Közgazdaság és pénzügy, 1932 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 1. szám - A részvénytársaságok, a szövetkezetek és a korlátolt felelősségű társaságok, valamint az állami támogatásban részesülő vállalatok és a közüzemek egyes jogviszonyairól és kapcsolatos kérdésekről szóló törvényjavaslatról

9 gatóságban bennülő főtisztviselők hol fognak védelmet keresni és találni a tagok részéről jövő indítvánnyal szemben, nem kutatjuk. Ellenben, hogy a kis- és középtisztviselők százezrei számára meg kell állapítani azt az eddigi fizetésük százalékában kifejezett tételt (pl. 60—70%), amely alá járandóságuk nem szállítható, azt súlyos igazságtalanságok elkerülése céljából elengedhetelenül szükségesnek tartjuk. Bármennyire átérezzük azt a súlyos terhet, amelyet jobb időkben vállalt terhek a vállalatoknak mai időkben jelentenek, mégis azt véljük, hogy ezek lebontása elsősorban a vezetők fizetésének leszállításával s a kö zép- és kistisztviselők amúgy is alacsonv életstandardjának lehető kímélésével kell, hogy történjék. Különösen így kell ennek történni akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a 27. §. hatékonyan, bár krudélis szigorral lehetetlenné teszi, hogy az illető tisztviselő szerződésben biztosított, esetleg kedvezőbb elbánást nyújtó igényeit érvényesíthesse. A 27. §. kapcsán még megjegyezni kívánjuk a következőket: Az 1910/1920. M. E. sz. rend.-nek a végkielégítést minden kategóriájú vállalatra egyformán szabályozó intézkedései különösen az utolsó évek leromlott gazdasági viszonyai közepette súlyos, sok esetben elviselhetetlen terhet jelentettek vállalatainknak. Ennek ellenére súlyos igazságtalanságot látunk e törvényjavaslat 27. §. ut. bek.-ében, amely a szolgálati viszonyt felmondással megszüntető fél végkileégítési igényét kizárja. Akkor, amikor a vállalatok a tervbe vett intézkedések folytán személyzeti terhük jelentékeny részétől megszabadulnak s a másik oldalon ilyenformán tisztviselők légiói évtizedek munkájával megszerzett igényeiket elveszítik: kell oly megoldást találni, — esetleg az 1910/1920. M. E. sz. rend. szerint járó végkielégítési igények redukciója útján, — amely nem kergeti az ily módon talajt vesztett embereket rögtön a kétségbeesés karjaiba. Végül megfontolásra ajánljuk azt, hogy a járandóságoknak a 25—28. §§-okban történő rendezése, ha már elkerülhetetlenül szükségesnek ítétetik, ne csupán a részvénytársaságokra és szövetkezetekre, hanem a más formában működő kereskedelmi és ipari vállalatokra is kiterjesztessék. Ha a társadalom kénytelen jól felfogott érdekében önmagán ezt a súlyos operációt elvégezni, annak keresztülvitele nem függhet attól a véletlentől, hogy minő formában történik a keresetüzés.