Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 3. szám - A film szerzői

3. sz. KERESKEDELMI JOG 41 a szerző eredeti intencióit és elgondolásait művészi értékben messze túlhaladó és tökéletességben a szerző által nem is sejtett formát ad. Mégis a szinpadi rendező szintén csak reprodukál, a szinpadi rendező szintén nem alkot új művet, hanem csupán a szerző által megalkotott művet viszi a szerző által megadott formában és a szerző által megalkotott kifejezési eszközökkel a közönség elé. így tehát ő sem egy új művet, sem önálló szerzői jogot megalapozó átdolgozást nem hoz létre. Más a helyzet a filmrendezőnél. A színpadi író gondolatait szavakban fejezi ki és a színpadi rendező által irányított előadás a szerző művét ugyanezekkel a kifejezési eszközökkel viszi a közönség elé. A filmszcenárium kifejezési eszköze ugyancsak a szó: élő szavakkal írja le azt a cselekményt, amelyet a közönség elé vinni kíván. A filmrendező feladata azt, amit a szoenáriumíró szóval kifejezett, egy másik gondolatközlési és kifejezési formában: képben a közönség előtt megeleveníteni. A filmrendező tehát a szóban kifejezett cselekményt képben kifejezett cselekménnyé változtatja át és míg a színpadi rendező azt a hatást, amelyet a szerző akusztikai módon akar elérni, ugyanilyen módon éri el a színpadon, addig a filmrendező a gondolatközlés eszközeit optikai térre viszi át. Ez az a momentum, amely élesen megkülönbözteti a filmrendező tevékenységét a színpadi rendezőétől és amely a filmrendezőt feljogosítja arra, hogy szerzőnek tekintse magát. A filmrendező nem reprodukálja egyszerűen a szerző által megadott kifejezési eszközökkel a művét, hanem a kifejezési eszköz átváltoztatása révén a műnek oly átdolgozójává válik, aki önálló szerzői jogi oltalomra tarhat igényt.3 A film technikailag nem egy egységes mű, hanem fényképeknek a sorozata. A film az egyes jelenetek lefényképezése útján készül és ezen fényképeknek összeállítása útján nyeri el végleges alakját. További szerzőként jelentkezik tehát a fotográfus, aki az egyes képeken mint fényképészeti műveken szerzett szerzői jogokat. Megállapítható tehát, hogy általában véve 3 személy az, akinek szerzői joga a filmnél szóba jöhet: a szcenáriumíró, a rendező és a fényképész* (Természetesen egyes filmeknél figyelembejöhetnek még más személyek is, így pl. trükkfilmeknél a rajzoló,5 azonban ehelyütt csak a typusos esettel kívánunk foglalkozni.) 3 Az 1926 nov. 24-i cseh törvény 9. §-a pl. a rendezőt tekinti a film szerzőjének. 4 Hangosfilmnél természetesen a szövegírónak és zeneszerzőnek is van szerzői joga. Az ebből származó speciális kérdéseket itt nem kívánom érinteni. 5 Dienstag-Elster: Handbuch des deutschen Theater-, Film-, Musik- und Artistcnrechts, 106. old. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról a személyről sem, aki pedig a filmgyártás szempontjából talán a legfontosabb szerepet játssza, aki mindezeket a kollektív alkotásnál közreműködő szerzőtársakat egybehozza és nekik az alkotást lehetővé teszi: a filmuállalkozóról. Kétségtelen, hogy a filmvállalkozó az, aki nemcsak a filmgyártás anyagi feltételeit teremti meg, hanem a készülő műbe önálló jelleggel biró művészi értéket beleadó munkatársakat kiválogatja és összehozza. Filmvállalkozó nélkül nincsen filmgyártás, ez természetes, de még sem merném ennek az elvnek a szerzőség kérdésére is kiterjedő konzekvenciáit levonni. Bálás P. Elemér min. tanácsos úr, e kérdésnek kitűnő ismerője, a Kereskedelmi Jog 1934. évi 9. és 10. számában érdekes és mélyenjáró okfejtéssel próbálja levezetni azt a tételt, hogy a filmnek tulajdonképpeni szerzője a filmvállalat. Szerző rámutat arra, hogy a film vállalat az, amelyik a filmet megalkotó személyek tömegeit összehozza, a filmvállaJkozó az, aki a film készítésénél az irányelveket megszabja, aki az üzleti szempontokat, az értékesítési lehetőségek figyelembevételét beleviszi a filmgyártásba és így ,,a költészetet is kommercializálja". Szerző a film létrejövetelében két tényezőnek tulajdonít fő jelentőséget: a technikai és az üzleti tényezőnek. Mert fejtegetései szerint a technikai lehetőségek szabják meg a művészi lehetőségek korlátait és hasonlóképpen az üzleti lehetőségek determinálják a művészi irányvezetést is. ,,A mozgófényképészeti alkotás kettős absztrakciónak kifejezése tehát: a gépé és a pénzé". Minthogy pedig mindkét tényező ura a filmvállalkozó, szerző őt tekinti a film meg alkotójának. Mint kétségtelen tényt kell előrebocsátanunk, hogy az a megoldás, amely szerint a szerzői jogokat a törvény közvetlenül a filmvállalkozónak ítéli oda, a forgalom érdekeinek a legjobban felelne meg. A gyakorlatban amúgy is többnyire a szoenáriumíró, a rendező, a fényképész stb. szerzői jogaikat szerződésileg átruházzák a filmgyárra. Sőt amennyiben pl. a rendező szolgálati szerződésben áll a film gyárossal, ez a szerződés hallgatólagos kikötésének is tekinthető. (Kúria P. I. 5577/1930-) De a forgalom biztonsága érdekében is feltétlenül elkerülendő állapot az, hogy a filmkölcsönzők és mozik ne tudják teljes bizonyossággal megállapítani, hogy ki jogosult nekik a filmre vonatkozó jogokat, különösen a nyilvános előadás jogát átengedni.6 6 Az irodalomban Goldbaum: Tonfilmrecht c. művében foglal főleg állást a vállalkozó szerzői joga mellett és ezt a praktikus irányt követi az 1926. évi lengyel, az 1927. évi portugál törvény és az amerikai jog-