Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 5. szám - A lerovó pénzérték "kifejezett" kikötése

68 KERESKEDELMI JOG 5. sz. egyezik abban, hogy ha a pénztartozás idegen pénzben van is kiróva, ez még nem jár az adósnak azzal a kötelezettségével, hogy azt valóban a kirovó pénznemben teljesítse. A kirovó pénznem nem lerovó pénznem. Grosschmid prégnáns előadásában a kettőnek egymástól való függetlensége abban a tételben domborodik ki, hogy a hazai országos pénznemben kifejezett pénztartozást sem azért kell az országos pénznemben teljesíteni, mert abban van kifejezve, hanem azért, mert a törvényhozó akarata szerint pénztartozások ellenkező kikötés híjján országos pénznemben teljesítendők. Lehetséges lett volna a pénztartozást úgy is szabályozni, hogy elvileg a kirovó pénznemben legyen teljesítendő. Ebben az esetben a kirovó és lerovó pénznem közötti megkülönböztetésnek nem volna jelentősége. Mihelyt viszont a pénztartozás tekintet nélkül arra, hogy milyen pénznemben van kiróva, a törvény rendelkezésénél fogva országos pénznemben rovandó le, felmerült az a további kérdés, hogy ez a szabály diszpozitiv legyen-e vagy cogens, másszóval, hogy a feleknek megengedtessék-e szerződési kikötéssel attól eltérni és lerovóul más pénznemet választani, mint az országost? A német és a magyar törvényhozás megegyeznek abban is, hogy a felek diszpozíciójának teret enged, a törvényes jogszabályt engedékeny jogszabállyal fogalmazza meg, amelytől a felek akaratából eltérésnek van helye. Éhez az eltéréshez tehát szükség van a szerződés kikötésére. Külön kikötés nélkül a törvényes szabály alkalmazandó: mindegy, hogy milyen pénznemben történt a kirovás, a lerovás országos pénznemben teljesíthető vajry teljesítendő. Á régi általános német váltórendtartás és a régi általános német kereskedelmi törvény keletkezése idejében a kirovó és lerovó pénznem ellentéte még nem volt olyan finoman kicsiszolt tétel, mint manapság Grosschmid kutatásai óta. Mondhatni, hogy ez a disztinkció a német irodalomban, amelynek számára Grosschmid fejtegetései nem hozzáférhetők, ezidőszerint sem világos. Erre az újabb német szerzők müveiből is számos illusztrációt lehetne felhozni. Azzal a jogszabállyal azonban, amely a külföldi pénznemben kifejezett pénztartozásnak országos pénznemben való teljesítését megengedte vagy előírta, a német törvényhozásban sugallatszerüen felmerült az a gondolat, hogy külön kikötésre van szükség a lerovó pénznem szabályozásához. Ezzel kapcsolatban szükségesnek mutatkozott az az értelmezési szabály, hogy a kirovó pénznem megválasztása magábavéve nem ad alapot arra a következtetésre, hogy a felek a lerovást is ugyanabban a pénznemben akarták. Ezt akarja kifejezni a német törvényhozás és semmi egyebet, amikor az effektív valutáris teljesítés kikötéséhez „kifejezett" kikötést követelt. A jogszabályt tehát tulajdonképpen így lehetne kiegészíteni: az effektív valutáris teljesítéshez azon felül, hogy a kirovó pénznemet idegen pénzértékben választották a feleknek a lerovó pénznemre vonatkozó kikötése is megkívántatik. Helyes értelmezés szerint tehát nem a kikötésnek valamilyen alaki vagy anyagi kellékére gondolt a törvényhozó, hanem arra, hogy az tartalmánál fogva ne csupán a kirovásra, hanem valóban a lerovó pénznemre vagy erre is vonatkozzék. A törvényhozás céljának tehát nem felel meg a szabályozás olyan szövegezése, amely annak a félreértésnek adhat alapot, hogy a lerovó pénznem szabályozásának érvényességéhez valamilyen különleges természetű kikötésre van szükség. A lerovó pénznem kikötéssel szabályozottnak tekintendő lesz például, ha kifejezésre jutott a felek között, hogy a kirovó pénznemet ők egymás között azért választották meg bizonyos idegen valutában, mert a hitelezőnek szüksége lesz lejáratkor, teszem külföldi utazás vagy külföldön teljesítendő fizetés céljából vagy más célból a megfelelő pénznemre. Hasonlóképpen, ha az adós a kamatokat vagy tőketörlesztéseket következetesen a kirovó pénznemben valóságban teljesítette, az ilyen gyakorlatban is kifejezésre juthat a feleknek a lerovó pénz szabályozására vonatkozó akarata. Ebből következik, hogy nemcsak a kikötés kifejezett voltának követelményét kell félrevezetőnek és félreérthetőnek tekinteni, hanem a „természetben", „valóságban" kifejezéseknek példaképpen való megjelölését is.* Ezeknek a kifejezéseknek megjelölése helyén lehet a váltójogban amely skripturális kötelmet szabályoz, a váltólevélben a lerovó pénznem szabályozása csakugyan nem történhetik máskép, mint ezekkel, vagy „más hasonló kifejezésekkel". A jogtétel a váltójog területén is ugyanazt a törvényhozói célt követi: a kirovó pénznemen felül szükség van a lerovó pénznem szabályozására, ha a lerovás ne országos pénznemben történjék. Eltérés itt csak anynyiban van, hogy a váltójog területén ez az ügyleti szabályozás csak magában a váltóokiratban történhetik. Ezért van relatív jogosultsága vaev kevesebb hátránya annak, ha a * Nagy Ferenc: Keresk. Jog, II. köt. (7. kiad.) 144. § 15. jegyz. a Kt. 326. § 2. bekezdéséhez a következő magyarázatot adja: „A szerződési akaratnak a körülményekből való magyarázatának tehát nincs helye; sőt még az sem elegendő (!), ha a szerződés egyszerűen csak a forgalomban nem levő pénznemről szól". Hogy ez az utóbbi nem elegendő, nyilvánvaló; a 326. § 1. bek. éppen az ilyen szerződést szabályozza, diszpozitiv erővel. A magyarázat első fele a magyar joggyakorlattal ellentétben áll.