Kisebbségi Jogélet, 1937 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1937 / 7-9. szám
KISEBBSÉGI JOGÉLET A „Magyar Kisebbség" nemzetpolitikai szemle melléklete Aug. -szept.okt. hó 1937 7-9. szám Dr. SÁHY SZERKESZTK: LÁSZLÓ és Dr. KISS ÁR PÁD Vállvetve * .A Vállvetve, egymás mellett indítottuk meg a „Kisebbségi Jogélet"-et, amelynek hivatását és feladatát „Beköszöntőnkben" ismertettük. Eddigi munkálkodásunkkal iparkodtunk eleget tenni ennek a feladatnak mindegyikünk a saját erejéhez és tehetségéhez hiven. A oroszlánrészt ebből az önzetlen és közérdekű feladatból a „Kisebbségi Jogélet" eddigi szerkesztői, dr. Asztalos Sándor és dr. Mikó Imre kollégáink vették ki. Barátaink, akik a „Jogélet" szerkesztése mellett köztudomás szerint többirányú köztevékenységet fejtettek ki nemzetünk érdekeinek védelmében, most hivatkoztak azon igéretünkre, amelyben megindulásunkkor felajánlottuk, hogy akadályoztatásuk esetén mi lépünk helyeikbe a szerkesztésnél és igazgatásnál. Kérték, - megtettük ! Nem lehet azonban ezen szerkesztés változtatás mellett elhaladni ugy, hogy csoportunk nevében el ne ismerjük szerkesztő kollégáink sem anyagi, sem szellemi áldozatot nem kimélő munkásságát, amelyet kifejtettek, dolgozva mint szerkesztők, mint munkatársak, hogy a „Kisebbségi Jogélet" felvirágozzon. Kedves barátaink ! Hálásan köszönjük eddigi tevékenységeteket tudomásul véve azon Ígéreteteket, hogy továbbra is támogatni fogtok értékes dolgozataitokkal. Mi, az uj szerkesztőség pedig tovább iparkodunk: szolgálni a célt, kari, kisebbségi összetömörülésünk, továbbképzésünk és népszolgálatunk eszméjét és ebben a munkában anyagi és szellemi vállvetésre, együttmunkálkodásra kérünk és hivunk minden magyar jogászt, annál is inkább, mert ez kötelesség: saját maga és népe iránt l A szerkesztőség. 97