Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1938 / 3. szám - Az új német és svájci részvényreform magyar tanulságai. 2. [r.]
42 KERESKEDELMI JOG 3. SZ. jog, a közvetlen ellenőrző jog (697. c.) és a vétkes társasági vezetők ellen megadott kártérítési jog (752—761. cc.) pedig mind a különjogoktól, mind a tagságjogoktól lényegesen különböző jogosultságok, amelyek a részvényest — a törvény vagy alapszabály sérelme esetében — valósággal a társaság szervévé avatják. Másrészről a 646. c. új szövegezése még korántsem oszlatott el minden kétséget atekintetben, hogy minő jogosultságokat kell „wohlerworbene" jogokként kezelni. Mert az új szövegezés mellett is előfordulhatnak kétséges esetek, amidőn végeredményben a bírói gyakorlatnak kell eldönteni, hogy „wohlerworbene" jogokkal állunk-e szemben vagy sem (ezt beismeri a „Botschaft" is). Hangsúlyozzuk azonban, hogy a Sv. 646. c. rendelkezésének inkább szuggesztív jelentősége érdemli meg a teljes elismerést. Ez a cikk a svájci részvényjog „jelszavát" formulázza meg. Az a „királyi szakasz", amely a jogalkalmazásnak iránytűje, bárminő részvényjogi kérdés eldöntésénél. Jelenti pedig azt, hogy a rt. nem az uralkodóklikk hifbizománya, nem egy mindenható „vezér" egyéni érvényesülésének engedelmes eszköze, sem pedig a mindenkori többség kizárólagos tulajdona, hanem egyedül a részvényeseké: ancilla sociorum. 2. Minthogy az alapszabálytervezet a svájci jogban azokat a megállapodásokat tartalmazza, amelyeknek ismerete és helyeslése mellett határozza el magát a részvényes a részvényjegyzésre, — a Sv. 647—649. cikkei az alapszabálymódosítást elsősorban a részvényesek jogi helyzete szempontjából szabályozzák. A csakis a közgyűlés által elhatározható alapszabálymódosítás közokiratba foglalandó, a cégjegyzékbe bevezetendő, és 3. személlyel szemben csak e bejegyzéssel válik hatályossá (647. c). A társaság tárgyának megváltoztatásához, a közgyűléshatározatok megnehezítését célozó rendelkezések eliminálásához és végezetül több szavazatú részvények létesítéséhez legalább az egész alaptőke 2/s részét képviselő részvényeseik hozzájárulására van szükség. Ilyen esetekben is a határozathoz hozzá nem járuló részvényesek, névre szóló részvénynél, a bejegyzett határozat közzétételétől számított 6 hónapon belül mentesülnek az alapszabálynak a részvényátruházást netalán korlátozó rendelkezései alól (648. c). — Az üzletkör kiterjesztéséhez (a vállalat tárgyán belül), megszükítéséhez, az egyesüléshez, a vállalatnak az alapszabályszerű tartamon túl folytatásához, a cég megváltoztatásához, a székhely áthelyezéséhez vagy a társaság időelőtti feloszlásának kimondásához — amennyiben az alapszabály másként nem rendelkezik (!) — szükség van az első közgyűlésen legalább a részvények 2/3-ának, a másodikon pedig — amelyet legkorábban 8 napra kell összehívni — legalább Vá-ának a képviseletére (649. a). Ha ezeket a rendelkezéseket szembeállítjuk a NR. szabályozásával, mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy a Sv. a tárgyváltoztatást (ami a Kt. 179. §, II. mellett nálunk teljesen kiesik a közgyűlés hatásköréből) lényegesen szigorúbb feltételekhez köti, mint a NR. 146. §-a, amely az alaptőke % részének csak képviseletét követeli meg. De érdekes összehasonlításra ad alkalmat a többszavazatú részvény szabályozása is. Amíg NR. 12. §, II. szerint ilyen részvényt — feltéve, hogy aunak kibocsátását a társaság vagy a közgazdaság jóléte indokolja — csak a kormány engedélyével lehet létesíteni, addig a Sv. e részvény létesítését — a tárgyváltoztatáshoz megkövetelt igen szigorú feltételek mellett — a társaság autonóm jogkörébe utalja. 3. Az új részvénykibocsátással kapcsolatos alaptőkeemelésre a Sv. egyszerűen kiterjeszti az alapításkori tőkebiztosításra felállított rendelkezéseket: „Soweit das Gesetz nichts anderes bestimmt, kann eine Gesellschaft neue Aktién nur unter Beobachtung der für die Gründung geltenden Vorschriften ausgeben" (650. c. I.). így nyert törvényes elismerést a francia elméletnek és bírói gyakorlatnak az az álláspontja, hogy az alaptőkefelemelés lényegileg nem más mint új alapítás, és a régebbi magyar bírói gyakorlatnak, valamint elméletünknek az a tétele, hogy az új részvénykibocsátásra — per analógiám legis — az alapításkori szabályokat megfelelően ki kell terjeszteni (v. ö. Alaptőkefelemelés, Bp. 1911. c. müvemmel). Érvényesülnek tehát a minősített alapítás szabályai (az „alapítói jelentést" azonban az igazgatóság köteles megtenni) és külön prospektust kell kibocsátani, ha az új részvényeket a nagyközönség körében akarják elhelyezni. Megállapítja a 652. c. a régi részvényesek elővételi jogát is, de elismeri az alapszabálynak és a közgyűlésnek azt a jogát, hogy e jogot a régi (részvényestől elvegyék, avagy azt korlátozzák. A „wohlerworbene" jogok között szerepel a tagság (Mitgliedsehaft) is. De a kisrészvényesnek legfontosabb joga — hogy t. i. komoly ok nélkül az ő quotája (tagságjogának terjedélme) ne csökkenhessen —, egyszerűen ki van szolgáltatva a többség tetszésének. A Botschaft-nak az az indokolása, hogy az elővételjognak elvonhatatlan különjogként szabályozása könnyen arra vezetne, hogy a gazdaságilag indokolt tőkeemelés nehézzé válik, egymagában még nem támaszt ja alá az elővételjog korlátozásának a tőkeemelés előtti megengedését. Ha a Sv. tőkeemelésire vonatkozó szabályait szembeállítjuk a NR. szabályozásával, nyom-