Kereskedelmi jog, 1932 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 1. szám - A váltótartozás késedelmi kamata

1. sz. KERESKEDELMI JOG 5 A váltótartozás késedelmi kamata Irta: Dr. Pethő Tibor, bpesti tszéki bíró. A váltótörvény 50. és 51. >§-ai szerint a váltótoké után a lejárattól követelhető késedelmi kamat mértéke 6%. E késedelmi kamat mérvét szabályozó rendelkezést az 1923. évi XXXIX. t.-c., mint speciális késedelmi kamatot hatályon kívül helyezte, amennyiben 1. §-a a következően hangzik: Ha az adós késedelembe esik, kereskedelmi ügyleten, váltón vagy más magánjogi címen alapuló olyan pénztartozás teljesítésével, mely pénztartozás a jelen törvény életbelépésének napját követő időpontban jár le, késedelmi kamat helyett az ebben a törvényben foglalt rendelkezések szerint kártérítéssel tartozik a hitelezőnek. E közölt jogszabály életbelépte óta a váltótőke után járó késedelmi kamatot nem a V. T., hanem az 1923. évi XXXIX. t.-c. szabályozza. E törvény a kártérítés kifejezést használja ugyan, e szóhasználat azonban csak arra utal, hogy a tőkelejárat után fizetendő járulékos szolgáltatás lényegében nem más, mint előre megszabott kártérítés, melynek neve: késedelmi kamat, viszont az e törvény szerinti kártérítés sem más, de olyan késedelmi kamat, melynek mérve a mindenkori gazdasági helyzethez és a mindenkori adós személyéhez vagy magatartásához alkalmazható. A váltótörvénynek a késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezését tehát ezidőszerint nemlétezőnek tekinthetjük. A bírói gyakorlat ennek megfelelően a váltótőke után az 1923. évi XXXIX. t.-c. szerinti kárkamatot állapította meg a váltófizetési meghagyásban is, még pedig annak mindenkori legmagasabb mértékében, abból az elgondolásból kiindulva, hogy az 1923. évi XXXIX. t.-c. 2. §-ának első bekezdésében foglalt magasabb kárkamat alkalmazása az általános szabály, mérsékelt kárkamat csak kivételesen alkalmazható olyankor, ha az adós bebizonyítja, hogy késedelme nem vétkes stb. Erre a váltófizetési meghagyásos eljárásban természetesen csak ennek kifogás alakjában való érvényesítése esetén kerülhetett sor. Az 5610/1931. sz. kormányrendelet, — nevezzük kamatrendeleftnek, — az 1931. Október 17.-e előtt lejárt kamatkövetelésre nézve úgy rendelkezett, hogy amennyiben az adós késedelmi kamat helyett kárkamatot tartozik fizetni, úgy ezt csak a tőkének 12 % -ot meg nem haladó mértékében lehet érvényesíteni. Ha tehát a váltó 1931. október 15.-én járt le, úgy a lejárait napjától a váltótoké után 12% késedelmi kamat jár. Ha pedig a váltó lejárata 1928. október 18.-a, akkor a váltótőke után 1928. október 18.-tól 1929. április 24.-ig évi 11% kamat jár, mert a magasabb kárkamat mértéke ennyi volt, 1929. április 25.-től pedig évi 12% kamat, mert a magasabb kárkamat 1929. április 15.-től kezdve ennyit tett ki, amennyiben pedig ezt követően emelkedett, a kamatrendelet értelmében a kárkamatot a tőkének évi 12 % -át meg nem haladó mértékben lehet csak érvényesíteni. Mindez nem vitás. Nem vitás az sem, hogy ez a kárkamat tovább folyik 1931. október 17.-e után is. Mi történik azonban, ha a váltó 1931. október 18.-án járt le, tehát a váltóadós a kamatrendelet életbelépte után esett késedelembe? A kamatrendelet efelől nem intézkedik. De a kamatrendelet az 1923. évi XXXIX. t.-c.-et nem helyezte hatályon kívül, csupán azt mondja 14. §-ában, hogy e rendelet életbelépése után a pénztartozás késedelmes teljesítése esetében a hitelezőt megillető kártérítésről szóló 1923. évi XXXIX. t.-c.-nek a késedelmi kamat helyett megállapítható kártérítés mértékére vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók. Ezek a rendelkezések azok, melyek szerint a kártérítés összegét a tőke százalékában kifejezve a kir. minisztériumnak rendelete állapítja meg és hogy e kártérítés összegének kiszámításában irányadó heti, havi vagy évi % magasságát a m. kir. minisztérium a gazdasági és pénzügyi viszonyok változásához képest rendelettel bármikor felemelheti vagy leszállíthatja. Felvetődött ugyan az a nézet is, hogy a kamatrendelet 14. §-ának említett rendelkezése a magasabb és mérsékeltebb kárkamat megkülönböztetésére vonatkozó eddigi szabályokat is hatályon kívül helyezi. Ez a nézet azonban nem helytálló, mert ennek az álláspontnak elfogadása esetén az 1923. évi XXXIX. t.-c.-ből nem marad meg egyéb, mint hogy a késedelmi kamat helyébe kártérítés lép, mely rendelkezés így csak tartalmatlan frázis, üres névcsere, mert a kárkamat mivoltát éppen a már hatálytalannak vélt 2—6. §-ok adják meg, megmaradna továbbá a 7. §, mely szerint a kárkamat-törvény hatályossága alá eső tartozásokra nem nyernek alkalmazást a fennálló jogszabályoknak a késedelmi kamatra vonatkozó, e törvénnyel ellenkező rendelkezései. E magyarázat tehát megfosztana bennünket nemcsak az 1923. évi XXXIX. t.-c, de az 1805. évi XXXV. t.-c. szabályozta késedelmi kamatoktól is. A kamatrendeletnek pedig nem ez a szöveg szerinti célja. Ne feledjük el, hogy a jogforrás elvben csalhatatlan, infallibilis. A kamatrendeleit 14. §-a nem azt mondja, hogy az 1923. évi XXXIX. t.-c.-nek a késedelmi kamat helyett megállapítható kártérítésre, hanem a kár-