Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 8. szám - Bankfúziók

118 KERESKEDELMI JOG 8. sz. Semmi kétség, a probléma sokoldalú és kényes természetű. Jogi vonatkozásain felül gazdasági, szociális, politikai konzekvenciái is vannak. 1. Amint fentebb már utalás történt erre, kereskedelmi törvényünk igen szűkszavúan intézi el a részvénytársaságok fúziójának kérdését. Ivét vonatkozásban találunk a törvényben idevágó rendelkezéseket. Egyrészről a közgyűlés hatásköréről rendelkező 179. § keretében, melynek 3. pontja a más társasággal való egyesülést, illetőleg az errevonatkozó elhatározást feltétlenül a közgyűlés jogkörébe utalja. Nem tesz különbséget arra nézve, vájjon beolvasztásról van-e szó, vagy a fuzionáló társaságoknak új alakban, új cég alatt leendő további együttműködéséről. Ezt a megkülönböztetést a törvény egyáltalában nem ismeri és nincs rá tekintettel ott sem, ahol az egyesülés mikénti keresztülvitelének szabályait adja (208. §). Két vagy több részvénytársaság egyesülése esetén, mint a törvény mondja a következő szabályok szolgálnak irányadóul: „1. A beolvadó társaság vagyona mindaddig külön kezelendő, amíg hitelezői kielégítve, vagy biztosítva nem lettek, maga a kezelés azonban az új társaság igazgatósága által történik; 2. a kezelő igazgatóság tagjai a beolvadó társaság hitelezőinek az elkülönített kezelésért egyetemlegesen felelősek; 3. a történt beolvadás a kereskedelmi cégjegyzékbe bevezetés végett az illetékes törvényszéknek azonnal bejelentendő; 4. a feloszlott társaság hitelezőinek felhívása elmaradhat, vagy későbbre halasztható ugyan, de a vagyonnak tényleges beolvasztása a 204. §-ban érintett határidő eltelte előtt semmi esetben meg nem történhetik." Maga a törvény semmiféle intézkedést nem tartalmaz sem arranézve, hogy a fúzióval kapcsolatban szükség van-e a beolvasztó társaság alaptőkéjének felemelésére, sem egyáltalában arravonatkozólag, hogy miképpen kell a beolvadó társaság részvényeseit kárpótolni. Még kevésbbé tartalmaz a törvény bármiféle utasítást abban az irányban, hogy minő módon történjék a fuzionáló társaságok vagyonának értékelése és arányosítása, nem is szólva arról, hogy egyáltalában nincs semmiféle utalás a törvényben a fúziónak arra az esetére, amikor az egyesülő társaságokból új társaság alakul. Egyik-másik kérdésben, amint ezt már fentebb érintettük, a bírói gyakorlat értékes útmutatásokat tartalmaz. De ezek sem merítik ki a probléma összes vonatkozásait. Ilyen értékes útmutatás gyanánt említettük a felsőbíróságoknak azt az állásfoglalását, amely nem tartja lényegesnek és szükségesnek beolvadás esetén a beolvasztó társaság alaptőkéjének emelését, hanem megengedi a megszűnő társaság részvényeseinek oly részvényekkel való kielégítését, amelyeket a társaság direkt erre a célra szerez be. Nagyon helyesen utal a bírói gyakorlat e részben arra, hogy ebből sem a hitelezőket, sem a részvényeseket semmiféle hátrány nem érheti, mert ily célú alaptőkeemelés nem részvénybefizetés útján történik, hanem csupán a beolvadó társaság vagyonának átvételével, s így a fedezet ebben az átvett vagyoniján rejlik. Maga a törvény, minthogy a kérdést egyáltalában nem szabályozza, elvileg még azt a lehetőséget is nyitvahagyja, vájjon a beolvadó társaság részvényesei nem elégithetők-e ki készpénzzel? Ezt a megoldást azonban a tudomány által elfogadott fogalmak tartalma zárja ki, mert oly esetben, amikor a fennmaradó társaság pénzért szerzi meg a beolvadó társaság részvényeit, akkor már tulajdonképpen nem is egyesüléssel, hanem az üzlet megvételével állunk szemben, amely tényállásra pedig a dolog természeténél fogva nem is a Kt. 208, s illetőleg a 179. § 3. pontja, hanem az 1908. 57. tc. rendelkezései alkalmazandók. Ily esetekben tehát nincs szükség közgyűlési határozat hozatalára, hanem a megállapodás megkötése az igazgatóság hatáskörébe tartozik. Való igaz, hogy a részvénytársaságok egyesülése formailag véget vet a beolvadó társaság létének, a dolog lényegét tekintve azonban tulajdonképpen nem megszűnésről, illetőleg, mint a törvény címfelirata jelzi, feloszlásról van szó, hanem a beolvadó társaság üzletének a beolvasztó társaság keretében leendő továbbfolytatásáról. A fúzió folyományaképpen a beolvasztó társaság nemcsak a beolvadó vállalat holt vagyontárgyait szerzi meg, hanem megszerzi, hogy úgymondjuk magát az eleven üzletet, úgy amint az van, teljes egészében, úgy, hogy a beolvadó társaság jogi személyisége gazdaságilag az új alakulatban is továbbfolyik. Dogmatikai nyelven szólva universalis successióval állunk szemben. Ha valamely részvénytársaságnak az a célja, hogy feloszoljék, megszűnjön, úgy ezt a célt a törvény szerint felszámolás útján éri el. A társaság üzletének eladásáról, amely az üzletátruházással egyenértékű, nem kívánunk itt foglalkozni. Amikor tehát egy részvénytársaság nem a feloszlását, hanem más társasággal való egyesülését határozza el, éppen azt a szándékát juttatja kifejezésre, hogy a társaság üzleti életét tovább kívánja folytatni, csak változott formában, amely forma előnyösebb, olcsóbb, vagy a változott gazdasági helyzet miatt egyébként indokolt. Ennek a felfogásnak helyességét nem az a törvényi rendelkezés támasztja alá, amely parancsolólag előírja bizonyos időn át a beolvadó társasági vagyonnak elkülönített ke-