Kereskedelmi jog, 1932 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 2. szám - Hiteljogi gyakorlatunk 1931-ben

2. sz. KERESKEDELMI JOG 35 igen gyakori. A Kúria szerint ez tulaj donképen kötbér megállapítás, vagyis a megtartható összegnek túl magas volta esetén a kikötés nem érvénytelen, csupán bírói mérséklésnek van helye (P. IV. 8125 1930, KJ. 11). A tulajdonjog fenntartás köréből igen figyelemre méltó még a Kúria P. VII. 3260— 1930. sz. ítélete (KJ. 11). Eladó kikötötte, hoév vevő késedelmes fizetése esetén az eladott gépeket elárvereztetheti, a befolyt öszszeget pedig vevő tartozásának törlesztésére köteles fordítani. Eladó e jogával élt, de az árverésen csak a vételár egy része folyván be, a hátralékot perli. A felebbezési bíróság szerint eladó azzal, hogy a gépeket visszavette és ezekkel sajátjaként rendelkezett, az ügylettől elállt, tehát a hátralékos vételárat nem követelheti. Ezzel szemben helyesen ismeri fel a Kúria, hogy eladó a szerződésben magának tulaj donképen a tulajdonjog fenntartással eladott és már átadott árura vonatkozólag a fedezeti vétel jogát kötötte ki, mely a KT. 352. § alapján külön kikötés nélkül is megilletné, ha az árut még át nem adta volna. így felperes a vételár hátralékot joggal követelheti. A kölcsönközvetítési díj tekintetében bíróságaink gyakorlata ingadozó. A bírói gyakorlatban kialakult egyik irány megállapítja a közvetítési díjra való jogosultságot már akkor is, ha a kölcsön megszavaztatott, míg a másik irány csak akkor, ha az ügylet tényleg teljesíttetett is. A Kúria P. VII. 432/1930. számú ítélete (KJ. 5) kimondja, hogy a kölcsönügylet létrejötte csak a kölcsön tárgyának átadásával nyer befejezést (reálkontraktus) és így az ügynök ennek megtörténte előtt jutalékot nem igényelhet. A KT. 263. § és a későbbi íparrendészeti szabályok viszonyát dönti el a Kúria P. VII. 1951/1931. számú ítélete (KJ. 8—9). A KT. 263. § szerint az a körülmény, hogy valaki hivatalánál, állásánál, íparrendészeti vagy más oknál fogva kereskedelmi ügyletekkel nem foglalkozhatok, a kereskedelmi ügyletek érvényére befolyással nincsen. A perbeli felperes, ki a bíróság megállapítása szerint nem volt jogosítva pénzkölcsönöket közvetíteni,1 a Kt. 263. §-ára hivatkozva érvényesítette jutalékkövetelését. A Kúria elutasította a keresetet kifejtvén, hogy a Kt. 263. § a kereskedelmi ügyletek érvényessége kérdésében az ipartörvény, vagy más törvény tiltó rendelkezéseível szemben csak azokkal való vonatkozásban állít fel kivételt, akik hivataluknál vagy állásuknál fogva nem foglalkozhatnak kereskedelmi ügyletekkel. Csak ezek személyével való vonatkozásban mondja ki a KT., 1 E megállapítás lapunk hasábjain élénk vita tárgyát képezte. V. ö. Dr. Zerkowitz Zsigmond, K. A. és Dr Gelléry Sándor szemléit. (KJ. 1931. évf. 8—9. sz. 152. old., £11. 10. szám 170—171 old.) hogy az a körülmény, hogy ezek iparrendészeti vagy más okokból kereskedelmi ügyletekkel nem foglalkozhatnak, az általuk kötött kereskedelmi ügyletek érvényességét nem érinti. A pénzkölcsönközvetítésnek engedélyhez való kötése által a törvény oly korlátot állít fel, mely az ügyletekben résztvevő felek személyére való tekintet nélkül áll fenn, vagyis általában mindenkire nézve irányadó tárgyi okokból ered és így a büntetőjogi sanctióval is ellátott tilalom megszegésével véghezvitt közvetítésből kifolyólag felperes díjat nem követelhet. A Kúria ezen interpretációja nem megnyugtató, mert nincsen összhangban a KT. szövegével. Bizonyos ellentétben áll előbbi ítélettel egy másik perben hozott ítélet, melyben felperes az OFB. engedélye nélkül közvetített birtokeladásból kifolyólag követelt jutalékot. A Kúria megítélte a províziót, mert a csak alkalomszerűen, egy esetben történt, bár kikötött díjazás melletti ingatlanközvetítés „üzletszerű" közvetítésnek nem tekinthető (P. VII. 2049/1930, KJ. 7). A biztosítási jog körében több olyan döntést is találunk, mely felhívja a figyelmet.— A külföldi biztosító társaság belföldi képviselete a kötelező bejegyzés által nem nyer az anyaintézettől önálló jogalanyiságot. A törvény ugyanis előírja, hogy a külföldi részvénytársaság alapszabályait be kell mutatni és ki kell jelenteni, hogy a társaság belföldi képviselősége jogcselekményeit magára nézve kötelezőnek ismeri el (P. VII. 936/1930, KJ. 6). Többszörös biztosítás és utánbiztosítás között tesz éles distinkciót a Kúria P. VII. 4463/1930 számú ítélete (KJ.5). A KT.471. § I. bek. szerint ugyanis, ha valamely tárgyat többen ugyanazon időre és ugyanazon esemény ellen biztosítanak (többszörös biztosítás), az egyes biztosítások összesen csak a tárgy teljes értéke erejéig érvényesek és az egyes biztosítók csak azon arányban felelnek, amelyben az általuk biztosított összeg az egész biztosítási összeghez áll. A 2. bek. szerint azonban, ha valamely tárgy ugyanazon időre és ugyanazon esemény ellen újból biztosíttatik (utánbiztosítás), az időbelileg később kötött biztosítás csak annyiban érvényes, amennyiben a korábban biztosított öszszeg a tárgy teljes értékét nem fedezi. A konkrét esetben felperes ingóit először I. rendű alperesnél biztosította 40.000 pengőre, később II. rendű alperesnél 20.000 pengőre. A tárgyak értéke 50.000 pengő volt. Felperest 36.000 pengő kár érte. I. rendű alperessel kiegyezett 18.000 pengőben és az ezt meghaladó kárnak megtérítésére perli II. rendű alperest. A Kúria II. rendű alperes felelősségét csak 10.000 pengő erejéig állapította meg, mert az első 40.000 pengős biztosítás