Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 11. szám - A részvénytársaság képviselete

170 KERESKEDELMI JOG 11. SZ. vagy nem, és csak rámutatunk arra, hogy az ítélet szerint is a részvényvevő az üzemet az alperesi részvénytársaság igazgatóságának tudtával folytatta és így mód kínálkozott volna arra, hogy a bíróság az ezen tudo­másulvétel, mint factum concludens, illetve az igazgatóság tényeiben megnyilvánuló utaló magatartás alapján állapítsa meg, mi­szerint a részvénytársaság a nevében eljárt személy ügyletei által kötelezve volt. A szóbanforgó peres esettől azonban tel­jesen eltekintve, a kritika tárgyává kizárólag az indokolásnak előbb kiemelt két megálla­pítását kívánjuk tenni. Az egyik megállapítás az, miszerint a részvénytársasági összes részvények tulajdo­nosa jogosítva van a társaságot saját tényei által kötelezni, azaz tehát eszerint az összes részvények tulajdonosa a részvénytársaság képviselőjének tekintendő. A második megállapítás pedig evvel kap­csolatosan az, miszerint a részvényesek köz­gyűlési határozat alakján kívül is intézked­hetnek a részvénytársaság ügyeiben és e te­kintetben az igazgatóság képviseleti jogköre nem képez akadályt. Mindenekelőtt a második megállapítással foglalkozva, úgylátszik, hogy a bíróság nem disztingvált a képviseleti és megbízotti jog­viszony között. A K. T. 189. §-ából, de egyéb­ként a dolog természetéből is kétségkívül kö­vetkezik, hogy az igazgatóság szemben a tár­sasággal köteles azon korlátozáshoz alkal­mazkodni, amelyeket az alapszabályok, vagy egyes közgyűlési határozatok előírnak, azon­ban a megbízási jogviszonyból folyó ezen jogkövetkezmények nem érintik magát a képviseleti jogkört, amint az a 190. §-ból vi­lágosan kitűnik. Ha tehát azon az eddig egyedül képviselt állásponton vagyunk, miszerint az igazgató­ság a részvénytársaság egyedüli képviselője, és ezen jogkörben más szerv, tehát még a közgyűlés sem szuppleálhat, akkor nyilván­való, hogy nem tartható fenn azon megálla­pítás sem, miszerint a részvényesek össze­sége — közgyűlési határozat alakján kívül is — az igazgatóság megkerülésével közvet­lenül ügyködhetik a részvénytársaság nevé­ben. Kétségtelen ugyan, hogy a 183. § értel­mében az igazgatóság tagjai a közgyűlés ál­tal bármikor elmozdíthatók és ilyképpen a részvényeseknek módjukban áll gondos­kodni arról, hogy a részvénytársaság képvi­seletében a nekik tetsző jogcselekvények lé­tesíttessenek, azonban a fennálló tételes ren­delkezések folytán kizárólag a törvényben előírt formalitások betartása mellett és így tehát semmiesetre sem olyképpen, hogy az igazgatóság törvényes képviseleti jogkörét mintegy megsemmisítve akár közgyűlési ha­tározat alakjában, akár anélkül kifelé köz­vetlenül léphessenek fel. Az uralkodó nézet, amely ezt lehetetlenné teszi, annyira megfelel egyrészt a jogi sze­mély fogalmának, másrészt pedig a gazda­sági élet követelményeinek, hogy alig kép­zelhető, miszerint a Kúria mintegy inciden­taliter mindazt, ami 50 év óta vita tárgyát nem képezi e, minden bővebb indokolás nél­kül félre akarná tenni és általánosságban statuálni akarná azon elvet, hogy a részvény­társaságot nem csupán az igazgatóság kép­viseli, hanem a részvényesek összesége is, még pedig közgyűlési határozat alakján kí­vül is. A Kúria úgy látszik a jelen esetben a kér­déses kijelentéseket azon elgondolás alapján tette, hogy az összes részvények tulajdona egy kézben egyesül, és így üres formalitásnak tünt fel, hogy ezen részvényes mellett, aki ténylegesen a részvénytársaság egész vagyoná­nak birtokosa, az igazgatóság, amely idegen személyekből tevődött össze, a gazdasági ér­telemben vett tulajdonost intézkedéseiben korlátozhassa. Erre mutat azon kijelentés, miszerint a Kúria szerint a részvénytársasági összes részvények tulajdonosa kétségkívül jogosítva van ügyleteket a részvénytársaságot kötelező hatállyal létesíteni, miután feltété lezhető, hogy ilyen kategorikus kijelentés nem hangzott volna el olyan esetben, ha a részvénytársaságnak több részvényese van. A jogi irodalomban, sőt egyes törvény­hozásokban is többféle kísérletet találunk azon probléma megoldására, ami azáltal adó­dik, hogy a társaság összes részvényei egy kézben egyesülnek.*) Van olyan szélső álláspont, amely ezen esetben a részvénytársaságot, mint ilyent meg­szünteti és az egy megmaradt tagot korlátla­nul felelőssé teszi. A magyar bírói gyakorlat is régebben ezen állásponton volt, míg az újabb joggyakorlat szerint, ha egy részvényes is van, ez nem ok arra, hogy a cégbíróság a részvénytársaságot felszámolásra utasítsa, mert ezáltal a rész­vénytársaság jogi személyisége még nem enyészett el és szerves működését újra kezd­heti, mihelyt a részvények másokra átruház­tatnak. Kérdés tárgyát képezte azonban az. hogy lehet-e közgyűlést tartani, holott a köz­gyűlésmegtartás nélkülözhetetlen feltételé­nek látszik több részvényes létezése. Nem akarunk ehelyütt kitérni azon jog­politikai elgondolásokra, amelyek az one man company intézménye, helyesebben a korlátolt felelősség elvének a társasági for­mán kívül való alkalmazása mellett, vagy el­len szólanak és csupán arra kívánunk rámu­*) Lásd dr. Szende Péter Pál: „Korlátolt Felelő­ségű Társaság" 1927. VII. cím.

Next

/
Oldalképek
Tartalom