Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1935 / 7. szám - Német kötvényperek
104 KERESKEDELMI JOG 7. SZ. hogy felperes a papírokat a dollár esése előtt vagy után vásárolta, mert ő a kötvényből származó jogokat abban az állapotban szerezte, amint azokat eredetileg alapították, az érte fizetett vételár pedig a kötvényadós kötelezettsége szempontjából közömbös. IV A „Vereinigte Stahlwerke A. G." 1926 jún. 1-én szerződést kötött a „Darmstádter und Nationalbank"-kal, továbbá a „National C ity Bank of New York"-kal kötvénykölcsön kibocsátása tárgyában, majd egy további szerződés létesült arra nézve, hogy az összkölcsönből egy tranche Németországban (Serié B), míg az „A" és ,,C" sorozatok Eszakamerikában helyeztettek el. E bankok bizalmi szervek gyanánt (Treuhander) jelöltettek meg a B. G. B. 1189. §-a és az 1899. évi december 4-i törvény 16. §-a alapján. A „B" sorozatú kötvények a fenti német bankkal szemben, illetve annak rendeletére tartalmaztak kötelezettséget s a bank azokat forgatmánnyal látta el. A kötvények 1000, illetve 500 birodalmi márkáról „Eintausend Reichsmark"-ra szóltak „uuf fester Dollurbasis, wobei für eine Reichsmark der Wert von 10/42 Dollár. .. zu setzen ist" — a newyorki kifizetésnek a berlini hivatalos jegyzés középárfolyamán számítva. A kölcsönfeltételek szerint a tőke és kamatok „in dentscher Reichswahrung, jedoch auf fester Dollarbasis" fizetendők. Az 1000 márkás címlet kisorsolása esetén a névérték 102%-a, azaz 1020 Reichsmark fizetendő. A szelvények szövegében szintén a Reichsmarknak 10/42 dollárral való egyenlősítése foglaltatik. Felperes 1933 július 1-én a bemutatóit kamatszelvényekre alperestől nem a teljes névérték szerinti márkaösszeget kapta, hanem csupán a dollárnak időközben bekövetkezett csökkentett árfolyamának megfelelő összeget. Felperes perli a különbözetet. A düsseldorfi Landgericht ésOberlandesgericht marasztaló ítéleteket hoztak. A Reichsgericht a felülvizsgálati kérelmet VI. 463/34. számú, 1934 december 14-én kelt ítéletével elutasítja. Indokai lényegében a következők: A német jog alkalmazandó volta nem tétetett vitássá. Helyes a fellebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy az okiratban foglalt fizetési ígéret Reichsmarkra szól, biztosító záradékkal, „mit Sicherungsklausel", amelynek értelmében a német pénz romlása esetére, a visszafizetendő összeget a kötvények kibocsátása idejében volt aranydollárérték, nem pedig az északamerikai törvényhozás alapján csökkentett jelenlegi dollárösszeg határozza meg. Ez felel meg a „Treu und Glauben", valamint a> forgalmi erkölcs szerinti értelmezésnek. Ugyanígy kellett volna dönteni, ha nem forgatható, hanem bemutatóra szóló papirról volna szó. A fizetési ígéretet az összbenyomás és annak koiútmenyei szerint kell ieifogni. A márkaösszeg ismetelt megnevezése és feltűnő nyomása a papir megszerzőjében nem keltette azt a feltevést, hogy a tartozást valaha ennek kisebb összegehen fogják visszafizetni. A kölcsön feltételei kisorsolás esetére egy ezermárkás címletért világosan 1020 markát ígérnek. A szelvényeken is a márkaösszeg úgy szerepel, hogy mellette a dollárzáradék eltűnik. A márkaösszegnek ily erős kiemelése adja meg az egésznek jeliegét és arra mutat, hogy a hitelező legalább ezt az összeget követelheti. A kötelezett márkaöszszeg az 1924. évi augusztus hó 30-án kelt érmetörvény: „Münzgesetz' alapján járó teljesítés. A hozzáfűzött dollárzáradék 1 RM = 10/42 dollár nem a teljesítést határozza meg, hanem csak az a célja, hogy a márkahitelezőt biztosítsa arra az esetre, ha a márka újból romlanék. Kétségkívül lehetséges az új érmetörvény hatálya alatt is valamely márkatartozás mérvét úgy megszabni, hogy az a külföldi valutához való viszonylata alapján számíttassák ki; a jelen esetben azonban a „Treu und Glauben" elve alapján ily értelmezésnek helye nincs. A márkaromlás elleni biztosításul szolgál ezenfelül a kölcsönszerződésben foglalt „teste Dollarbasis" kitétel is. Ez kifejezi a forgalom akkori felfogását. Azon tapasztalatok alapján, melyek a német márka romlása utan szereztettek, a kötvény megszerzője az ilyen egyenlősítéssel ellátott és hozzá még szilárd dolláralapra helyezett kötvényben egyedül az aranyérték ígéretét láthatta. („Versprechen einer Goldwertschuld.") Ennek két formája volt, a „Feingoldwertschuld" és a „Dollargoldmarkschuld". Utóbbit az aranymérlegrendelet honosította meg, s ebben is az aranymárka 10/42 északamerikai dollárnak felel meg. Hogy az új birodalmi pénznem életbelépte után is megtartották ezen egyenlősítő kikötést, ez bizonyítja, hogy a bizalom az új pénznemben még nem szilárdult meg és a kikötés a hitelező védelmére szolgált. A márkatartozás ilymódon tehát egyúttal aranyértéktartozássá lett, ami a hitelezőt minden, a pénzromlásból származó veszteséggel szemben megvédeni volt hivatva. Dollár alatt a kötvény értelmében a kibocsátáskori aranydollárt kell érteni; míg az amerikai törvényhozásnak nem lehet befolyása a német jog szerint megítélendő kötelezettségre. Miután aranyértéket köteleztek, nem módosítja a teljesítés tárgyát a dollár későbbi sorsa. A kötvény szerint a teljes értékű aranydollár árfolyam-jegyzése irányadó, míg közömbös a jelenlegi papírdollár jegyzése. A „Treuhand" szerződés szerint a dollárnak márkára, vagy a márkának dollárra való