Kereskedelmi jog, 1936 (33. évfolyam, 1-11. szám)

1936 / 11. szám - Hitelezői késedelem és deviza korlátozása

178 KERESKEDELMI JOG 11. SZ. ten kimondja ugyan, hogy az adós a fizetéssel kötelezettsége alól szabadul, de éppen az a körülmény, hogy a törvényhozó szükségesnek tartotta itt a kifejezett szabályozást, mutatja, hogy más esetekben, így tehát az alapkövetelés visszafizetésénél is, a hitelező nem köteles a zárolt számlára való fizetést akarata ellenére is elfogadni. Ha azokra a hátrányokra gondolunk, amelyek a zárolt számlára való teljesítésnél a hitelezőt érik (kamatveszteség, egészen korlátolt, csak belföldre szóló felhasználási lehetőség, a zárolt valutának nagy disagiója külföldön, biztonság csökkenése stb.) nem lehet őt rosszhiszeműnek tekinteni csak azért, mert e teljesítést vonakodik elfogadni. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy egyes esetekben, a felek kölcsönös érdekére való tekintettel — a hitelező vonakodása csakugyan rosszhiszeműnek, a „Treu und Glauben" elvébe ütközőnek minősüljön. Csakhogy egyes esetekből nem szabad általános következtetést vonni! Az adósra nézve hátrányokkal járhat a függőségi viszony, de ezek a hátrányok nem a hitelező magatartása következtében állanak be, hanem a devízarendeletek következtében. Az így objektíve előálló hátrányokat pedig nem lehet mind a hitelezőre hárítani csak azért, mert ő külföldi (a devizajog értelmében különben is lehetséges, hogy ez a külföldi hitelező belföldi állampolgár). S a devizajogszabályok, melyek az akadályt teremiik, oly közösség érdekél)en hozattak, amelynek a belföldi adós is tagja s ily értelemben az akadály az adós oldalán merül fel! A másik felfogás érvényesülése egyébként alkalmas arra is, hogy a külföldiek szemében a belföldi igazságszolgáltatásba vetett bizalmat s a hitelt megingassa. Ami pedig a függőségi helyzetet illeti: a Síillhalte-szerződés is csak átmeneti megoldást tudott találni a külföldi hitelezőkkel fennálló pénztartozások rendezésében. Mindezek a szempontok amellett a — jelen sorok írója által is helyesnek tartott — álláspont mellett szólnak, hogy a hitelező nem köteles elfőgadni a zárolt számlára való fizetést, és ha nem fogadja el, nem állnak be a hitelezői késedelem következményei, hanem a pénztartozás eredeti tartalmával függőben marad mindaddig, amíg a devizakorlátozások meg nem szűnnek, vagy külön jogszabály nem rendezi e függő jogviszonyokat. Nem célunk ez alkalommal a kérdéssel kapcsolatos magyar birói gyakorlatot kimerítőbben ismertetni. Csak annyit említünk meg, hogy a kir. Kúria a Reichsgericht-től eltérőleg mindezideig nem foglalt állást abban, az elvi kérdésben, hogy a szóbanforgó esetben a külföldi hitelező elfogadási késedelembe esik-e? Ismételten foglalkozott ellenben a Kúria az effektív pénzkötelem belföldi hitelezőjének jogállásával s itt arra az eredményre jutott, amelyet a német irodalomban az utóbb említett magánjogi alapon álló felfogás is vall, hogy t. i. a belföldi hitelező nem esik késedelembe, ha az effektív külföldi pénznem helyett belföldi pénzben felajánlott fizetést elfogadni vonakodik. Ezért a jelzálogjogilag biztosított, valósággal külföldi pénzben teljesítendő valutakövetelés pengőellenértékének felajánlása és letétbehelyezése alapján az adós nem kérheti a jelzálogjog törlését s nem szabadul kötelezettségétől (C. P. V. 3526/1932; P. V. 2925/1932.). Ujabb keletű két ítéletében pedig a Kúria a kötelezettségétől akarata ellenére megszabadulni nem tudó adósra háramló hátrányokat a méltányosság elve alapján akarja enyhíteni s a kényszerkésedelem idejére eső kamat terhét megosztja a felek között. „A kamat mint késedelmi kamat .... a hitelezőt a kényszerhalasztás ideje alatt is megilleti", mondja a C. P. V. 5508/1934. sz. Ítélet, mert — az indokolás szerint — ,,a rendelet (t. i 4550/1931. M. E. sz. r.) ebben a kérdésben a hitelező és adós közötti jogviszonyt érintet lenül hagyta". De tekintettel arra, hogy „a közérdekű törvényes rendelkezésekből származható hátrányokat minden állampolgár egyenlően viselni tartozik", s arra, hogy bár a felperes jogával élt, mikor a teljesítést nem fogadta el, de ezt a jogát nyilván károsító módon gyakorolta s még egyéb körülmények figyelembevételével is, méltányosnak látszott, hogy a késedelmi kamatösszeg a felek között megosztassék. A másik esetben (C. P. IV. 1884/1936.) pedig úgy osztotta meg a kárt a Kúria, hogy az adós a kényszerkésedelem ideje alatt a kamattehernek csak a törvényes kamatláb (5%) mérvét meg nem haladó részét viselje. Ezekből az ítéletekből és meggyőző indokolásukból (az indokolásnak csak az a része nem világos, hogyan érti a kir. Kúria azt, hogy a hitelező a pengőösszegnek ..jogfenntartás mellett való elfogadásával" az adós károsodását enyhíthette volna) következtetni lehet arra, hogy a Kúria adott esetben a külföldi hitelezővel szemben fennálló pénztartozásnál sem fog hitelezői késedelmet megállapítani egyedül azért, mert a hitelező a zárolt számlára való teljesítést elfogadni vonakodik. A méltányosság elvének alkalmazásával pedig itt is meg fogja találna a módot a vétlen adós helyzetének könnyítésére. *) Juristische Wochenschrift, 1935., 1082. o. — 2) Juristische Wochenschrift, 1935., 1556. o. — s) BankArchiv, 1935. júl. 1. — 4) Deutsche Justiz, 1934., 1404. o. — 3) Bank-Archív, 1935. júl. 1. 430. o. — c) Bank-Archiv, 1935. szept. 4., 516. o. — 7) U. o. 519. o. — 8) Bank-Archiv, 1936 fehr. 15.. 214. o. — 9) Juristische Wochenschrift, 1936., 897. o. — 10) B. G. IV., 1936. márc. 16. (Jur Woch., 1936.. 1286. o.) — ") Juristische Wochenschrift, 1936., 1286. o. — 12) Juristische Wochenschrift, 1936., 2451. o. — 1S) Juristische Wochenschrift, 1936., 2833. o. — M) Juristische Wochenschrift, 1936.. 2858. o.