Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 7. szám - A váltójogi birói gyakorlatról

108 KERESKEDELMI JOG 7. SZ. és a marasztalás még csak a tetézett költségekkel együtt szakad reá. Az anyagi váltójogban ugyanez megfelelően áll, csak a különbségeknek megfelelően módon fordított szemléletben nem azt mondjuk, hogy az adósnak az előbbi értelemben nincsen igénye védelemre, hanem a hitelezőnek van igénye a jog szabatos alkalmazására. A védelem gondolata nem tartozik a bíróságra, hanem reá tartozik a jog szabatos alkalmazása. A bíróságnak egy megbízható intézménynek kell lenni, amely nem állandó meglepetéseket tartogat, hanem a jog lelkiismeretes ő,re, amellyel szemben bizalommal lehet az, akinek jogilag védett érdeke szenvedett sérelmet. Szakbíróságnak nem feladata mindenáron jogot csinálni, hanem elégedjék meg a törvényhozó akaratának megállapításával. Találó példa erre a Kúria 3740/1923. sz. ítéletéből a következő rész: „Nem tételezhető fel, hogy a törvényhozó, ha akarata az lett volna, hogy . . . ezt a törvényben kifejezetten ki nem mondotta volna." Bármilyen szabályozást tartson szükségesnek a törvényhozás, pl. mindennemű váltójoga szabály teljes eltörlését, ezt megteheti, de akkor tegye is meg. Elvi álláspontom ellenére van azonban, hogy addig is a bíróság teremtsen valami bizonytalan jogállapotot, u. n. méltányos jogot, amelynek méltánytalanságairól azután sokat lehet beszélni. Szakbíróságnak nem lehet feladata a törvényt nem alkalmazni, mert ereje éppen abban van, hogy a törvény hivatott őre, nem pedig saját külön egyéni felfogásának érvényre emelője. Ezt meghagyhatjuk a laikus bíróságnak, amelyre ezért ilyen szakjogot nem is bízhatunk. Kerülendő volna tehát az u. n. szentimentális ítélkezés, amely egyedül a laikus bíróságoknak nézhető el, amelyek egyéb képzettség, ismeretek, tapasztalatok hiányában egyebet nem is tehetnek mint azt, hogy az u. n. anyagi igazságról vallott saját külön egyéni nézetüket fognak igyekezni érvényre emelni. Bármilyen véleménye legyen is valakinek az igazságról és a jognak ahhoz való viszonyáról, ha valahol, úgy a váltójog területén áll az a tétel, hogy itt nem ezt az egyéni laikus véleményt jelentő u. n. anyagi igazságot keressük,hanem az anyagi jogot úgy amint azt az eljárási szabályok érvényesülni engedik; az alkalmazandó anyagi jog megállapítása pedig itt is csak a szokott módon, a törvényhozás, a tudomány és a bíróság által mehet végbe. Nem szabad tehát a bíróságnak elmerülni a méltányosságról vallott egvéni nézetek útvesztőjében, mert ezt csak laikus bíróság engedheti meg magának. Ne felejtsük el. hogy minden ember csak hiszi, hogy az ő véleménye egy konkrét esetben olyan, amely megtámadhatatlan és amelyre a laikus azt mondja, hogy ez a tiszta igazság, de az ellenkező nézeten levő is ezt his/i és mennyi ár nyalat van a kettő között. Erre igen jellemző, amit egyetemet végzett, egyébként azonban jogi szakképzettséget nélkülöző emberek társaságában kíséreltem meg, hogy feladtam egy jogesetet, egy tényállást szíves eldöntés végett. Rövidebb vagy hosszabb gondolkodás után a legváltozatosabb nézeteket lehetett hallani, ami annyit mindenesetre igazolt, hogy quot homines tot sententiae. De érdekes volt az is, hogy okos emberektől hihetetlenül naiv indokolásokat lehetett hallani, egészen primitív nézeteket a jogról, amelyek pl. elsősorban a vétkesség kérdését kutatták, meglehetősen elfogultan a szimpatikusabb fél javára s a culpa compensatiójának jogát fenntartás nélkül elismerték. Azért ne gondoljuk, hogy a méltányosságról való egyéni nézeteket annyira kihangsúlyozott szakjogászok olyan túlságosan törvénytelenül, jogtalanul járnának el. A jog és különösen annak alkalmazása szempontjából a közfelfogás elvégre nem elhanyagolható valami és az ma nem túlságosan kedvez, azt állítom, hogy csak látszólagosan nem egyéb mint u. n. merev formalizmusnak, amelynek csak látszólag ellenére keresi az u. n. anyagi igazságot. A közvélemény nyomása politikai tényező, amelyről ugyan az a nézetem, hogy a törvényhozáson keresztül kellene a bíróságra hatni és nem közvetlenül, de tényleg itt van és számolni kell vele. Messzemenő volna ennek a témának bővebb kifejtése, de nem gondolnám, hogy alaptalan lenne párhuzamot vonni a ius gentium kialakulása és a késői liberálizmusnak alakiságoktól szabadulni igyekvő lényegkeresése között. A jövő fejlődés szempontjából jóslásokba természetesen nem bocsátkozhatunk, nevezetesen olyan szempontból, hogy a váltójogi gyakorlat a megkezdett úton fog-e tovább haladni vagy pedig visszatérés lesz. Csak megállás nem lehetséges, mert arról tudjuk, hogy nincsen. Úgy vélem azonban, hogy a gyakorlat a jövőben bármilyen irányban is, de őszintébb lesz, inkább fog határozni u. n. megkerülések, indokolások nélkül és valami véglegesnek mondható rend mégis csak ki fog alakulni. Egyelőre azonban maradjunk a jelennél és addig is, amíg minden szép reményünk valóra nem válik, az legyen a teendő, hogy a változó gazdasági viszonyok által felvetett problémákat kell megoldani, de nem úgy, hogy csak egyszerűen megoldást találni, hanem a megoldás olyan legyen, hogy az egy másik probléma esetében ne hasson úgy, hogy itt valami nem egyezik és az előbb úgylátszik, hogy mégsem találtuk meg az igazságot vagyis a kielégítő megoldást. Sohasem kielégítők tehát a csak eseti megoldások. Erre mindjárt példát fogok felhozni, amely egyszersmind arra is