Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 7. szám - A biztosítási állomány átruházásának hatása a biztosítási szerződésekre, különös tekintettel a 4800/1936. sz. M. E. rendeletre

KERESKEDELMI JOG 105 Glaubenu ellenére eljáró hitelezőt feltétlenül a zárolt számlán való teljesítés elfogadására kényszerítse akkor is, ha a hitelező hajlandó volna a követelést — 4°o-os utólagos kamatozás mellett — az adósnál meghagyni. Mivel a fentiekben ismertetett rendelkezések a pénztartozásokra csak attól az időponttól kezdődően alkalmazhatók, amelyben esedékessé váltak, egyelőre nem esnek e törvény hatálya alá a rövidlejáratú Stillhalte hitelek. Ezeknek az esedékessége u. i. a hitelrögzítő megállapodás tartamára el van halasztva, az esedékes részleteknek a megállapodás szerinti mértékben és módon való fizetésére pedig a Reichsbank megadja az adósnak az engedélyt. A biztosítási állomány átruházásának hatása a biztosítási szerződésekre, különös tekintettel a 4800 1936. sz. M. E. rendeletre Irta: dr. Palágyi Ferenc. A biztosítási állomány átruházásának sokat vitatott kérdése a biztosító magánvállalatokra vonatkozó egyes kérdések szabályozása tárgyában kiadott 1936. évi 4800 M. E. sz. rendelettel új megvilágítást nyert. Célunk: ismertetni a rendelet megjelenése előtti helyzetet, a vitatott kérdéseket és végül azt, hogy a rendelet mennyiben oldotta meg feladatát. A rendelet megjelenése előtti helyzet ismertetésénél vezérfonálul dr. Tury Sándor Kornél és dr. Kuncz Ödön egyetemi tanár uraknak a ..Kereskedelmi Jog'- 1932. évi 10., 11. és 12. számában megjelent és e kérdést teljesen megvilágító cikkeit használjuk fel. Az állományátruházás kérdésével jogunkban először a felügyeleti joggal kapcsolatban az 1923. évi VIII. törvénycikk felhatalmazása alapján kiadott 1923. évi 196 M. E. sz. rendelet 12. §-a foglalkozik. A rendelet megjelenése előtt biztosítási jogunkat a Kereskedelmi Törvény ÍKTi szabályozta. Ez a szabályozás természetszerűleg a világháború előtti helyzetet veszi alapul. A háború előtt Nagymagyarország területén 21 hazai és 43 külföldi biztosító vállalat működött, míg a háború után Csonkamagyarország területén 44 hazai és 45 külföldi intézet volt a rendelet megjelenése idején bejegyezve. A háború után tehát — szűkebb területre szorulva — a biztosító intézetek öldöklő harcot kezdtek a megmaradt állomány megmentése és megtartása érdekében. A KT nem számolva még ezzel, nem adott kellő védelmet a biztosítottaknak. úgy. hogy a vállalatok egy része oly visszaéléseket követett el. amelyek az egész biztosítási intézménybe vetett bizalmat megingatták. Több kísérlet után jött létre az 1923. évi VIII. t.-c. valamint a 196 1923. M. E. számú rendelet, melyek a KT idevonatkozó (453—162. rendelkezéseit hatályon kívül helyezve, megteremtették a biztosító vállalatok által is óhajtott felügyeletet. Míg a KT szerint az egyszer megalakult biztosító vállalat kisiklott az ellenőrzés alól. ezután már nemcsak a vállalat létrejöveteléhez szükséges engedély, hanem a már működő vállalatok is állandó ellenőrzés alatt állanak. A felügyelet elsősorban a Biztosító Magánvállalatok m. kir. Állami Felügyelő Hatóságát illeti, melynek működését a Biztosító Szaktanács és Közigazgatási Bíróság egészíti ki. Az állományátruházásra vonatkozó 12. §. értelmében a biztosító magánvállalatok „... minden olyan megállapodása, melynek az a célja, hogy valamely vállalat valamennyi vagy egyes üzleti fajainak biztosítási állaga egészben más vállalatra ruháztassék, vagy más vállalattól átvétessék, avagy hogy valamennyi üzletág vagy egyes üzletágak biztosítási állaga egészben viszontbiztosításba adassék vagy vétessék, csak akkor érvényes, ha a Felügyelő Hatóság jóváhagyta." Dr. Kuncz Ödön szerint a rendelet e §-a ..sokat markoló, zavaros és homályos". Összeveti a rendeletet a német felügyeleti törvény meg. felelő rendelkezéseivel és ezen összehasonlítás alapján bírálja. Szerinte a rendelet összekeveri az állományátruházást a 100°o-os viszontbiztosításba adással, ami helytelen; mert míg a viszontbiztosításba adásnál a biztosított semmiféle jogviszonyba nem kerül a viszonbiztosító társasággal, addig az állomány átruházásánál az átvevő vállalattal kerül jogviszonyba és mindennemű jogi kapcsolata megszűnik az átruházó vállalattal. Tury S. Kornél ezzel szemben vitatja, hogy az állományátruházás ténye — külön törvényi rendelkezés hiányában — jogviszonyt hozna létre a biztosítottak és az átvevő vállalat közt. Véleménye szerint a fentemlített külön jogszabály nélkül a biztosítottak semmiképpen sem kényszeríthetők arra. hogy akaratuk ellenére átmenjenek egy más biztosító társasághoz, mint ahogy ez a 100°0-os viszontbiztosításba adás esetében történik. Tekintettel arra, hogy a 100°0-os viszontbiztosítás eredménye végső fokon rendszerint az állományátruházás, ezen szoros kapcsolatuk tehát elegendő alap arra, hogy a rendelet közös szabályozás alá vonja a 100°o-os viszontbiztosításba adást az állománvátruházással. A biztosítási állomány átruházásának a biztosítási szerződésekre gyakorolt hatását vizsgálva Kuncz Ödön arra az eredményre jut, hogy a tartozásátvállalásnak magánjogi szabályait itt nem lehet mereven alkalmazni, hanem a Felügyelő Hatóság által jóváhagyott átruházási szerződés alapján a biztosítottak saját akaratuktól függetlenül az átvevő vállalatot új adósként elfogadni kötelesek és az átruházó vállalat felelőssége velük szemben megszűnik. Ezen állítás helyességét Tury S. Kornél kétségbe vonja azon az alapon, hogy „miként minden szerződés, épígy a biztosítási szerződés is csak a szerződő felek között teremt jogi kapcsolatot. Ennélfogva a felek egyikének helyébe egy harmadik személv csak úgy léphet, s csak úgy veheti át a szerződésből kilépő félnek jogait és kötelezettségeit, ha