Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 10. szám - Érdekmúlás hatása a biztosítási szerződésekre. Folytatás

184 KERESKEDELMI JOG 10. sz feltételes fizetési kötelezettség elválallása, mert különben a b. eset elmaradása esetében a kölcsönösségi viszony maga is feltételes Jenné, mint ezt Schmidt-Rimpler kifejezte, Avégett tehát, hogy mégis a veszélyviselést állíthassa be oly szolgáltatásnak, amely a díjfizetési kötelezettséggel synallagmatikus kapcsolatban van, G. törekvése is — Grieshaber és társaihoz hasonlóan — az, hogy a biztosítónak valamely oly magatartását mutassa ki, amelyre ő a szerződés alapján már a káreset bekövetkezését megelőző időben is kötelezve van, hogy ily módon Ehrenberg kívánságának megfelelően jogi tartalmat adhasson a veszélyviselés fogalmának. A közös kiindulás ellenére is, sem Grieshaber és Bruck, sem pedig Schmidt-Rimpler veszélyviselési tanát nem fogadja el. A Grieshaber—Bruck-féle „állandó készenlétet" azért nem, mert ez elhomályosítja a biztosító szolgáltatási kötelezettségének jogi lényegét, (s így nem tesz eleget az Ehrenberg intelmének) s a veszélyviselésnek csupán külső megjelenő formájára van tekintettel (233.). A Schmidt-Rimpler álláspontját pedig azért nem teheti magáévá, mert „jogilag és tényleg lehetetlen konstrukciónak" tartja annak a felvételét, hogy a biztosító feltétlenül arra kötelezné magát, hogy a feltételes lekötöttséget (bedingtes Verpflichtetsein) létrehozza. Gottsclhalk nagyon helyesen veszi észre azt, hogy a biztosító, aki a veszély viselését elvállalja, voltaképpen azt vállalja magára, hogy a biztosítási eset bekövetkeztének esetére, tehát ettől ifüggően, bizonyos vagyoni szolgáltatást fog teljesíteni. A veszélyviselés tehát lényegileg nem más, mint felelősség (Haftung), minthogy éppen úgy, mint az utóbbi oly állapotot jelent, amelyben valaki jogilag kötelezve van valamely esetlegesen beálló, tehát függőben levő kártérítés teljesítésére, vagyis: esetleges kártérítési kötelezettség.39 Helyesen mutat rá Gottschalk arra iis, hogy a biztosításjogi kérdések gondolatkörében is a biztosító veszélyviselése az őt terhelő felelősséggel egyértelmű.40 Ennek a felismerésnek pedig Gottschalk szerint azért van nagy jelentősége, mert a felelősség fogalmának beiktatásával immár szigorúan jogászi formulát adtunk a biztosítót terhelő kötelezettség tartalmának, ahelyett, hogy e tarta39 A felelősség fogalmára 1. tüzetesen: Túri): A felelősségbiztosítás (1923) 20. k. 40 Ez kétségtelen világossággal kitűnik a N. 129. §-ának második bekezdéséből, amelynek első és második mondata felváltva használja a veszélyviselés és a felelősség (Haflung) kifejezést, anélkül, hogy ez az értelmen bármit is változtatna. Első mondat: „Bei der Versicherung eines Schiffes gegen die Gefahren der Binnenschiffahrt ífágt der Versicherer alle Gefahren", stb.; második mondat: „Der Versicherer Iioftet auch für den Schaden" stb. A kifejezéseket e két mondatban fel lehet cserélni, anélkül, hogy azok értelme ezzel megváltoznék. lom megjelölésére a veszélyviselés semmitmondó képletes kifejezését használnék. E felismerés legyöngíti, sőt paralizálja a veszélyviselési tan ellen annak ellenesei (Ehrenberg) által intézett támadást, mert hiszen annak állítólag „meg nem fogható" tartalmát (Kisch) a felelősség általánosan ismert és elismert jogi fogalmával világítja meg. A felelősség fogalmának beiktatása teszi Gottschalk szemében azt is, hogy a veszélyviselés kötelmi jogi tartalmat nyer s mint ilyen, kötelmi jogi értelemben vett szolgáltatásként is szerepelhet, tehát obligáció tárgya is lehet. Csak nem szabad szem elől téveszteni; hogy a kötelem tárgyát tevő szolgáltatás, nem csak adásban, tevésben vagy nem tevésben állhat, hanem abban is, amit a római jogi források „praestare" kifejezéssel jelölnek meg, értvén alatta azt, hogy valaki hchjtállani köteles a mást érő kárért, utóbbit tehát a kártól mentesíteni, vagy kártalanítani.41 Már Paulus definíciója szerint is „Obligationum substantia non in eo consistit, ut aliquid corpus nostrum aut servitutem nostram faciat, sed ut alium nobis obstringat ad dandum aliquid vei faciendum vei praestandum". Már pedig a biztosító akkor, midőn magára vállalja a felelősséget a szerződésben, szintén nem tesz mást, mint azt igéri, hogy helyt áll azért a kárért, amely a biztosítottat a b. eset folytán érheti. Mindezek alapján Gottschalk arra az eredményre jut, hogy ez a helytállási (jótállási) kötelezettség (Praestabionspflicht) az a kötelmi jogi értelemben vett (a kötelem tárgyaként szereplő) szolgáltatás, amelyre a biztosító a b. sz. alapján feltétlenül kötelezve van s amely mint ilyen, a díjfizetési kötelezettségnek ellenértéke gyanánt jelentkezik. Minthogy pedig éppen ezért Gottschalk szerint is feltalálható a b. sz.-ben a magánjogi szabályok hatálya alá eső synallagmatikus szer' ződésnek az a jellemvonása, hogy az szemben álló két oly szolgáltatást tételez fel, amelyekre a felek már a szerződésnél fogva vannak feltétlenül kötelezve, Gottschalknak sincs semmi kétsége az iránt, hogy a kétoldalú szerződésekre vonatkozó általános szabályok — egyebek között tehát a német Konkursordnung-nak a mi Cst.-ünk 20. §-ával korrespondeáló 17. §-a (1. erről alább is), — közvetlenül nyerhetnek alkalmazást a b. sz.-re.42 (Folyt, köv.) 41 Hogy az ilyen kártalanítási, kártól mentesítési kötelezettség valóban lehet kötelem tárgya, mutatja a Mtj. is. 1117. §.) „Aki mástól annak a megtérítését követelheti, amit valamely célra költött, az követelheti, hogy a másik fél őt e célra vállalt kötelezettsége alól mentesítse . . 42 „Das der Versicherungsvertrag ein zweiseitiger Vertrag im Sinne des §. 17. K. 0. ist, bedarf keiner náheren Erörterung": Jur. Rundschau für die Privatversicherung, 1931. évf. 14. sz.