Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 31-32. szám - A törvényes öröklés alapelvei. Tervezet 1804-1817. §§

MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÓNK. 5 használni, mert ez csak félreértésekre ad alkalmat, nevezetesen azl a hitet kelti, mintha a jogtalan gazdagodás többi eseteiben a visszatérítés kötezettségét nem kellene olyan szigorúan venni, pedia lehetnek esetek, hol még szigorúbban kell venni, mint például az ingatlanok kétszeri eladásánál. >Szolgáltatást« pedig nem lehet »kapni«, hanem megfordítva magának a kötelem tárgyának a hitelezőhöz juttatása képezi a ^szolgáltatású és igy ezt a mondatot már nyelvtanilag is módositandónak tartom. De egyébbként sem tartom megfelelőnek; helyesebbnek tartanám, a következő szövegezést : »az által jutott előnyhöz, hogy a másik valamely vélt, de nem létező kötelezettségei teljesített részére.« Ama mondat, hogy »ha a szolgáltatás kezdetben megvolt alapja később megszűnik* nem szabatos, mert nem lehet tudni, hogy a jogalapnak mikor kell megszűnni a szolgáltatás előtt vagy után (condictio indebiti vagy ob causam finitam.). Az utolsó eset azért nincs jól szövegezve, mert a jövőbeli eseménynek nem kell a szolgáltatással czélozra lenni és nem kell, hogy azzal okozati összefüggésben legyen. Elég, ha kétségtelen, hogy a szolgáltatás az illető feltevésben történt és hogy ezen feltevésről a másik fél is tudott, vagy tudnia kellett volna. Az 1763 S-t figyelemmel az 1893: XVIII 64. §-ára és az általános perrendtartási Tervezet 284. és 285. §-ára, továbbá az eskü alatti kihallgatás szabályaira anachronismusnak és teljesen mellőzhetőnek tartom, hiszen állításait mindenki tartozik bizonyítani. De ha a bizonyítási kötelezettség a törvényben szabályozandónak találtatnék, akkor útmutatásul elegendőnek tartanám a §. első mondatát, azon toldással, hogy az ügy minőségéhez képest vagy a bizonyítás lehetetlensége vagy rendkívüli nehézsége esetében ezen bizonyítás részben vagy egészben a másik félre is áthárítható. Az 1764. §-ból teljesen elegendő volna az. hogy elévült kötelem teljesilése esetében visszakövetelésnek helve nincsen. A naturális obligalio és az exceptio perpetua elméletei ma már semmi jogosultsággal nem bírnak. A kötelezettség vagy létezik, vagy nem létezik. Mikor az adós kifogással áll elő, akkor csak a tényállást terjeszti a biró elé. de e ténykedése a kötelezettség fennálását egy cseppet sem alterálja. A római jogban az actio és exceptio egészen más viszonyban álltak az obligatiohoz mint ma. Az, hogy az exceptióval meg nem támadott kötelem teljesítése esetében visszakövetelésnek némelykor helye nincsen, az nem azért van, mintha a kötelem exceptio utján megszűnt volna, igy pedig érvényben maradt, hanem annak meg van a maga jó vagy rossz, de ettől független jogpolitikai indoka. Az 1765. § nak intézkedései korlátlanul felállítva egyáltalán nem, de tévedésből és kényszerhelyzetben eszközölt fizetéseknél semmi esetben sem felelnek meg. Ezeket időhöz kellene kötni, mert az időközi kamatok, tehát a gazdagodás, a tökét felül is múlhatják. A Tervezet e részbeni indoka, azaz a gazdagodás határozatlansága, egyáltalán nem áll meg. Az időközi kamat igen könnyen megállapítható, valamint az sem kétséges, hogy ez a nvereség a másiknak vesztesége. Ez a kérdés az 1770. §-ban ís megoldható. Ha az idő előtt kapott pénzt a takarékpénztárba helyezzük, akkor annak időközi kamata egyértelmű a ténvleg húzott haszonnal. Áz 1766. §. első bekezdéséből ki kellene hagyni ezen szavakat* a másik fél által felismerhetők Ez nem lényeges. A mint hogy az elfogadónak a másik félnek tévedését sem kell felismernie. Ez csak a kötelem tartalmára, tárgyára, a visszatérítési kötelezettség mérvére birhat befolyással Ezen szakasz második bekezdését szükséges rossznak tartom, mert erkölcsi kötelesség és jogi kötelesség között tulajdonképen semmi külömbséget nem volna szabad tenni. Ezen kérdés tárgyalása azonban nagyon messze, de a polg. tvkv. létrejövetele szempontjából semmi eredményre nem vezetne. A rendelkezés különben nagymérvű rugalmasságánál fogva sok esetben alkalmas remedium is lesz. Az 1767. §. teljesen felesleges, ezen kérdést az 1055. és következő §-ok szabálvozzák Az 1769. §. lényégében a jog és erkölcs mai viszonyait véve alapul, helyes, de elegendő volna ennyi: »Az a szolgáltatás, melvnek elfogadása a jó erkölcsökbe ütközik, visszakövetelhető, kivéve, ha maga a szolgáltatás is erkölcstelen.