Kisebbségi Jogélet, 1937 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1937 / 3-4. szám - A 14%-os iskolai segély és a magyar felekezeti iskolák

léből elnököt választ, titkára pedig jogszerint az illető iskola igazgatója. Az elnök a titkárral együttesen képviseli az iskola­széket a hatóságok előtt. Az iskolaszék szükség szerint, de leg­alább havonta egyszer összeül (30. szakasz). Az iskolaszék tagjait a közgyűlés négy évre választja. A négy választott tag helyébe évente egyet választanak megválasz­tásuk időrendje szerint. A községi kiküldött és a lelkész-tag négy évre választatnak (31. szakasz). A közgyűlés, mely az iskolaszéket megválasztja, a követ­kező tagokból áll: a tanulók szülei, az iskola volt növendékei, az iskola részére adományt tevők, az illető iskola körzetében lakó azon személyek, akik községi szavazati joggal birnak és bármely más személy, aki az iskola jó előmenetelét szivén vi­seli (32. szakasz). A közgyűlés évente legalább egyszer és pe­dig január hó egyik vasárnapján ül össze (33. szakasz). Hatás­köre a falusi községek iskolaszéki közgyűlésének hatáskörével azonos, azzal az egy különbséggel, hogy nem a megyei, hanem a községi iskolaszéki (lásd tovább 38. és stb. szakaszokat) köz­gyűlésbe választ kiküldötteket. A 25.000-en aluli lélekszámú városokban levő iskolák is­kolaszéki közgyűlései négy kiküldöttet, 25.000-50.000 lakóig kettőt, azon felül egyet küldenek a községi iskolaszéki közgyű­lésbe. E közgyűlés állapítja meg azt az összeget, amivel az is­kolaszék hozzájárul a községi iskolaszék jövedelméhez. A városok fentismertetett iskolaszékeinek semmi kapcsolata sincs a megyei iskolaszékkel, mivel ez utóbbi csak a falusi községi iskolaszék felettes hatósága (34. szakasz). A városi községi iskolaszékek első és legfontosabb jöve­delmi forrása az a segély, amit a községi költségvetésből anyagi szükségleteinek fedezésére a községi iskolaszék utal ki számára (35. szakasz a., 1. pontja). A többi jövedelmi források semmi jelentőséggel sem birnak. A 14-17. szakaszokban fog­lalt falusi községi iskolaszékre vonatkozó rendelkezések al­kalmazandók a városi községi iskolaszékre is azzal az egy el­téréssel, hogy a megyei iskolaszéket a községi iskolaszék he­lyettesíti (36. szakasz). A városi községi iskolaszékek hatáskö­rét a 18. szakasz szabályozza. b) Községi iskolaszék. Minden városi községben alakul egy községi iskolaszék, amely felülvizsgálja és ellenőrzi a község­be i található iskolák és óvodák mellett működő iskolaszékeket 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom