Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)
1937 / 6. szám - Biztosításjogi vitakérdések és a 86. számú jogegységi határozat
6. sz. KERESKEDELMI JOG 91 B) Vonatkozik-e és alkalmazandó-e a 60. sz. J. E. H. az életbiztosítási díjakra is? C) Alkalmazandó-e életbiztosításra vonatkozólag is az 1927. X. tc. 5. §-ának 2. és 3. bekezdése? D) Ha a biztosított a külön írásban nem kötelezett későbbi éves díj részletekben való fizetését már megkezdte, ez az utaló magatartása a megkezdett biztosítási időszakra az írásbeli kötelezettségvállalással egyenlő hatáIyú-e? Ha egy összesen 15 §-ból álló töirvény 10 évi fennállása alatt már három — 60., 61. és 62. sz. — jogegységi határozat Voronoff-műtétjére szorult rá, akkor ugyan senki sem állíthatja azt, hogy kétségtelen biztonsággal volna képes felsorolni mindazokat a vitás kérdéseket, amelyeket egy félresikerült törvényszerkesztés előidézni képes, mégis úgy véljük, hogy a fenti négy pontban kimerítettük legalább is a döntőfontosságú azon kérdéseket, amelyek vitát nem tűrő határozottságú sürgős eldöntése biztosítónak és bitzosítottnak egyaránt érdekében áll. II. Az A) pontban foglalt főkérdést a jogegységi tanács a Határozat 1. bekezdése értelmében negatíve döntötte el. A biztosító tehát nem köteles a nemfizető szerződőt ajánlott levélben felhívni, részéről legalább 30 napos utólagos teljesítési határidőt nyújtani, hanem a szerződés már a nemfizetés ténye folytán azonnal hatályát veszti és a biztosító kockázatviselési kötelezettsége megszűnik. Azt a körülményt, hogy egy ilyen szembeötlő és túlzás nélkül óriási jelentőségűnek mondható kérdésben a törvény értelmezése tekintetében egyáltalán vita merülhetett fel, az idézte elő, hogy az 1927. X. tc. 9. §-a, amely a törvénynek a kárbiztosításról szóló 5. §-át az írásban külön kötelezett — és a biztosítás hatályának beállta után fizetendő első évi — díjra „megfelelően" alkalmazni rendeli, elfelejtett intézkedni abban a tekintetben, hogy a bíróilag nem érvényesíthető díjakkal kapcsolatosan milyen eljárás legyen követendő, ha a szerződő azok megfizetését mulasztja el. A kérdést a Kúria elméletileg megtámadhatatlan helyességű indokolással, bár nem az egyedül elképzelhető módon, az eddig is állandóan követett gyakorlatának megfelelően döntötte el és ha a döntés első bekezdéséhez fűződnek is — általunk egyébként nem osztott — gyakorlati aggályok, ezek a döntés főtárgyában hozott elvi álláspont helysségét nem befolyásolhatják. A későbbiekben azonban rá kívánunk mutatni arra, hogy a kérdés más szemszögből nézve elméletileg szintén feltétlenül helyesen úgy is megoldható lett volna, hogy a döntés szigora a biztosítók jogos érdekei és a jogbiztonság sérelme nélkül enyhült volna. A Kúria abból az alapvető helyességű jogi axiómából indult ki, hogy a biztosítási szerződésben kötelezett díj a kockázat ellenértéke, kockázat pedig díj nélkül el nem képzelhető. Ott tehát, ahol a törvény nem adja meg a biztosítónak azt a jogot, hogy a szerződés teljesítését a szerződővel szemben per útján kényszerítse ki, teljességgel lehetetlen őt olyan kötelezettséggel terhelni, amelynek ellenértékéhez máskép, mint a szerződő önkéntes teljesítése útján hozzá nem juthat. Ha tehát a biztosító a szerződő nemfizetése esetében a szerződés hatálytalanítása és a kockázatviselés megszüntetése érdekében az 1927. X. tc. 5. §-ának 1 bekezdése értelmében volna köteles eljárni, akkor nemcsak az a fonák helyzet állna be, hogy olyan díj fizetésére szólít fel — nagy adminisztrációs és portóköltséggel —, amelyet bíróilag érvényesíteni nem áll jogában, hanem az 5. §. 1. bekezdése értelmében az utólagos teljesítési határidő lejártáig, tehát legalább 30 napig — ingyen köteles kockázatot viselni. Igaz ugyan — mondja az indokolás — hogy a K. T. 505. §. 3. pontja alapján a biztosító még 30 napig a törvény erejénél fogva viselte a kockázatot, és a szerződés csak ez után szűnt meg a díj nemfizetése esetében, azonban az 1927. X. t. c. a felhívott törvényhelyet kifejezetten hatályon kívül helyezte. A biztosítási szerződés azonban ennek értelmében is automatikusan — felszólítás elküldése, elállás közlése nélkül — vesztette hatályát, méltányossági szempontból tehát a biztosított ma sincs hátrányosabb helyzetben, mert közömbös lehet ránézve az, hogy a szerződés a díj nemfizetése után azonnal, vagy csak 30 nappal későbben szűnik-e meg ugyancsak automatikusan, ha azt egyébként sem kell semmiféle felszólításnak megelőzni. Anélkül, hogy a fenti okfejtés elméleti helyességét kétségbe lehetne vonni, rá kell mutatnunk, hogy az itt kifejtett jogelv ellentétben áll a német, svájci és osztrák törvényekkel, amelyeknek pedig az 1927. X. t. c. díjfizetésre vonatkozó része — ha talán kissé alexponáltan, vagy torzítva is — kétségtelenül fotográfiája. Az indokolás nem is tartotta mellőzhetőnek, hogy felemlítse a svájci szövetségi törvény 20. §-át a német törvény 39. §-át és az osztrák Versicherungsverordnung 29. §-át, amelyek szerint a szerződés hatályvesztése és a kockázatviselési kötelezettség megszűnése csupán előzetes felhívás és utólagos teljesítési határidő nyújtása után következik be. Ezt azonban azzal a megjegyzéssel teszi, hogy ezen jog-rendszerek a megfizetni el-