Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 5. szám - A gazdasági lehetetlenülés - hitbizományoknál - Bojkott

104 KERESKEDELMI JOG 5. sz. kárösszeg 80 százalékának megtérítésére kétségtelen, és az is igaz, hogy amennyiben a felperes az I. r. alperessel a neki járó összegnél kisebb összegre kiegyezett, ez a körülmény a K. T. 471. §. 3. bekezdése értelmében a II. r. alperes kötelezettségére befolyással nincs; — azonban ahhoz, hogy megállapítható legyen az a kárösszeg, amelyért az L r. alperes felelt s amelyet meghaladó kárt tartozik csupán a II. r. alperes az általa vállalt biztosítási öszszeg keretén belül megtéríteni — a K. T. 478. §-ában foglalt jogszabályra tekintettel szükséges annak az értéknek az ismerete, amelylyel a biztosított tárgyak a biztosított esemény bekövetkeztekor bírtak. Ezt az értéket a fellebbezési bíróság téves jogi álláspontjából folyóan nem állapította meg, a biztosított tárgyaknak a biztosítási szerződések megkötésekor volt értéke pedig — a változásnak kitett árüraktárról lévén szó — erre nézve irányadónak nem tekinthető. Ezekre tekintettel a fellebbezési bíróság ítéletét ennek a körülménynek a tisztázása céljából fel kellett oldani s a fellebbezési bíróságot a felülvizsgálati költségek egyidejű megállapítása mellett új véghatározat hozatalára kellett utasítani. Váltó. 87. Váltó kiállítása az alapügylet megszüntet — a felek erre irányuló akaratkijelentése nélkül nem vonja maga után. (P. VII. 8636/1930. sz. a. 1931. márc. 27-én.) II. r. alperes az 1913. évben az általa, valamint akkori felesége az I. r. alperes és anyósa a III. r. alperes által aláírt, 6000 koronáról kiállított, A) alatt csatolt váltót azzal a megbízással küldte el dr. J. D.-hez, hogy azt számítoltassa le. A váltót aláíró alperesek a B) alatt csatolt okiratban foglalt azt a nyilatkozatot is tették, hogy a váltót 1914. április 6-án pontosan beváltják. A leszámítolás útján nyerendő összeg azt a célt szolgálta, hogy abból B. G.-nak egyéb adósságai rendeztessenek, az ezenfelül maradó öszszegre pedig ugyanennek személyes kiadásai fedezésére volt szükséges. A váltó ellenértékét az 1913. év október havában a felperes folyósította. Ebből a tényállásból az következik, hogy az alperesek szándéka készpénz összegnek kölcsön útján való megszerzésére irányult és hogy egyfelől közöttük, másfelől a felperes között a kívánt pénzösszeg nyújtásával s leszámítolásával kölcsönügylet létesült. Az a körülmény, hogy az alperesek a kölcsönvett pénzösszegről váltót is állítottak ki, a fennforgó esetben nem vonja maga után azt a következményt, hogy a felek ezzel egymás közötti jogviszonyukat egy az alapügylettől és jogcímtől független váltóügyletté kívánták alakítani, melylyel a kölcsönügylet, mint köztörvényi alapügylet egyúttal meg is szűnt. Ez a következmény ugyanis a felek erre irányuló akaratkijelentése nélkül meg nem állapítható, már pedig a felek ily akaratukat nemcsak hogy ki nem nyilvánították, de sőt a B) alatti okirat, úgyszintén a C), G) alatt csatolt levelek tartalmából éppen arra kell következtetni, hogy köztörvényi kötelezettségüket a váltó kiállítása mellett is fenntartani akarták. A B) alatti okiratban ugyanis egyértelmüleg kijelentették, hogy a váltót 1914. április 6-án pontosan beváltják, amely kijelentésnek, — minthogy a váltó kiállításával váltójogi kötelezettségük egyébként is fennállott, a lejárat idejét pedig a váltó vonatkozó részének a kitöltésével is ki lehetett volna tüntetni, — csak azt az értelmet lehet tulajdonítani, hogy az adósok azt kívánták kifejezésre juttatni, hogy magukat a váltón kívül, az alapul szolgáló kölcsönügyletből is kötelezetteknek tekintik. Kényszeregyezség. 88. Ha a hitelezők a hitelezői védegylet közbenjöttével tartott értekezleten az adós vagyonához mért egyenlő kielégítési hányadban állapod* tak meg, de az egyik hitelező a megegyezést csak fenntartással fogadta el s utóbb az egyességhez véglegesen csak azzal a feltétellel járult hozzá, ha az adós neki külön kielégítést is juttat, a többi hitelező tudta nélkül kötött ilyen megállapodás az üzleti tisztességbe ütközik. (P. VII. 8220/1929. sz. a. 1931. március 5-én.) A hitelezői védegylet közbenjöttével kötött megegyezésnek célja ugyanis az, hogy a hitelezők az adós vagyonához mérten, aránylagosan nyerjenek kielégítést. Az ilyen közös egyetértéssel létesített egyesség révén a hitelezők tehát csak olyan kiegyenlítéshez tarthatnak igényt, ami az egyességi tömegből arányos számítással a követelésükre esik. Ha pedig egyes hitelezők a többiek tudtán kívül az egyességhez való hozzájárulás fejében maguknak külön kielégítést kötnek ki, ezzel az egyességi tömegből elvonnak olyan értéket, amely valamennyi hitelezőt illetné, vagyis a többi hitelezőt megkárosítják, maguknak pedig olyan vagyoni előnyt biztosítanak, amelyhez az egyesség szerint jogos igényük nem lehetne. Az ilyen eljárás tehát beleütközik az üzleti tisztességbe s mint ilyen ellentétben áll a jó erkölcsökkel. S minthogy a jó erkölcsökbe ütköző szerződés semmis, a fellebbezési bíróság nem sértett anyagi jogszabályt, amidőn a peres felek között az egyességi kvótán felül fizetendő 21,000.700 K-ra vonatkozó külön megegyezést semmisnek mondta ki s ennélfogva a teljesített fizetést alperesek beszámítási kifogása folytán egyéb tartozásaikra számította. A bpesti kir. ítélőtábla cégügyi határozatai. 10. Az alapszabályok 20. §-ának a rendelkező részben írt kiegészítésére a részvénytársaságot azért kellett felhívni, mert ha az igazgatóság jogosult is arra, hogy egyes tagját egyedüli cégjegyzési jogosultsággal felruházza annak ellenére, hogy a cégjegyzést rendszerint két igazgató együttesen eszközli, ennek a cégjegyzési módnak eltérő volta a részvénytársasággal jogviszonyba lépő harmadik személyek jogbiztonságának védelmére szükségessé teszi, hogy az ily cégjegyzési jogosultság cégjegyzékbeli közzététele az alapszabályok kifejezett rendelkezésével biztosíttassák. (P. VI. 955/1931. 26. sz. a. 1931. február 21-én.) Felelős kiadó: DR. SZENTÉ LAJOS. DUNÁNTÚL KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA R.-T. PÉCSETT