Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 2. szám - Az 1932-es év munkajogi gyakorlata

0 KERESKEDELMI JOG 2. sz A kérdés, amelyről szólanom kell, két részre tagozódik: 1.) fenn kell-e tartanunk azt az álláspontot, hogy a szabályozásnak az utólagos telepítés és ezzel egy tekintet alá eső kérdésekre is ki kell terjeszkednie, vagy pedig beérhetjük csupán a kellékhiányos váltó esetének szabályozásával, illetőleg — ami nem egészen mindegy — olyen terjedelmű szabályozással, amilyent a genfi 10. cikk tartalmaz; 2.) nem kellene-e a genfi 10. cikkel szemben előnyben részesítenünk azt a szabályozást, amelyet az 1914. évi javaslat tartalmaz a kellékhiányos váltók tekintetében is. Ami az első kérdést illeti, 1914-ben komoly oka volt anank, hogy az utólagos telepítés kérdése jogszabályalkotási problémává nőtte ki magát. Nevezetesen éppen akkor záródott le az utólagos telepítés kérdése körül kialakult vita a Kúria állásfoglalásával. A Kúria állásfoglalása azonban túllőtt a célon Nagy Ferenc megállapítása szerint is, amidőn a 313. számú elvi határozatában a telepítés céljára szolgáló hézag hagyása nélkül is elismerte a váltóbirtokos telepítési jogosultságát, holott mind az erre a tárgyra vonatkozó hágai javaslatunk, mind pedig az 1911. évi Jogászgyűlésnek Sichermann őméltósága előadói működése mellett létrejött határozata csak bizonyos helyek üresen hagyását kívánták az utólagos kitöltésre szóló meghatalmazásként értelmezni.3 A rendelkezésnek a törvénybe felvételére tehát kettős ok volt: egyfelől megakaályozni, hogy a bíróság a nehezen kivívott állásponttól utóbb ismét a régi álláspontjára térjen viszsza, másfelől visszafejleszteni a bírói gyakorlat túlzását. Ma azonban — igénytelen véleményem szerint — a rendelkezésre egyik vonatkozásban sincs szükség. Egyfelől ugyanis a bírói gyakorlatból csakhamar nyilvánvaló lett, hogy túlzásoktól nem kell tartani, másfelől ma már az is kétségtelen, hogy a bíróság álláspontja állandósult és nem kell a régi állásponthoz való viszszatéréstől sem tartani. A helyzetre igen jellemző, hogy — bár az 1927. évi új cseh váltótörvény sem vette fel az utólagos telepítésről szóló rendelkezést a bianco váltóról szóló 6. §-ába, a törvény indokolása a kérdés szabályozását azért nyilvánította feleslegesnek, mert a rendelkezés az utólagos telepítés esetére is megnyugtató megoldást ad, a törvény egyik szerkesztője pedig — Roucek — a kommentárjában kö-zli a Kúriának nem ugyan az elvi határozatát, hanem egy hasonló tárgyú későbbi, talán szerencsésebb szc-vegezésű döntését.4 Nézetem szerint bátran lehetünk olyan bi3 Nagy F.: A nk. vjogi egyezm. és az új m. V. T. magyarázata, 117. 1., 1. j. 4 Roucek: Das tschechoslowakische Wechselgesetz, 73. 1. zalommal a magyar bíróság bölcsessége iránt, mint amilyen bizalommal viseltetett a cseh törvényhozás a maga bíráival szemben. De igénytelen véleményem szerint, az 1914. évi javaslatnak a rendelkezését felvenni, bizonyos vonatkozásokban még aggályos is lehet. Maga az 1914. évi javaslat indokolása is látta, hogy egy ilyen szabálynak a törvényben kimondása veszélyt jelent abban az irányban, hogy a bíróság a forgalmi szokásokkal ellentétes módon végrehajtott telepítést is érvényesnek fog elismerni, mégis kénytelen volt a szokásoknak megfelelő kitöltésre utalástól tartózkodni, mert az ily utalás viszont a szokásokra alapított kifogások özönét támasztotta volna fel.' Nyilvánvaló ugyan, hogy a bíróság az 1914. évi javaslat mellett sem ismerné el a Gallyatetőre vagy a Dobogókőre szóló utólagos telepítés jogosultságát, de ebben a kérdésben az 1914. évi javaslat szerint is ugyanarra a bírói bölcsességre lennénk utalva, amely bírói bölcsességben a másik irányban nem bízunk, ha e rendelkezést egyáltalán felvesszük. Meg kell még említenem, ugyancsak az 1914. évi javaslat indokolása rámutat a szabály még egy hézagára, amelyet ugyancsak a bírói gyakorlat lenne hivatott betölteni, nevezetesen a szokásos tartalomnak megállapodásellenes utólagos kitöltetlenül hagyására. Sőt ebben a tekintetben — annak ellenére, hogy éppen az utólagos kitöltés kérdésében rámutat az in rem és in personam kifogások közti éles különbségre, éppen az in personam kifogások szabályait jelöli meg a bírói gyakorlat kialakulásának bázisául/1 Úgy vélem tehát, hogy a leghelyesebb az utólagos telepítés kérdését a javaslatban egyáltalán nem érinteni, mert a bírói gyakorlat hátrányos változásának kockázata nélkül oly, a részletekbe menő szabályozást kellene adnunk, ami a törvényhozási ökonómiával ellenkeznék. Amily indokolt volt a kérdés megoldása 1914-ben, az akkori állapotok mellett, éppen úgy felesleges, sőt esetleg káros is lehet most. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan érintenem kell még azt az eltérést, hogy míg a megtekintésre vagy megtekintés után bizonyos időre szóló váltó esetében a hágai szabályzat a kamat kikötésében a kamatláb hiányát 5%-os kamat kikötéseként értelmezte, addig a genfi szabályzat a kamatláb kikötésének hiányát akként értelmezte, hogy az adós a kamatkikötést át akarta húzni, de az áthúzást véletlenül elmulasztotta.7 Ehhez képest a genfi 5. §. sze12 wuqvÁum\\ ^auasaippCSaui qefttfure^ B ^ULI 6 lg. Jav. Tára, XIV. évf., 6. sz., 557 1. •I. h. 556. és 557. 1. 1 Comptes Rendus, 188. 1., Quassovszki: Die Genfer Abkommen (Z. f. a. u. i. Privatr., IV. évf. 776. 1.)