« A többit mind kihagynám. Az első mondatot azért, mert a szabály általános és nem vonatkozik csak ezen esetekre. Hiszen igaz, hogy legtöbbször csak ezekre, de nem mindig. A törvényes tilalom azért mellőzendő, mert az vagy olyan, hogy a szerződést érvénytelenné teszi és kártérítésre kötelez, vagy olyan, a melv ilyen consequentiákkal nem jár és akkor a visszakövetelés is rendszerint ki van zárva. Az, hogv valaki egy bizonyos szolgáltatással kihágást is követ cl, az visszakövelelési jogán mit sem változtat. A § második bekezdése azért felesleges, mert ez egyáltalában csak a szolgáltatás fogalmának erőszakos és szükségtelen kiterjesztéséből ered, a mi azonban a kötelmi jog egész tervezetén át keresztül van vive. Senki sem kötelezheti magát másokkal szemben arra, hogy bizonyos idő múlva, vagy bizonyos feltétel beálltára vele szemben ujhól kötelezni fogja magát csak arra, hogy esetleg egy harmadikkal szemben fog kötelezettséget vállalni. Ha csak kettejükről ven szó, akkor az újbóli kötelezést nem lehet a kötelem teljesítésének tekinteni, hanem akkor mindjárt kezdetben csak az utóbbi feltétlen vagy feltételes kötelemről van szó, mely később csak elismertetik. Ha pedig a szolgáltatás harmadik személyivel szemben való kötelezettség elvállalásából áll. akkor ezen bekezdés egyáltalában nem nyerhet alkalmazást, mert ez visszatérítésre rendszerint nincsen kötelezve. Ezen második bekezdés még azért is felesleges, mert az által még nem gazdagodott senki, ha valaki vele szemben bizonyos kötelezettséget vállal, melyet teljesíteni nem kell. Az 1770. egészen helyes, csak a »vagyontárgy« helyett kellene «jogol« vagy ha ugy tetszik »vagyoni jogot* tenni, a mi által a második bekezdés feleslegessé válnék. Az 1772. §. első bekezdésének lényegét elfogadom, de csak az erkölcstelenség és a jogtalanság tudomása tekintetében. A törvényes tilalmat, mint már fentebb emiitettem, egyáltalán nem tartom a jogtalan gazdagodás fejezetébe tartozónak. Ez csak annak a törekvésnek lehet az eredménye, hogy a római jogi condictiok egy esete se maradjon ki (ob injustam causam). Ezen §. 3 bekezdésére nézve a Tervezet indokolása maga figyelmeztet rá, hogy ezen bekezdést a végleges szövegezésnél át kell majd alakítani. Tényleg oly nehézkes, hogy igy meg nem maradhat. De én az egész |-t feleslegesnek tartom, ha az 1771. §. utolsó bekezdését csak a »jóhiszemü« kötelezettre alkalmazzuk, a ki a jó erkölcsök ellen sem vétett. Az 1771, í?. utolsó bekezdése olyan általános természetű, hogy sokkal praclikusabb volna ugy ezt mint az 1769. §-t mindjárt az első §. után, a bizonyítási teher szabályait pedig a fejezet végére helyezni. Az 1774. § felesleges, mert eliminálandónak tartom azt a kötelemjogi rendelkezést is, hogy a követelések alóli felmentéshez való jog hamarább elévülhessen mint maga a követelés (T. 1094 ). Ez a formula ily alakban nem felel meg. Jogviszony megállapítását mindaddig lehet kérni, míg az illetőnek ebbeli érdeke fennáll, már pedig ez az érdek kétségtelen, mikor az adós például minden formai kellékkel ellátott szerződéssel áll szemben. Forrást nem citáltam egyet sem, mert abból a mit most vagy régebben belőlük merítettem, directe nem használtam fel semmit, szükségszerű befolyásuk pedig úgyis felismerhető. Véleményem szerint csak saját nézetünknek közlésével lehet a czélhoz közeledni. A forrásokat bizonyságul felhívni szükségtelen, azok czáfolására pedig, — miután csakis a legkitűnőbb írókról vagy törvényekről lehet szó, — nem tartom magam hivatottnak. ür. 'Weisz Sándor németbogsáni ügyvéd. X A törvényes öröklés alapelvei. (Tervezet 1804-1817. §§.) Az emberek társulása ugy az ösztönnek, mint a belátásnak együttes következménye. Az említett két tényező hatása abban különbözik, hogy míg a kezdetleges társadalomban főkép az ösztön idézi elő a társulást, addig később a belátás jut vezérszerephez. Az összetartozás érzete, mely eleinte csak a szó szoros érielmében vett családra szorítkozik, fokozatosan kiterjed a rokonságra, innét pedig a nemzetre, és végül az egész emberiséget fogja átölelni Annak, hogy a társulás minél szélesebb körre terjedjen, az önzés a legfőbb akadálya. Ez az emberiség boldogulásának is útjában áll, mert az általános emberszeretet kifejlődését