Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 4. szám - A genfi váltószabályzatnak a váltó utólagos kitöltéséről szóló 10. cikke

4 KERESKEDELMI JOG 4. SZ „Minthogy a kii'. Kúria újabban arról győződött meg:, hogy a forgalom felfogása és az ennek alapján a forgalmi életben kifejlődött általános szokás szerint a váltó rendes tartalmához tartozik, hogy a telep és a telepes a váltón világosan ki legyen tüntetve, és minthogy a váltóbirtokos a váltónak a forgalomban szokásos rendes tartalmát a kitöltetlen váltón kitölteni jogosult, a kir. Kúria a váltóbirtokost (i telep és telepes utólagos kitöltésére, ellenkező megállapodás hiányában jogosultnak tekinti". Mellékesen megjegyzem, hogy Nizsalovszky tanár úr — Nagy Ferencre támaszkodva — azt véli, hogy a Kúria határozatával „túllőtt a célon", midőn a jogászgyűlés javaslatán túlmenve határozatában a váltón hagyott hézagra való utalást elhagyta. Ez azonban nem volt a gyakorlati jogászok nézete (az én csekélységemé sem), ellenkezőleg, mi ezt haladásnak néztük és a jogászgyűlés-javaslatot csak azért fogalmaztuk iyen megszűkített alakban, mert azt véltük, hogy a Kúria eddigi gyakorlatának megfordítását ezzel könnyítjük. Az ezt követő 20 éves gyakorlat kimutatta, hogy Nagy Ferenc azon aggálya, hogy ebből visszaélések keletkezhétnek, alaptalannak bizonyult. Az 1914. évi javaslatnál tehát nem is gondoltak a Kúria ezen határozatának visszafejlesztésére. Azt hiszem, hogy alig hozott a Kúria liatározatot, mely oly gyors és jótékony hatással lett volna, mint az imént hivatkozott elvi kijelentése; a váltóforgalomban a veszélyeztetett jogbiztonság rövidesen helyreállott és az utólagos telepítésből fakasztott perek ezrei eltűntek; nincs tudomásom róla, ho<>y ilyenek azóta indíttattak, ha igen, akkor bizonyára ritkaságszámba mennek. Csak természetes, hogy az 1912. ésvi második váltókonferencia elé terjesztett törvényjavaslatunk már a jogászgyűlés határozatának megfelelő rendelkezést tartalmazta; de a konferencia — a már ismertetett okokból — erészbeni indítványunknak még tárgyalásába, sem óhajtott bocsátkozni, kiemelve most már azt is, hogy az egységes szabályzat csakis a már minden kellékkel ellátott váltóval foglalkozhatik és hogy az utólagos kitöltési jog tekintetében a bíróságok az általános magánjogi elvekből kiindulva — úgy mint eddig, ezentúl is — megtalálhatják a kellő megoldást. Elismertetett azonban, hogy az utólagos kitöltési jog szabályozása a szerződésen kívül esik és a nemzeti törvényhozásoknak tartatik fenn. Ilyen előzmények után a hágai egységes szabályzat alapján készülő hazai új váltótörvénytervezetbe az utólagos kitöltés tekintetéixm a delegátusok a jogászgyűlési határozatnak megfelelő rendelkezést vetteik fel. A Tőry — akkori államtitkár — elnöklete alatt működő kodifikációs bizottság, melynek egyik tagja Nagy Ferenc hágai fődelegátus, jegyzője Kuncz Ödön, előadója pedig az én csekélységem volt, a beérkezett vélemények, valamint a szaklapokban megjelent bírálatok figyelembevételével a Tőryt jellemző minuciózus gondossággal végezte feladatát és különösen sokat foglalkozott az utólagos kitöltési jogra vonatkozó szöveg megállapításával, melyet a jogászgyűlási határozattal szemben részben az időközben kifejlődött kúriai gyakorlatra, részben pedig arra való tekintettel, hogy a -zabályzat 2. cikke az 1. c. szerint a váltó alkotórészei közé sorozottak közül egyes alkatrészeket, különösen a lejáratot — ha a váltóból hiányzott — vélelemmel pótolt, — tágítani kellett. Minden egyes szó megfontolás tárgyát képezte, azonfelül Kuncz Ödön quasi mint összekötőtiszt a szöveget a Kúria illető tanácsával közölte és ennek megjegyzéseit is közvetítette. így keletkezett a parlament elé terjesztett végleges javaslat 2. §-ának utolsó (5-ik) bekezdéseként a következő szöveg: ..Azt a kifogást, hogy a váltón akkor, amikor nyilatkozatot írtak rá, a váltónak valamely alkotórésze hiányzott, harmadik jóhiszemű váltóbirtokos ellen egyáltalában nem, más ellen pedig csak annyiban lehet érvényesíteni, amennyi ben a kifogást tevő bebizonyítja, hogy az utólagos kitöltés megállapodás ellenére történt. Ugyanez áll, ha a váltón a szokásos helyen a lejáratnak, a kiállítás vagy fizetés helyének vagy a fizetőnek (4. §.) külön megjelölésével, vagy valamely záradékban töltötték ki utólagosan az üresen hagyott részt". Ezen szöveg ellen sem a javaslat parlamentáris tárgyalása során, sem a szakirodalomban, illetőleg szaklapokban annakidején kifogást nem emeltek; maga az országgyűlés által különben elfogadott javaslat azonban a közbejött világháború folytán szentesítést nem nyert és törvényerőre nem emelkedett.— A világháború után elsősorban az ú. n. utódállamok érezték szükségét annak, hogy a különböző jogterületekből összeillesztett országukban új egységes váltójogot teremtsenek és ez alkalomból már az utólagos kitöltési jogot sem hagyták figyelmen kívül. Elsőnek jelentkezett Lengyelország, melynek területén a