meg őt a vagyon egy részével. Viszont azonban a szülők is biztosítani kívánják magukat a cserbenhagyás, gyermekük szerencsétlen gazdálkodása, bukása és az ellen, hogy idegenekre vagy gyermekük kegyére szoruljanak. A kikötményeket, a mik a létfentartásukhoz megkívántatnak, tehát a telekkönyvekbe bejegyeztetik. De a czél még igy nincs teljesen biztosítva, mert ha az elidegenítési és ebből folyólag a mint látni fogjuk a megterhelési tilalom nem állapittatik meg, a vagyon potomáron idegen kézre kerülhet s a szülők. — az átruházó tulajdonosok. — vagy kénytelenek beérni, hogy a bírói letétbe kerülő vételárnak szerény kamatait élvezzék, avagy idegenekkel kerüljenek egy háztartásba, egy lakásba és használatba s azokat a kikötményeket, a melyeket saját vérük szeretetével akartak egyesíteni, most idegen szolgáltassa ki nekik szivtelenül, s a kötelezettség szigorú mértékével. Nem! igy az ő czéluk. az ő reményük biztosítva nincs s tehetlenségükben a kellő oltalmat nem fogják feltalálhatni. Ily eminens, a nép jogi és gazdasági életével szorosan összefüggő szükségletnek utját-terét elzárni nagy és kiszámithatlan hiba volna s ezt a hibát a Tervezet elköveti, mert felvesz esetet, a mi a gyakorlati életben nem vagy csak ritkán szokott előfordulni, mig viszont napirenden levő kérdést mellőz és az élet igényét a közforgalom jelszava alatt kielégíteni nem engedi. Mintha bizony közelebb volna a közforgalom igénye, mint a vagyonnak indokolt stabilitása. Azt mondhatná valaki ugyan, hogy a visszakövetelés igényének fentartása mellett a tárgyalt czél is talán biztositható volna; ám ez nem áll, mert ki se fog vállalkozni arra, hogy egy hosszú életen át az átruházókat különösen gondozza, tartsa, a gazdaságot jó karba helyezze és az öregséggel járó szeszély egvszerre megfossza őt a vagyontól. És a mi áll a szülők és gyermekekre, az áll még inkább az idegenekre is, mert nem ritka az az eset, hogy gyermektelen elhagyott öregek gyermekükként fogadva rokont vagy idegent, szintén ily módon biztosítják a sa ját existentiajukat s a vagyon existentiáját s ily esetekben pedig ugy az átruházó mint a szerző igényeinek s jogainak a kölcsönös biztosítása még inkább előtérbe lép, mert itt a szülői és gyermeki szeretet sem oltalmaznak a veszély és szeszély ellen. Igaz, a vagyon ily lekötöttsége nem használ a közforgalomnak s a közhiteli igényeknek, ámde ne feledjük el. hogy az ilyen vagyon nincs is egyelőre a közlorgalomnak szánva s az átruházó haláláig e vagyonnak nincs is más rendeltetése, mint