Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 4. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1930-ban

4. sz. KERESKEDELMI JOG 71 üzemben tartja és akinek érdekében a gépkocsi üzemben van. (Adott esetben nem a főnök, hanem az autót használó utazó, akiért a főnök az eladóval szemben a felelősséget vállalta. Ugyanígy P. II. 2980/1929. K. J. 8—9. sz.) Ezzel kapcsolatban van a P. II. 5826— 1929. számú határozat (K. J. 12.), amely szerint a P. H. T.-ban 550. szám alatt felvett elvi határozatában is kifejezésre jutó jogszabály az, hogy ha a veszélyes üzembeli gépet vagy más berendezést a tulajdonos vagy az, aki az üzemet működésben tartja, egyes alkalmakra másnak engedi át használat végett és ilyen használat közben történik baleset az üzem körében, ezért a tulajdonos vagy az üzemet fenntartó birtokos felel, tekintet nélkül arra, hogy a használat átengedése díjazásért vagy ingyenesen történt. A kritérium tehát, amely szerint a felelősség az üzembeli balesetért a tulajdonost vagy a használót terheli-e az, hogy a használat állandó-e? és csak állandó használat esetén mentesül az autótulajdonos vagy birtokos a felelősség alól. Két veszélyes üzem együttműködése közben megsérült harmadik személyek vagy hátramaradt alkalmazottakkal szemben mindkét veszélyes üzem tulajdonosa egyaránt felelős. És e felelősség a harmadik személlyel szemben nem változik akkor sem, ha a felelőség csak az egyiket terhelné is vagy a kettő között a kár megosztásának volna is helye. (P. II. 4653/1929. K. J. 8—9. szám.) Szintúgy helyeselhető a P. II. 512 1929. számú ítélet (K. J. 12. sz.), amely kimondja, hogy a teherautón történt személyt ért balesetért való tárgyi felelőség akkor is fennáll, ha a teherautón személyszállítás történt, tehát ha a teherautó nem teherfuvarozásra használtatott. Az autótulajdonos felelősége a baleset bekövetkeztétől számított 3 év alatt évül el. (P. II. 2980/1929. K. J. 8—9. szám.) Kizárhatja-e a veszélyes üzem a felelősséget a gépet igénybevevőt érhető balesetből folyó kártérítés alól? A P. II. 3478 1928. számú ítélet (K. J. 3.) ellentétben azzal a jogszabállyal, hogy a veszélyes üzemet általában tárgyi felelősség terheli, vagyis az üzemek körében hibájuk nélkül felmerült kárt is viselni tartoznak, a légiforgalmi vállalatokat, amelyek utasforgalmat bonyolítanak le, egy törvényes (1922. XVII. t.-c. 30. §.) felhatalmazás alapján kibocsátott rendelet felhatalmazta, hogy a szállított utasokat és árúkat érhető vétlen balesetekből eredő károkért való felelőséget szerződésileg kizárhassa és magáról elháríthassa. Ily esetben a bizonyítási teher is a felperest terheli, nem pedig alperest az exkulpáció. A tévedés kérdésében a Kúria P. IV 4834 1929. K. J. 3. kimondta, hogy aki valamely jogügyleti nyilatkozatnak megtételénél véletlenül tévedett, megtámadhatja nyilatkozatát, ha a jogügyletből a másik félre aránytalan nyereség háramlanék. Meddig kell a megtámadási jogot gyakorolni? E tekintetben a Kúria állásfoglalása nem egységes. Míg a P. IV. 4529 1930. (K. J. 11.) számú ítélet szerint a megtámadási jog nem szűnik meg azért, mert a megtámadó nyilatkozatot a tévedő tévedésének felismerése után csak több évi késedelemmel tette meg, — mert a Kúria szerint a megtámadó nyilatkozat az elévülési határidőn belül bármikor megtehető —: addig a P. II. 8630,1929. számú ítélet (K. X 8—9.) a kényszer tekintetében kimondja, hogy: a jognak gyakorlásánál is mindenkor megkívánt jóhiszeműséggel és tisztességgel is ellenkeznék, ha valamely ügylet kényszer címén még hosszú évek után is megtámadható legyen akkor, amidőn a kényszer már rég megszűnt. Azt hisszük, hogy ez a jogszabály a tévedés esetére is alkalmazandó volna, mert szintén nem felel meg a jóhiszeműségnek az, hogy valaki egy oly nyilatkozatot, amelynek téves voltát felismerte, a felismerés után évek múlva támadja meg és esetleg felborítson oly tényleges helyzetet, amely a tévedés tényével arányban sem áll. Miként fent előrebocsájtottuk, a szolgálati viszony tekintetében a polgári jogegységi tanács fontos kérdéseket küszöbölt ki, amelyek a felmondási idő tekintetében eddig fennforogtak. Az egyik kérdés volt, amely az 1910 1920. számú rendeletnek azt a rendelkezését illeti, amely a felmondási idő tekintetében különbséget tesz aszerint, hogy a felmondási idő 2 év, vagy ezt meghaladó szolgálat esetében 3 hónap, fontosabb teendőkkel megbízott alkalmazottat illetően 6 hónap és hogy a felmondás csak a hó utolsó napjára szólhat. (2. §.) — A rendelet 23. §. szerint pedig az alkalmazott hátrányára ettől eltérni nem lehet. — Az egyik kérdés az volt, hogy áll-e ez a tilalom akkor is, ha az alkalmazott még 2 évi szolgálatot nem töltött be? A 40. számú jogegységi döntvény ezt a kérdést igenlőleg döntötte el, vagyis a tilalom két évet el nem érő szolgálat esetében is áll. — A másik kérdés az volt, hogy ha az alkalmazott a 2 évet csupán a felmondási idő hozzászámításával érné el. vájjon ez esetben a két év betöltöttnek tekintendő-e? — A 41. számú jogegységi döntvény ezt nemlegesen döntötte el, még az esetben is. ha a szolgálati viszonyt felmondással a munkaadó szünteti meg. Nagy vita tárgyát képezte az 1 évi felmondás kérdése is. Az eddigi joggyakorlat az 1 évi felmondáshoz megkívánta a tudományos (főiskolai) előképzettséget (csak szórványosan tette túl magát ezen és fogadott el ennek megfelelő gyakorlati képzettséget), továbbá önálló vezetői hatáskört s végül azt, hogy az illető egy nagyüzem vezetője legyen.