Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / Tartalommutató

VI KERESKEDELMI JOG 1. SZ Átértékelés 66. Külföldi szerződő felek közti átértékelésnél erre irányadó jogszabály hiányában a telje­sítés helye irányadó 12 67. Az 1938 : XII. t.-c. külföldi pénztartozás át­értékelésére is vonatkozik 74 Vétel 68. Az áru hiányára alapított kereseti jog elévü­lését csak a kereset indítása szakítja félbe, az a körülmény tehát, hogy vevő a hiányos szállításokból eredő kárát a vételár behajtása iránt az eladó által ellene indított perbon beszámítási kifogásként még az elévülési időn belül érvényesítette, az elévülés folyását félbe nem: szakította 164 Üzletátruházás 69. Vásárcsarnoki árusítóhely átengedése a vevő­kör átruházásával is jár, tehát megalapítja az üzletátvevő felelősségét 24 70. Alperesnek az üzletátvételből származó fele­lősségét nem zárja ki az, hogy a gyárberen­dezési tárgyakat tulajdonul meg nem sze­rezte, hanem csupán egy évi időtartamra bérbevette 62 71. Az üzletátruházási törvény alapján fellépni, illetve a hitelező kijátszására irányuló vagyonátruházási ügyletet megtámadni csak az érdekeiben sértett hitelező, tehát osnk az a harmadik személv jogosult, akinek köve­telése az üzletet, illetve a vagyont átruházó féllel S7emben már az üzletátvétel. illetve a vagyonátruházás idején fennállott, vagy azzal egyidejűleg keletkezett 75 Folyószámla 72. Nincs jogi akadálya annak, hogy folvószámla nyitásának s fenntartásának alap iául olv hitelezési viszony szolgáljon, melvben csak az esvik fél az adós. s amely csak az ennek nyuitott hitel iírénvbevételét s illetve az általa eszközölt teljesítéseket tünteti fel. Éppen ezért a folyószámlái viszonv lényegét nem az itt említett körülmény, hanem az adja. hogv a felek abban állapodnak mee. hogy a követe­léseket és tartozásokat bizonyos időszakok­ban összefoglalni kötelesek, s a folyószámlái viszony tartama alatt a számla egyes tételei külön nem érvényesíthetők, hanem érvénye­sítés tárgya csak az a különbözet lehet mely egv adott időpontban a követelések és tar­tozások egybevetése után előáll 128 Kezesség 73. A kezesség terjedelme tekintetében elsősorban a kezességi nyilatkozatnak szorosan értelme­zendő tartalma az iránvadó és a kezes csak saját nvilatkozatának tartalma szerint felel, felelőssége nem terjedhet többre, mint iamire kifejezetten kezességet vállalt 11 74. Kezesség terjedelme iránti értelmezés . . . . 142 Biztosítás. 75. A biztosítási összeg kifizetése szükségessé­gének időpontja nem esik szükségképpen össze a biztosítási eseménv bekövetkeztének időpontjával, hanem a kifizetés esedékességé­nek időpontja: a biztosítási szerződésnek kiegészítéséül szolgáló: ált. bizt. feltételekben megállapított az az időpont, amelynek elér­keztével a biztosító a biztosítási összeget a biztosítási szerződés értelmében a jogosított­nak kifizetni tartozik 99 76. Ha a biztosító éveken át elfogadta az élet­biztosítási díjak késedelmes fizetését, akkor az utolsó díjrészlet elmaradása nem ered­ményezi a biztosítás megszűntét 129 Fuvarozás 77. A N. 24. E. cikke szerint, ha az áru kiszol­gáltatása körül akadály merült fel, köteles a kiszolgáltató állomás a feladási állomás közvetítésévél az akadály okáról a feladót azonnal értesíteni és tőle utasítást kérni. Az árunak egészben vagy részben megsemmisü­lése, illetve megsérülése szintén kiszolgál­tatási akadály az árunak annak a részére, amely megsemmisült vagy megsérült 15 Közvetítés 78. Egészen a 6900/1931. M. E. sz. alatt elrendelt moratórium életbelépte időpontjáig általáno­san elfogadott kereskedelmi szokás volt, hogy a külföldi hitelezőtől, külföldi pénznemben felvett kereseti kölcsönökhöz hasonló rövid lejáratú és igen csekély mértékű jutalékkal díjazott kölcsönöknél a kölcsönnek minden egyes meghosszabbítása alkalmával ez a minimális jutalékösszeg a kölcsönügyletet közvetítő ügynököt megillette, anélkül, hogy nevezettnek a meghosszabbítás körül külön közvetítői tevékenységet kellett volna kifejtenie 27 Váltó 79. A V. T. 37. §-ától eltérő kikötés érvényesít­hetősége közvetlen felek között. — Effektív dollár kikötése esetén is helye van az érték­állandóság kikötésének és pengőben való fize­tésnek, mivel dollárban fizetni nem lehet .. 45 80. A váltó vételére vonatkozó tilalom nemcsak a feldaraboláskor, hanem a később, a fel­darabolás befejezésekor nyújtott váltóköl­csönre nézve is áll 179 Csőd 81. A közadós jogcselekményeinek megtámadá­sára adott csődválasztmányi felhatalmazás a tömeggondnokot feljogosítja nemcsak a meg­támadási kereset megindítására, hanem arra is. hogy a hatálytalanság kimondását per­újítási keresettel is szorgalmazhassa. A fel­számolási határnap eltelte előtt a csőd­biróságtól nyert felhatalmazás is feljogosítja tehát a tömeggondnokot ilyen perújítási kere­set indítására 112 82. A Cs. T. 170. §-ának második bekezdése ér­telmében a tömeghitelező panaszára a csőd­bíróságnál folyamatba tehető perenkivüli el­járásnak és ennek keretében a tömeghitelező javára fizetésre kötelezésnek csupán a csőd­tömeg, illetve csődtömeggondnok ellenében lehet helye, de nem lehet ennek helye a külön kilégítési jogából kifolyóan a külön tömeget, az ezt terhelő tömegtartozás vagy költség figyelmen kivül hagyása mellett magának megtartó hitelező ellen 181 Kényszeregyesség 83. Ügyvédi költségek elbírálása 63 84. A korábban szerzett készfizetői kezesség nem csorbítja hitelezőnek a kvótához való jogát.. 180 Szerzői jog 85. A szerzői jog vétlen bitorlása (Szjt. 18. §. 2. bek.) esetén is kérheti a sértett fél kárának a bitorló gazdagodása erejéig való megtéri-

Next

/
Oldalképek
Tartalom