Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1933 / 3. szám - Márkacikk-reverzálisok és a Márkacikkszövetcség a német kartelbíróság gyakorlásában
3. sz. KERESKEDELMI JOG 5 tosítási jog hazai jogrendszerünkben az elmúlt 10 év alatt igen lényeges átalakuláson ment keresztül, egyrészt az állami felügyeleti intézménynek, az 1923. évi VIII. t.-c. által való megalkotása és számos rendelet útján való kiépítése, másrészt pedig a kereskedelmi törvényünkbe foglalt biztosítási szerződési jognak az 1927. évi X. t.-c. által történt novelláris megváltoztatása következtében. De régebbi biztosításjogi irodalmunk is a biztosítási jog átfogó ismertetését tartalmazó munkáiban vagy csupán a kereskedelmi törvény biztosítás jogi fejezetének kommentárszerü feldolgozásával elégedett meg (Dr. Neumann Ármin: A magyar kereskedelmi törvény magyarázata ; dr. Rósa Ferenc: A magyar biztosítási törvény magyarázata 1902) vagy pedig a magyar kereskedelmi törvénynek általános tudományos feldolgozása keretében csupán egyetlen fejezetet szentelt ennek a speciális jogterületnek (1. Nagy Ferenc, Klupathy Antal, Bozóky Géza: Magyar Kereskedelmi Jog) vagy végül csak arra szorítkozott, hogy a felsőbíróságoknak a biztosítási jog körébe vágó döntéseit foglalja össze (Csongrády Schopf Endre: A biztosítás és a kúriai gyakorlat 1913). Hiányzott a magyar biztosítás jogi irodalomban az a „standard work", amely a biztosítási jog elméleti alapjait és gyakorlati tanításait szerves rendszerbe foglalja, amely ezt a rendkívüli bonyolult joganyagot úgy a tudomány szemüvegén át, mint a gyakorlati jogász nézőpontjából megvilágítja, amely a hazai jog mellett a külföldi biztosítási jogrendszereket is részletesen ismerteti és a fennálló tételes jogszabályok kritikai megvilágításán keresztül egyúttal a jövőbeli szabályozás perspektíváját is elénk tárja. Ezt a munkát kaptuk meg Kuncz Ödön dr. könyvében.* Kuncz dr. biztosítási szakmunkája is voltaképpen csak egy része a magyar kereskedelmi és váltójogról írt hatalmas művének, de ez a 485 oldalas kötet önmagában véve is önálló müvet alkot; a magyar biztosítási jognak részletes és kimerítő monográfiáját, mely ily teljességében mindeddig hiányzott hazai jogi irodalmunkban. Dr. Kuncz műve három részből áll: Az első rész „Alapvetés" címmel a biztosítási intézmény alapelveit ismerteti: a biztosítás eszméjét és fogalmát, a biztosítás fajait, a biztosítás történetét és jelentőségét, a biztosítás jogforrásait és a biztosítás szervezetét. Ebben a részben tárgyalja szerző a biztosítási ügynök jogállására vonatkozó kérdéseket is. Amit munkája e részében a szerző külö* Kuncz Ödön dr.: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata III. Rész I. fele: A biztosítás. Budapest, 1933. Grill Károly könyvkiadóvállalata. nös érdemeként említhetünk meg, az a világosság és egyúttal tömörség, amellyel az itt szóbanforgó kérdéseket tárgyalja. Sohasem téved szerző a biztosítás theoretikus problémáinak — különösen a német szakirodalomból ismert — szürke fogalomboncolásaiba, hanem mindig az eleven élet követelményeit tartja szem előtt és könyvének ebben az elméleti részében is a gyakorlati problémákat helyezi előtérbe. így például A biztosítás jogforrásai című fejezetben szerző igen részletesen fejtegeti a biztosító társaságok általános biztosítási feltételeinek mint a biztosítási jog forrásainak különös fontosságát és abban a kérdésben, hogy mi e feltételek jogi hatálya, azt az álláspontot foglalja el, hogy amióta a Felügyelő Hatóság a feltételek tekintetében a társaságokkal szemben előzetes cenzúrát gyakorol, az általános feltételeket nem lehet a biztosító vállalatok által egyoldalúan megállapított és a biztosított által változatlanul elfogadott „szerződéses megállapodásnak" minősíteni, amelynek érvényes vagy érvénytelen volta felett a bíróság mond kritikát, hanem a Felügyelő Hatóság által jóváhagyott általános feltételek „a biztosítási jognak oly jogforrásai, amelyek nemcsak a feleket, hanem a bíróságokat is kötik, mert a szerződéses biztosításjog törvényes jogszabályai." Eddig azt láttuk, hogy a bíróságok sok esetben túltették magukat az általános feltételeknek a Felügyelő Hatóság által szabályszerűen jóváhagyott rendelkezésein s ezért attól tartunk, hogy szerző fenti véleménye számos oldalról ellentmondással fog találkozni, annak ellenére, hogy szerző felfogása úgy elméletileg kellőképpen meg van alapozva, mint gyakorlati szempontbői is feltétlenül helyes. A legnagyobb zavarok és a legnagyobb jogbizonytalanság kútforrásává válnak ugyanis az itt szóbanforgó ügyleti feltételek akkor, ha megadatik a lehetősége annak, hogy miután egy a szakértelem és pártatlanság minden attribútumával felruházott állami hatóság e feltételeket helyeseknek ismerte el, azokat a bíróság jogszerűség illetve joghatályosság szempontjából bírálat tárgyává tehesse és esetleg hatályukban nullifikálhassa. örömmel üdvözöljük munkája e részében szerzőnek állásfoglalását a különböző nemzetek biztosítási szerződési jogának egyenlősítése mellett. Mint ismeretes, a magyar biztosító társaságok voltak azok, kik ennek a jogegységesítésnek a gondolatát először vitték a nemzetközi nyilvánossá gelé. „Nemcsak hogy nincsen komoly akadálya annak, hanem a dolog természeténél fogva egyenesen belsőleg indokolt" — mondja szerző „hogy a biztosítási szerződés szabályai valamennyi kultur-