Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 5. szám - A forgatmány a genfi egységes váltótörvényben

88 KERESKEDELMI JOG 5. sz. ruházása folytán elesik attól a lehetőségtől, hogy a váltótartozását a korábbi váltóbirtokossal szemben fennálló ellenkövetelésének beszámítása útján szüntesse meg. Ebből viszont azt a következtetést lehetne levonni, hogy a kifogásról való puszta tudomás elegendő annak megállapítására, hogy a váltó megszerzője tudatosan az adós hátrányára cselekedett. Ez a magyarázat természetesen nem terjedhetne ki minden kifogás esetére, így különösen arra az esetre, amikor az elfogadó a kibocsátónak szívességből írta alá a kibocsátás saját rendeletére szóló váltót. Ilyenkor ugyanis a forgatmányosnak a kibocsátó és az elfogadó közti jogviszonyból eredő kifogásról való tudomása nem árthat, mert a szívességi váltónak egyenesen az a célja, hogy harmadik váltóbirtokosok a szívességet nyújtó ellen felléphessenek. A most említett magyarázati lehetőségnek azonban útját állja a rendelkezés keletkezésének története, a kifogások körének szűkítésére irányuló tendencia. Bár nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bizottsági szöveggel szemben még ez a magyarázat is felfogható szűkebb körüként, mert a ,,tudatosan" kifejezés kizárja a súlyos gondatlanságból nem tudásnak a tudomással egy tekintet alá vonását, ami pedig a bizottsági szöveg mellett — legalább a mi jogunk és a német jog szempontjából — megtörténhetett volna. Ámde a bizottsági szöveg sem akarta a kifogásról való puszta tudomáshoz a kifogás fennmaradásának következményét fűzni és így a még bízottsági szöveggel szemben is szűkítésre törekvő végleges szöveg a most tárgyalt magyarázatot nem tűri meg. Megvan tehát az a másik végletes értelmezési lehetőség is, hogy a tudatosan az adós hátrányára cselekvés csak akkor állapítható meg, ha az adós kimutatja, hogy a váltóbirtokosnak a váltó megszerzésével nem is volt egyéb célja, mint az, hogy neki hátrányt okozzon.17 Ez az értelmezés viszont — bár a hágai szabállyal szemben látszólag felmenti az adóst az összejátszás bizonyítása alól és a bizonyítandó körülményt a váltó megszerzőjére korlátozza — lényegileg egyet jelentene a kifogáselszegés kivétel nélküliségével, mert szinte képzelhetetlen, hogy a váltó megszerzője valami egyéb okát is ne tudná adni a szerzésének. Ez pedig nyilván szintén nem lehetett az egységes törvény célja. Nem marad más hátra, mint annak megállapítása, hogy valójában a genfi egységes törvény értelmében is a megszerző contra honos móres magatartása lesz az, ami a kifogások fennmaradását eredményezi, hogy tehát tulaj donképen az actio doli generális eseteiben fog a kifogás ezentúl is fennmaradni. A mai jogunkkal szemben emellett a magyarázat mellett lényegileg csupán konstrukcíonális különbség fog jelentkezni. Míg ugyanis a mai gyakorlat a V. T. 92. §-a folytán hasonló esetben az exceptio doli generálist úgy fogta fel, hogy ez a váltó megszerzője és az adós közti közvetlen jogviszonyból ered, addig az egységes törvény mellett erre a kerülő útra nem lesz szükség és nem kell a váltó megszerzőjének tilott cselekményére alapítani a kifogást, hanem magát a régi kifogást közvetlenül lehet majd érvényesíteni. Nincs természetesen kizárva, hogy adott esetben mégis a bírói gyakorlatunk mai álláspontjától eltérő eredmények fognak előállani, amire lehetőséget ad minden esetben ugyan annak az alapgondolatnak az eltérő szövegezése is. Feltehető azonban, hogy a bíróságok fel fogják használni az egységes törvény által nyújtott lehetőséget arra, hogy hosszú időn át kialakult gyakorlatukat változatlanul tartsák fenn. A kifejtettekből megállapítható, hogy a genfi konferenciának sem sikerült a kifogáskorlátozás kérdését számbavehetően előbbre vinni s az eredményre jellemző, a vitának Gianninitól származó összefoglalása, aki szerint a formula nem tökéletes, de mégis el kell azt fogadni abból az okból, mert csak ez tudja valamennyi szavazatot elnyerni.18 V. A kifogáselszegésre vonatkozó rendelkezéssel összhangban módosult a zálogforgatmányra vonatkozó hasonló célú rendelkezés is (19. c. 3. bek.). Említést érdemel, hogy egy indítvány a zálogforgatmányost a váltónak rendes forgatmánnyal való továbbadására is fel akarta jogosítani. Ennek az indítványnak az elfogadása tulaj donképen annyit jelentett volna, hogy a zálogforgatmány a joghatásaiban nem különbözött volna a közönséges forgatmánytól, ami a külön zálogforgatmányt nem ismerő mai jogunknak felelt volna meg. A forgatmányra vonatkozó fejezet keretében még két új rendelkezésről kell megemlékeznem. A meghatalmazási forgatmány szabályai körében új rendelkezés az, amely kimondja, hogy a forgatmány hatályát a forgató halála vagy cselekvőképességének utóbb bekövetkezett elvesztése nem érinti. Ez az új rendelkezés összhangban látszik állani a Kt. 51. §l-ának 2. bekezdésével, mégsem mondható szerencsésnek. A meghatalmazási forgatmány ugyanis nyilván nemcsak a kiemelt két esetben nem szűnik meg, hanem meghatalmazási forgatmány esetében a meghatalmazotti minőségnek a váltóból kitünése folytán a magánjognak a meghatalmazás visszavonására illetőleg megszűnésére vonatkozó egyéb szabályai sem lesznek alkalmazhatók. Sőt, nézetem szerint még a meghatalmazás visszavonásának hivatalos hírlap útján való közzététele (1. Mt. 1032. §.) sem járhat azzal a hatály17 L. Hirsch i. h. Sp. 266. Két szavazat mégis ellene esett.