Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 2. szám - A kir. m. budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem ny. r. tanárának 30 éves irodalmi munkássága. (1907-1937)

86 KEHESKEDELMI JOG 2. sz. azoktól a büntetendő cselekményektől, amelyekről a büntető törvénykönyvek rendelkeznek. Nem is foglal magában sem az 1878. évi V., sem az 1879. évi XL., sem az 1880. évi XXXVI., sem az 1908. évi XXXVI. t. cikk (I. Bn.), de a Te. 125. §-a sem olyan rendelkezést, amely az azokban foglalt anyagi büntetőjogi intézkedéseket a kereskedelmi vétségekre is kiterjesztené. Csak a II. Bn.: az 1928. évi X. tc. az, amely a 14. és 25. §-aiban — de csak magának ennek a tőrvénynek az intézkedéseit — kereskedelmi vétségekre is kiterjeszti. Az 1908. évi XXXVI. tc. (I. Bn.) első fejezet I. és II. cikkeinek a magyar büntető törvénykönyveket kiegészítő s a büntetés felfüggesztésére vonatkozó rendelkezései tehát a kereskedelmi vétségekre ki nem terjednek és így azokat a kereskedelmi vétségekre alkalmazni sem lehet. Alaptalanul panaszolja ilyként a panaszlolt azt, hogy a másodbíróság az I. Bn. 1. §-a értelmében a büntetést nem függesztette fel. De a fent kifejtettekből folyóan alaptalan az a panasza is, hogy a másodbíróság nem alkalmazta a Te.-nek ugyancsak anyagjogi rendelkezéseket tartalmazó 125. §-át. Valuta 19. Pengőben folyósító kölcsönnek svájci frankban is való meghatározása értékállandósági kikötésnek tekintendő. (C. P. VII. 4194/1937. sz. .a 1937 november 18-án.) A felek közt fennforgó jogviszonyt az általuk kötött NB. 2. jelű szerződés, továbbá az alperes kifogásaihoz csatolt, az alperes szab. kir. megyei város képviselőtestülete által elfogadót hitelbiztosítéki okirat szabályozza. Kzek szerint az okiratok szerint a felperes 1.050.000 svájci franknak megfelelő 1,155.000 pengő kölcsönt nyújt az alperesnek. Utóbbi nem támadja a fellebbezési bíróságnak azt a megállapítását, hogy a felperes ezt a kölcsönt nem svájci frankban, de pengőben nyújtotta; maga adja elő továbbá, hogy a kereseti követelés ennek a kölcsönnek egy része. Ily tényállás mellett nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy a felperes az említett okiratok szerint általa nyújtott kölcsön folyósításához szükséges pénzt honnan szerezte. A kereseti kölcsön tekintetében ugyanis egyedül a felperes és az alperes állnak egymással jogviszonyban. Az irányadó tényállás szerint tehát az alperes a részére folyósított kölcsönt pengőben vette fel és a kereseti követelés az ekként pengőben folyósított kölcsönnek egy része. Az a körülmény, hogy a lelek a kölcsönnek pengőben kifejezett összegét svájci frankban is meghatározták, nyilván a nyújtott kölcsön értékállóságának a biztosítását célozta. Ennek a körülménynek a jogi értelme pedig az, hogy a felperes az általa folyósított kölcsönnek azt a belső értékét biztosította a maga számára, amelyet a kölcsön annak folyósítása alkalmával képviselt és annak folytán, hogy az alperes ehhez hozzájárult, az ő akarata is arra irányult, hogy a kölcsönt annak idején a pengőnek a kölcsön folyósítása alkalmával volt belső értéke szerint fizesse vissza. Azzal, hogy a felek megállapították, hogy a kölcsönnek pengőben meghatározott összege hány svájci franknak felel meg, azt az álláspontjukat jii 1 taták kifejezésre, hogy a svájci frankot pusztán értékmérőnek tekintik; ez által pedig azt az ügyleti akaratukat nyilvánították, hogy a svájci franknak értékmérőül alkalmazása útján a pengőben folyósított kölcsönnek értékálló voltát kívánják biztosítani. Mindez indokolt is volt, mert a svájci -frankról 'a kölcsön folyósítása idején nemcsak a gazdasági tényezők, de a legszélesebb körök is azt a meggyőződést vallották, hogy ez a pénznem értékálló, tehát értékmérőül alkalmazva kiválóan alkalmas arra, hogy a pengőben fennálló követelések értékálló voltát biztosítsa. A felek is ehhez az általános felfogáshoz igazodtak. A kölcsön összegének svájci frankban is megjelölése ezek szerint pusztán az értékállóság biztosítása és a kölcsön értékének a gazdasági élet rendkívüli változásaitól függetlenítése céljából történt, ami a felperes érdekét szolgálta. Az a körülmény azonban, hogy a svájci frank belső értéke időközben csökkent, tehát nem bizonyult értékálló pénznemnek s így értékmérő szerepének betöltésére a felek akaratelhatározásán egészen kivül eső okokból alkalmatlanná vált, míg a pengő értéke általában változatlan maradt: nem szüntetheti meg a felperesnek azt a jogát, hogy pengőben folyósított kölcsönének visszafizetését a svájci frank belső értékének csökkenésére való tekintet nélkül a pengőnek a kölcsön folyósítása idején fennállott értéke szerint követelhesse. Az alperes ezzel csak azt az értéket szolgáltatja a felperesnek, amelyet ez utóbbi az ő részére nyújtott. Ehhez az értékhez pedig a felperes csak úgy juthat, ha az alperes a svájci franknak a váltók fizetése napját megelőző napon (1936. február 6.) érvényes árfolyama szerint teljesít. 20. Effektív dollárbetét esetén nincs valorizáció. (C. P. VII. 3782/1937. sz. a. 1937 nov. 25-én.) Az irányadó tényállás szerint a felperes az alperes jogelődénél, 1924. december 9-én A. jel alatt csatolt levélben foglalt azzal a megállapodással helyezett el 5400 valóságos U. S. A. dollárt betét gyanánt, hogy a betétet elfogadó r. társaság ezt az „összegű dollárt kívánságához képes évi 6%-os kamatával negyedévi részletekben valóságos (effektív) dollárban" bocsátja a felperes rendelkezésére. Az ügyleti felek ezzel a megállapodással azt a pénznemet, melyben a teljesítésnek történnie kell, kötelezően meghatározták, tehát a betétet elfogadó pénzintézet a betét összegét a felperes kívánsága esetén valóságos dollárban volt köteles visszafizetni. A fellebbezési bíróság által megállapított tényállásra való tekintettel ahhoz nem férhet kétség, hogy a feleknek ez a megállapodása onnan eredt, hogy a magyar korona iránt való bizalom a betét elhelyezése idején már megszűnt, viszont a dollárhoz az akkori felfogás szerint a megingathatlan értékállóság fogalma fűződött, s így a betétnek valóságos dollárban való tartásával és visszaszolgáltatásának kikötésével az értékállóság megőrzését célozták. Ez a körülmény azonban ebben az