Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 5. szám - Az 1937. év hiteljogi gyakorlata

78 KERESKEDELMI JOG 5. SZ. Az 1937. év hiteljogi gyakorlata Irla: Dr. Szenté Andor, ügyvéd. Az 1937. év hiteljogi gyakorlata nagyjában ugyanazt a képet nyújtja, mint az előző évi joggyakorlat. Ugyanazok a problémakörök dominálják a bírói gyakorlatot, mint az 1936. évben és így a jelen évben is a dollár- és fontvalorizáció gyakorlatával kezdjük meg beszámolónkat. A dnllárítéletekre továbbra is jellemző legfelsőbb bíróságunknak az a törekvése, hogy ott, ahol megállapítható a feleknek és pedig rendszerint elsősorban a hitelezőnek az a szándéka, hogy a dollár kiválasztásával az értékállandóságot akarta , biztosítani, teljes mértékben valorizál. Etekintetben a joggyakorlat valósággal már kitaposott ösvényen halad és így csupán példaképen említünk fel néhány esetet. Abból, hogy az alperesek a kölcsönt nem elTektiiv dollárban, hanem a kötelezvényben meghatározott 6000 aranydollárnak megfelelő pengő összegben vették fel, a Kúria arra következtetett, ihogy a felek a kölcsönösszegnek aranydollárban történt megjelölésével csupán az értékállandóságot kívánták biztosítani. (P. VII. 3932/1936., K. J. 1937. évff. 26. old.) Oly esetekben, amikor a betevő magyar pénznemben fizette le a banknál a pénzt és ennek fejében dollárról szóló betétkönyvet állíttatott ki magának, a Kúria feltétlenül igazoltnak látja az értékállandóság biztosítására irányuló ügyleti szándékot és az 1937. évben két ítéletben is valorizált hasonló tényállás mellett (P. VII. 1113/1937., K. J. 1937. évf. 111. old. és P. VII. 3444/1937., K. J. 1937. évf. 179. old.). A P. VII. 937/1937. sz. ítélet (K. J. 1937. évf. 110. old.) érdekes módon ugyanazokkal a gondolatokkal támasztja alá valorizációs döntését, mint amilyeneket az inflációs évek joggyakorlatában a valorizáció érdekében bíróságaink felhoztak. A konkrét esetben felperes építési vállalkozó alperes háztulajdonosnak bérházak felépítése céljára kölcsönt nyújtott. A kölcsönt pengőben folyósította, a tartozás összegét azonban dollárban rögzítették meg a felek. A Kúria egyrészt megállapítva látja az értékállandóság biztosítására irányuló szándékot, másrészt azonban azzal az indokolással is valorizál, hogy alperes a kölcsönt ingatlanba fektette, az tehát értékálló beruházás alapját képezte éa így méltánytalan volna, hogy a háztulajdonos kevesebbet fizessen vissza. Hasonló régi, jól bevált valorizációs jogelvet alkalmaz a P. VII. 6072/1936. számú ítélet (K. J. 1937. évf. 75 .old.). Az értékállandóság megállapítása mellett a Kúria itt a synallagmának a régi valorizációs gyakorlatban jól bevált elvéhez folyamodott és megállapítván azt, hogy a szerződés szerint az adós által fizetendő dollárösszeg az átruházott jogok és kötelezettségek „ ellenértékét" képezi, a dollárt a szerződéskötésekori (1928) árfolyam szerint itélte meg. A fenti esetekben rendszerint az volt a helyzet, hogy a dollár csupán számolási értékként volt kikötve, az ügylel lebonyolítása (a kölcsön folyósítása, a takarékbetét befizetése) azonban pengőben történt. Nincs kizárva azonban a valorizáció oly esetekben sem, amikor a takarékbetét összegét felperes effektív dollárbanjegyekben fizette be és a takarékkönyv is dollárra lett kiállítva. A P. VII. 777/1937. számú ítélet (K. J. 1937. évf. 98. old.) megállapítása szerint egymagában az a körülmény, hogy felperes a betétösszeget dollárbankjegyekben helyezte el az alperesnél, még nem jelenti azt, hogy a dollár egyúttal lerovó pénznemként is lett kijelölve, mert ehhez kifejezett eflektivitási kikötés volna szükséges. A Kúria — éppen ellenkezőleg — azt állapította meg, hogy a felek szándéka ezzel arra irányult, hogy felperes értékálló pénznemről szóló takarékkönyvet kapjon és így a követelést valorizálta. Ezzel az ítélettel ellentétes a P. VII. 5135/1936. sz. ítélet (K. J. 1937. évf. 26. old.) melyben a Kúria annak megállapítása mellett, hogy az új dollár ugyanaz a pénznem, mint a régi dollár, felperest, aki dollárokat helyezett el az alperesnél, értékállandósági kikötés hiányában a lejáratkori árfolyamot meghaladó igényével elutasította a K. T. 326. §. 2. bek. alapján. Megjegyzendő, hogy a pénzintézetek takarékbetétkönyveiben foglalt azon általános jellegű kitételeknek, amelyek szerint a betétként kezelt pénznem tekintetében akár az illető országban, akár Magyarországon már fennálló vagy a jövőben életbelépő pénzügyi és közigazgatási rendelkezések alkalmazandók, a Kúria nagyobb jelentőséget a dollárperekben nem tulajdonít. A P. VII. 3404/1937. sz. végzés (K. J. 1937. évf. 131. old.) ugyan még feloldást rendelt el a betétkönyv eme feltételének tisztázása érdekében, azonban a Kúria két újabb ítéletében (P. VII. 5175/1937., K. J. 1938. évf. 52. old. és P. VII. 5658/1937., K. J. 1938. évf. 70. old.) kifejezetten kimondja, hogy úgy ez a kikötés, mint pedig az üzleti határozmányoknak az a rendelkezése, hogy a bank a külföldi valutára szóló követeléseket saját neve alatt, de a felek veszélyére tartja külföldi levelezőinél, továbbá hogy a külföldi valutában vezetett számlák ugyanazoknak az intézkedéseknek és veszélyeknek vannak alávetve, mint a bank saját számlái, stb. nem lehetnek irányadók a felek ügyleti szándékának értelmezésénél. Bár a két utóbbi ítélet már az 1938. évben jött létre, mégis a teljesség kedvéért kiemel-